Újra itt, 2.rész

Avery

„Becsukhatod a szemed, hogy ne lásd, amit nem akarsz látni. De nem csukhatod be a szíved, hogy ne érezd, amit nem akarsz érezni.” 

                                                                                                          /   John Legend /

 Természetesen Chase nem ismert fel, én pedig nem akartam összetörni szegénykét azzal, hogy visszautasítom, pláne nem, hogy színt vallok, így hát kamuztam neki. Meg kell, hogy mondjam, ha valaki más lettem volna, az is lehet, hogy megadom a számom, ha nem csak a haverjainak akar vele dicsekedni. De ez esetben pont ezt akarta. És ráadásul pont Chase. Hát, elég sokat változott, az már biztos, hogy megnőtt, megizmosodott, fekete haja lenőtt és a szemébe hull, és mikor kisöpri tökéletesen tisztában van vele, hogy minden csaj sóhajtozik a mozdulata láttán. Egy pillanatig azt hittem felismert, mikor tekintetét az arcomra tapasztotta, de rá kellett jönnöm, hogy ez is csak egy bevált csajozási módszere lehet. De nem hibáztatom érte, én is megváltoztam.

- Nem hiszem el, hogy átvertél! – jelent meg mellettem dühösen az emlegetett, mire szélesen elmosolyodtam. – Nem vicces! Tudod, hogy mennyire kiröhögtek a haverjaim?

- El tudom képzelni – nevettem fel, majd hozzátettem. – Esetleg, ha nem dobnád ki a számom az első kukába, elgondolkodnék rajta, hogy megadjam.

- Akkor még csak elgondolkodnál? – döbbent meg, de egy pillanattal később kapcsolt. – Jól van, rendben, sajnálom. Tetszik ez a spiritusz. Tényleg szeretném a számod – villantotta rám dögös, ellenállhatatlannak vélt mosolyát.

- Most is hazudsz, ez is egy trükk – mosolyogtam rá, miközben beleittam a Baileysembe.

- Jó, oké, igaz. Reménytelen. Feladom – szenvedett látványosan, mire még szélesebben elmosolyodtam.

- Te sosem adod fel – jelentettem ki, mire értetlenül meredt rám.

- Honnan veszed? – azt hiszem eljött az ideje, hogy felvilágosítsam. Lemásztam a bárszékről, megigazítottam a fehér ruhám alját és rámosolyogtam.

- Tudod Chase, volt valaha egy plüssborzom, amit egy bizonyos illető két egész hónapon át, minden egyes nap kunyizott tőlem, míg végül a kitartása végett neki adtam.

- Mi a…?! Ave? Mi a jó büdös élet? Szórakozol velem? Ez valami vicc?  - döbbent le teljesen engem bámulva, konkrétan láttam, ahogyan koppan az álla a fapadlón.

- Nem – ráztam a fejem.

- Tényleg te vagy az? Az én Avym? – kérdezte hitetlenül, mire önkéntelenül is elmosolyodtam az általa rám ragasztott becenév hallatán. Valami azonban nem stimmelt.

- Én vagyok, de mikor is lettem a tied? – nevettem, mire végre az ő szája is arra az ismerős vigyorra húzódott.

- Technikailag nem vagy az enyém, de ezzel csak arra céloztam, hogy tudod, te vagy e – magyarázkodott nem meghazudtolva önmagát, teljesen logikátlanul. Ugyanúgy, mint kiskorunkban.

- Te jó ég, Avy, annyira… - kereste a megfelelő szavakat, de végül inkább nem fejezte be a mondatát, hanem egy másikat kezdett.

