- Igazán? – kérdezte a szőke mit sem sejtve, az átlagosnál némileg
flörtölősebb hangnemben.
- Ja. Tudod, ketteske lábai igen távol
álltak egymástól, nyilvánvaló volt, hogy balra csinál egy induló cselt, hisz a
lábfeje ebbe az irányba állt. Későn mozdultál, természetesen bevetted a cselt és jól
lekésted a dobását.
De nagyon. Ember, már
elengedte a labdát, mikor ugrottál.
- Azt a ku… - csodálkozott egyes, de a
másik srác közbevágott.
- Ez várható volt – jelentette be nagyképűen. –
Mi az, hogy ketteske?
- Ez lennél te – válaszoltam vigyorogva.
- Miért én vagyok a kettes? – érdeklődött,
felteszem az a meghatározhatatlan méretű egója
nem volt képes megérteni, hogy orozhatták el előle az egyes posztot.
- Mert ő
az egyes – mutattam a haverjára,
csak, hogy húzzam őket még
egy kicsit.
- Jó, de miért?
- És egyáltalán, mi alapján? – szólt bele
a másik érintett.
- Az mindegy. Semmiben nem vagy előttem –
legyintett kettes lazán.
- Bizonyára azért, mert én vagyok a
legjóképűbb, a legokosabb, a legszexibb… - sorolta a szőke, figyelmen kívül hagyva barátja beszólását.
- Vagy, mert téged láttalak meg először
– vontam vállat, kettes pedig elégedett bólintással
nyugtázza a félreértést.
- Remek. A rajzot elviszem – vette ki a
kezemből a művemet,
majd elsétál.
- Még be se fejeztem – dünnyögtem halkan,
de mégis meghallja.
- Nem csinálhatsz ilyet, a beleegyezésünk
nélkül – lengette meg a lapot az arca előtt.
- Én beleegyezem – vágta rá azonnal a szőke.
- Efelől
nem volt kétségem –
fintorogtam, mire rám
mosolyogott.
- Wyatt Rowen vagyok. Ez a nyomorék meg
itt a legjobb haverom, Keaton Enoch – zavarta le a bemutatkozást a szőke, ezek szerint Wyatt Rowen névre hallgat.
- Nekem mindig is egyes és kettes
maradtok – vigyorogtam rá gúnyosan, majd intettem nekik és hazaindultam.
Nem igazán terveztem, hogy két szépfiúval
töltöm az estét, már ez a kevéske is sok volt belőlük.
- Mi a neved? – szólt utánam Wyatt.
- Royce Princeton – feleltem, bár nem
igazán akartam megosztani ezt velük, de tudtam, úgyse hagyná annyiban.
- Hé, hercegnő, itt hagytad a ceruzád!
– lépkedett utánam Keaton az említett darabbal, mire idegesen forgattam a
szemem.
- Nagyon elmés poén – utaltam az általa
rám ragasztott becenévre.
- Te, Roycy! Véletlenül nem Encohék
szomszédja vagy? – merengett a szőke, tettetett elgondolkodással. Bizonyára pontosan tudták a választ. Kicsi város, sok pletyka.
- Lásd be, a hercegnő még
mindig jobb, mint a Roycy –
suttogta nekem Keaton, mire arrébb
hessegettem a kezemmel.
- Fogalmam nincsen, ki a szomszédom, pár
órája érkeztem, de az arcotok elnézve, nincs akkora szerencsém, hogy tévedj –
vágtam egy pofát.
- Hát, akkor én most közlöm veled.
Szomszédok vagyunk – nézett rám titokzatosan Keaton, Wyatt pedig rám kacsintott. Mibe
kerültem én?
- Hurrá! – lelkesedtem ironikusan,
távolról sem kitörő örömmel.
- Úgy szintén – biccentett Keaton, majd a
saroknál lefordult, Wyatt pedig követte.
- Holnap találkozunk – intett az utóbbi. Ó,
ne! Mi van holnap? Suli. Mi más?
Következő rész:
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése