2015. október 17., szombat

Változás, 1.rész

Bementem a Tescóba, hogy megvegyem az aznapi ebédemet helyettesítő kifliket. A pénztárnál állva azonnal kiszúrtam a kettővel előttem álló Samet, de mivel semmi kedvem nem volt jópofizni az exem legjobb barátjával, inkább a padlót bámultam. Fizettem, majd kiindultam az ajtón, aminek küszöbét öt perccel ezelőtt Sam is átlépte. Kilépve jobbra fordultam és megrántottam a táskám pántját. Dög nehéz volt.

- Hagyd, majd én viszem - emelte le valaki a nehezéket a vállamról, mire értetlen arccal fordultam az ismerős hang irányába.
- Miért? - kérdeztem gyanakvó arccal Samet, akiről köztudott volt, hogy nem kedvel, pláne mióta lapátra tettem a haverját. Csak megvonta a vállát és beletúrt a sapka alól kilógó sötét barna hajába.
- Mi a baj? - kérdezte meg, kitérve ezzel a válasz elől, mire felvontam a szemöldököm.
- Nem tudok róla, hogy lenne baj - mondtam, messze nem azt a hangsúlyt megütve, amit az éppen a táskámat cipelő illető érdemelne.
- Belly, életemben nem láttalak még téged ilyen arckifejezéssel, pedig már vagy öt éve ismerlek - csóválta a fejét, egyértelműen kifejezve, hogy egyáltalán nem hiszi el, amit mondok. Akaratlanul is elmosolyodtam magamban a becenevem hallatán, amelyen mindig is csak ő szólított, pontosan tudva, mennyire utálom.
- Pontosan mit értesz az "ilyen arckifejezésen"? - adtam az értetlent, mert egyrészt, nem akartam válaszolni a kérdésre, másrészt tényleg nem értettem maximálisan, mire is gondol. Felém fordult, szemeivel az arcomat fürkészte, valószínűleg azon filózott megéri e leállni velem vitatkozni, vagy amúgy is tök fölösleges lenne. Végül az utóbbi mellett döntött, hozzá tenném, hogy nagyon okosan, és nagyot sóhajtva válaszolt.
- Amikor rád néz az ember, egy dolog villan fel az agyában. Ez a lány boldog. Amikor mosolyogsz, az egész világ utánoz, mert olyan gyönyörű vagy olyankor, hogy képtelenség szomorú fejet vágni körületted. És most.. most viszont nyoma sincs semmi féle örömnek rajtad.
A monológja végezetével csak meredtem magam elé, fogalmam sem volt, mit kéne erre mondanom, azt hittem ő sosem bírta a fejem, ráadásul egy mosolyszerűség se került az arcára az én érdememből.  Így most némileg ellentmondásos önmagával szemben. Mivel semmi értelmeset nem lettem volna képes kinyögni, inkább hallgattam.
- Szóval, mi a baj? - sóhajtott újra egy kis idő elteltével, ezzel teljesen kirángatva a gondolataim közül. Felpillantottam rá, azzal a szándékkal, hogy csak megnézzem, milyen arcot is vág, de mikor tekintete az enyémbe fúródott, képtelen voltam elkapni a fejem. Pontosan tudtam, hogy hiába ellenkeznénk, ismer annyira, hogy észrevegye, mikor hazudok, így hát nagyot sóhajtva belekezdtem.



Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2015/10/valtozas2.html

5 megjegyzés :