2015. október 15., csütörtök

Jeremiah

- Paislee, kincsem, itt van Jeremiah - kopogtatott anya az ajtómon. Jere? Hm, korán jöhetett, ha én még fel se keltem. Vagy...? Idegesen ültem fel az ágyamban és az éjjeliszekrényemen lévő órára pillantottam. A fenébe!

- Paise... - püfölte ezúttal Jeremiah, mire odarohantam és feltéptem az ajtót ezzel beléfojtva az épp kitörni készülő szavakat.
- Elaludtam - közöltem az akkora már neki is nyilvánvalót, mire lassan elvigyorodott.
- Mit segítsek? - lépett be a szobába, becsukva maga mögött az ajtót, az íróasztalomhoz lépve. 
- Ez lenne az ok? - tartotta fel a tegnap esti művemet, rendesen beletrafálva elalvásom miértjébe. A fejemet látván tettetett rémült arcot vágott. - Jesszus Paise, mondd, hogy nem az asztalra nyálazva horkoltál az éjjel...!
- Természetesen nem - vágtam oda idegesen, miközben egy tiszta farmer után kutattam a szekrényemben.
- Legálabb összecsomagoltál? - kérdezte Jere, szemével a szobámat pásztázta, bőrönd után kutatva.
- Aha, majdnem - mutattam a gardróbom felé, mire komótosan odasétált és előrángatta a félig megpakolt táskát.
- Mi nincs benne? - vizslatta szemöldökráncolások közepette, mivel egy árva ruhát sem láthatott becsomagolva. - Na, ne, Paislee, a ruháid? Ez komoly?
Zavartan elhúztam a számat, mire gonoszul elvigyorodott.
- Akkor azokat fogod hordani, amiket én választok - elborzadva néztem utána, ahogy visszasétált a gardróbomba, majd mivel nem tehettem ellene semmit, gyorsan felöltöztem.


 Egy órával később

- Hát, ezt eléggé lekéstük - meredt a távolba Jeremiah, a vonat valamely halvány maradványa után kutatva. Éppen Chrissel beszélt, aki a telefonba magyarázott arról, hogy az ofő tiszta ideg miattunk.

- Jó, jó, megoldom, oké? Nem érdekel. Tényleg nem. Elviszem Paiset, ha beledöglök is. Igen Chris, képes lennék az életemet is feláldozni érte. Aha. Pontosan. Persze, én vagyok Pókember és Superman egybe gyúrva. Nem tudom, szerintem az új rész szar. Mi van? Még nem is láttad? Pótoljuk. Jövőhét szombat? Aha, elmarad. Igen. Okés. Oh, jó reggelt kívánok, Tanárnő! Természetesen. Már suhanunk is. Rendi. Visz hall - tette le végül a telefont, én pedig felhúzott szemöldökkel bámultam rá. Igen, Jere pontosan az a típusú srác, aki előszeretettel és teljes nyugodtsággal használ olyan szavakat, mint a "rendi" vagy éppen, hogy "visz hall". - Mi van?
- Biztos nem felejtettél el semmi egyéb életbevágó dolgot megdumálni Chrisszel? - meredtem rá szúrósan, de egy ideje már a röhögés határán álltam.
- De. Megakartam kérdezni milyen feltét legyen a pizzán, de Mrs. Holwstein közbeszólt - panaszolta, mire  már tényleg nem bírtam tovább, elnevettem magam. Kisfiús mosollyal figyelte, ahogy nevetgélek a béna viccén.
- Na, jó, és most mi lesz? - kérdeztem végül.
- Elmegyünk hozzám.
- Hozzád?
- Aha.
- Miért?
- Hát, gondoltam elüthetnénk az időt - kacsintott rám, mire vörös arccal a vállába bokszoltam.
- Hülye!                                                                                        
- Na, aú, most miért?
- Tudod te.
- Nem.
- De.
- De.
- Nem.
- Hah, látod. Én nyertem! - vigyorgott győztesen.
- Aargh. Miért megyünk hozzád?
- Ne idegeskedj, cicám, ne felejtsd el, hogy miattad van ez.
- Jó, oké, ez igaz.
- Na, látod.

- Tehát?
- Tehát, mi? - kérdezett vissza értetlenül, miközben a derekamra simítva a tenyerét feltolt maga előtt a villamosra.
- Miért megyünk hozzátok? - tettem fel immár harmadszorra a kérdést, reménykedve, hogy ezúttal választ is kapok.
- Ja, a kocsimért.
- Mi van?
- Levezetek.
- Mi? Hova? Zágrábba?
- Aha - vonta meg a vállát lazán. - A következő vonat csak holnap indul. Kábé egy két órával később fogunk leérni így, mint a többiek.
- Megőrültél?
- Nem. Illetve, nem most - tűnődött.
- De.. de..
- Paise, neked fontos ez az út - sóhajtott lemondóan.
- Jó, de ha holnap megyünk le, úgyis elég lesz.
- Mi az? Nem bízol a vezetői képességeimben?
- De igen, csak..
- Csak?
- Nem akarok gondot okozni neked.
- Okoztál már eleget, ezzel is megbirkózom valahogy - mondta és bár valószínűleg nyugtatónak szánta, nem igen érte el a kellő hatást nálam.
- Biztosan jó ez így neked?
- Persze. Nem tenném, ha nem lenne jó.
- Oké. 
- Mindkettőnknek megvan a maga haszna belőle - nézett rám sejtelmesen, mire értetlenül fordultam felé, de választ már nem kaptam, hogy neki vajon miért is.

2 megjegyzés :