– Itt vannak a többiek is, gyere! – ragadta meg a kezem és húzni kezdett az asztaluk felé. Mikor visszatértem eldöntöttem, hogy nem fogok menekülni a gyerekkori barátaim elül, sőt igyekezni fogom rendbe hozni velük a dolgaim. De most, mikor a tekintetem összetalálkozott a legkékebb szempárral a világon, úgy éreztem kedvem lenne kifutni a világból. Mert Hunter Legend egyenesen engem bámult. Csak engem. Barna haja, az utolsó beletúrása következtében mondhatni oldalra állt, bőre barnasága, arcának tökéletes vonalai teljesen lefagyasztottak. Bár ránézésre hasonlított ahhoz a barna, kék szemű, aranyos kisfiúra, akit valaha mindennél jobban szerettem, de Chase változásából, a külsejéből és minden másból kiindulva már minden volt, csak nem az a srác.

- A jó életbe srácok, nézzétek kit találtam – fékezett le Chase az asztaluk előtt, mire döbbent és kevésbé döbbent tekintetekkel találtam szemben magam. Nyilvánvaló volt, hogy eddig is minket figyeltek, és szinte biztos voltam benne, hogy Beau és Jace már az előtt is tudtak a tényről, hogy ez a lány bizony én vagyok.

- Hát, hello Ambs – puszilta meg az arcom Jace mindent tudó mosollyal, mire elfintorodtam.

- Tényleg? Ne csináld már, még mindig Ave vagyok – nevettem rá, felidézve az emlékeket. Az első találkozásunkkor Jace nem bírta megjegyezni a nevem és mindig Ambernek és ennek változatain hívott, így rám ragadt. Nem hittem, hogy mikor újra találkozunk, jó szokását megtartva fog üdvözölni.

- Mi a szar, te Avery vagy? – kapcsolt némi fáziskéséssel Nate, mire a srácok felröhögtek.

- Én lennék – tártam szét a karom, mire a karjaiba kapott és felemelve a földről párszor körbeforgatott, kis híján összenyomva. Miután letett, Blake is hasonlóképpen megszorongatott, Beau pedig szintén magához ölelt, de a másik kettővel ellentétben, ő nem emelt a levegőbe. Már csak Hunter volt hátra. Óvatosan felé fordultam, és rámosolyogtam.

- Szia, Hunter

- Avery – biccentett hidegen, mire felszaladt a szemöldököm. Ő is kapcsolhatott, mert azonnal laza stílusba váltott és hozzám hajolva nyomott egy puszit az arcomra. Ajkainak érintésétől összerándultam, de éppen annyira, hogy még ne vegye észre. Ott álltak előttem mind, teljes életnagyságban, és én mégis Hunter egyetlen egy másodperces érintésétől estem éppen transzba.

- Mi járatban Ave? – kérdezte Blake, visszaülve a bokszba.

- Ave véglegesen visszaköltözött Jordanbe, velünk kezdi az évet – informálta Beau, bár nem voltam biztos benne, honnan is tudja ezt, nyilván „a kis város, sok pletyka” elv alapján.

- Tényleg? – örvendezett Nate, mire mosolyogva bólintottam, majd mikor Chase hellyel kínált, bocsánatkérően felemeltem a kezem.

- Ne haragudjatok, de most mennem kell.

- Mi? Máris? – nézett szomorúan Blake, mire bocsánatkérően elhúztam a szám.

- A dögös pultos randit kért – kacsintottam Chasere, akiben persze azonnal felment a pumpa.

- Ne már, neki bezzeg igent mondtál? – vágott szerencsétlen fejet.

- Nyugi, vicc volt. Haza megyek.

- Tényleg, ott laksz majd, ahol régen? – kérdezte Jace, mire bólintottam.

- Igen, mamáék eladták az övéket és most odaköltöztem hozzájuk, a régi házunkba – meséltem, mire értetlenül néztek rám.

- Miért, hol van Elvis és Amelia? – kérdezte végül Beau, a szüleim holléte felől érdeklődve.

- Franciaországban. Csak én jöttem haza.

Következő rész:

http://csillagokhullas.blogspot.hu/2015/11/james3.html

Előző rész: 

http://csillagokhullas.blogspot.hu/2015/11/james1.html