Váratlan, 2.rész

A szobám nem is annyira borzalmasan nagy, mint azt a ház méreteiből következtetni véltem. A falak szép, halványkékek, az egyik sarokban egy, az én ízlésemnek pont megfelelő franciaágy áll. Kinéztem a hatalmas ablakon és döbbenten konstatálom, hogy a szomszéd ház mennyire is közel van. Most, hogy így látom, eszembe jut, hogy már idefelé is észrevettem, hogy széltében jóval kisebb a telkek terjedelme, mint hosszába. Benyomom az Ipodomról a Thousand Foot Krutch albumát és egy ideig rakodom a cuccaimat, majd a vázlatfüzetemmel és a fülesemmel kivonulok a házból. Idefelé felfedeztem egy parkot, úgy hogy arra felé vettem az irányt. 

Leültem az egyik padra és körbekémlelek a megfelelő alany után kutatva. Tekintetem végül két fiún akadt meg, akik a közeli kosárpályán játszottak. Zene mentesítettem a fél fülemet és belehallgattam a beszélgetésükbe.

- Enoch, gyerünk már! Mi ez a langyiság? – pattogott a szőke srác. Tipikus szépfiú, a lányok álma, szőke haj, kék szemek, az egész kiállása magabiztosságot sugároz. Mintha azt üzenné: Jól nézek ki és ezzel teljesen tisztában is vagyok!

- Fogd be, Rowen! – szólt vissza neki mogorván a másik fiú. Egész más mentalitású, mint a barátja. Fekete haja vizesen tapadt a homlokára, sötét szemei a labdára fókuszáltak. Csajok kedvence kettő, csak kevésbé beképzelt csomagolásban. Vagy legalábbis a nem törődöm csomagolásban.

Ketteske hirtelen lecselezte egyest, akinek végre beállt a szája és egy őrületes hárompontost dobott. Szép. Magas a súlypont emelkedése, a levegőben a legmagasabb ponton engedte el a labdát. Egyes vigyorogva csóválja a fejét, hiszen nyilván ennyitől az egója egy százalékát sem vesztette el, csak még inkább feltüzelte magát. Pólójának aljába törölte meg izzadt arcát, ezzel természetesen megmutatva a világnak kidolgozott izmos hasát. Szerencsére ketteske megkímélt a női nem ájuldozására okot adó villantástól, Csupán a pálya szélére sétált, és nyaka köré tekerte a törülközőjét. 

A kezem gyorsan járt, még az előző pillanatot örökítette meg, a dobásét, mivel az alapvonalak már megvoltak, nem volt probléma, hogy időközben helyzetet váltottak. Közben visszakerült a fülhallgató a fülembe, így a November Rain töltötte be minden érzékemet. 

Aztán valaki megkocogtatta a vállam, én pedig kérdőn pillantottam fel. 

„Hahó!” – tátogott a szőke, majd értetlen tekintetemet látván a fülére mutogatott, üzenve ezzel, hogy ha esetleg nem hallgatnék zenét, hallanám, amit mondott. 

- Hm? – kapcsoltam ki a dallamot és ránézek. 

- Ez én lennék – bökött a rajzomra, melyen éppen védekező állásban próbálta megakadályozni a támadást.

- Túlontúl jó a megfigyelő képességed – bólogattam ironizálva és hallottam kettes nevetését a pálya másik oldaláról. 

- Kösz, ez sokat hallom – biccentett egyes, elpoénkodva az oltásomat. 

- Egyébként nem is értem, hogy jöhettél rá. Az, amit itt látsz egész más, mint amit te próbáltál megvalósítani a pályán – fokoztam tovább, mert képtelen voltam időben elhallgatni. Egyes szemöldöke felszaladt, kettes pedig érdeklődve foglalt helyet velem szemben a földön. Kezeit felhúzott térdei köré kulcsolta és engem nézett. Mindkettő engem bámult.

Következő rész:

http://csillagokhullas.blogspot.hu/2015/10/varatlan3.html

Előző rész:

http://csillagokhullas.blogspot.hu/2015/10/varatlan1.html