2015. november 14., szombat

Sky Wondervood, 3.rész

Fellépés előtt sohasem izgulok. Azért énekelek, mert szeretem ezt csinálni, nem pedig azért, mert köteleznek vagy, mert jól jövedelmez. Pontosan ez az ok, amiért nincs rajtam nyomás, sem megfelelési kényszer. Csak és kizárólag az élvezet.
- Sky! Öt perc és kezdesz – figyelmeztet az egyik technikus, mire bólintok, és a helyemre indulok.
- Hé, Sky! – int Jason, az elektromos gitárosom.
Jason Michaelson egy jó barátom, egészen azóta játszunk együtt, hogy befutottam. Kevese azon néhány ismerősömnek, aki magamért kedvel és nem azért, mert én vagyok Sky Wondervood.
Amint mellé érek, látom, hogy már az egész csapat összegyűlt. Adam, a dobosom, és Marcus, a basszgitárosom a falnak dőlve várakoznak.
- Cam? – érdeklődöm a billentyűsünk után kutatva.
- WC-én van – röhög Jason, majd kérdően felém fordul. – Izgulsz?
- Dehogy – mosolygok, de aztán mégis elhúzom a szám.
- Úgy tudom, ingyen jegyeket osztogattál a sulidban – célozgat Jason mindentudó fejjel, rátapintva a lényegre.
Adam éppen a csempézett falon próbálgatja a dobverőit, de hirtelen felkapja a fejét.
- Gimis csajokat hívtál? – terül szét egy hatalmas vigyor a képén.
- Nem mintha nem lenne egy rakat ilyen korú rajongónk – forgatja a szemét Marcus.
- Jó híresnek lenni – nyújtózkodik Adam, felismerésének örömében pompázva.
- Nem mintha amúgy miattad lennének itt – oltogatja tovább Marcus, Adam pedig felháborodott fejjel magyaráz.
- Dehogynem! Már meg ne haragudj Sky – bizonygatja igazát, legalább elnézést kérve tőlem.
- Ugyan, nem vettem magamra - legyintek, mire a srácok felnevetnek.
- Na, meg is vagyok – jelenik meg Cam, kezeit éppen a nadrágjába törölgetve, minek következtében a szürke anyag néhol elsötétül.
Kis kört alkotunk, kántálva ezt, azt, amit mindig kiadunk magunkból fellépés előtt. Aztán összepacsizunk, a fiúk pedig egyenként mellém lépnek.
Adam sajátos stílusában hátba vereget, Marcus fél karral átölel, Cam a fülembe súg valamit, Jason pedig egy puszit nyom az arcomra, ezzel kívánva sok sikert.
Látom, ahogyan Adam felköti a fejére azt a hülye színes kendőt, Jason fogai közé kapja a pengetőjét, Marcus zsebre dugja kezeit, Cam pedig már játssza a dallamot a combján. Magabiztosan felsétálnak a színpadra, elfoglalva a helyüket. A nézők még nem is láthatják a történéseket, mégis őrülten sikoltoznak, tapsolnak, a nevünket ordítják.
Jason megpengeti a húrokat, majd Marcus is csatlakozik, lába az ütemre jár. Cameron ujjai leütnek néhány billentyűt, Adam meg csak vár.
Jason játszani kezd a zenét, melyre megindulok. A színpad közepére sétálok, és mégegyszer, utoljára megigazítom a fülesemet.
- Can you hear my voice? – éneklem az első sort, mire a közönség felsikolt, és felkapcsolódnak a fények. Lekapom a mikrofont az állványról és teljes átéléssel belekezdek a koncertbe.

 - Fantasztikus volt a koncert, Sky! – gratulál egy csomó lány másnap reggel, mikor kiszállok a kocsiból.
- Köszi – mosolygok rájuk, de mivel késésben vagyok, minden erőmmel igyekszem elnyomakodni mellettük.
- Aláírod nekem ezt? – tol valaki elém egy füzetet.
- Persze, kinek címezhetem? – csalok elő egy újabb mosolyt, teljesítve a kérést. Szerintem ők nem is ide járnak. Egyre többen és többen vannak, én pedig egyre jobban elveszel a tömegben.
- Helló, helló, helló! Vigyázat! – nyomul előre Reid, majd elkap és diszkréten kirángat a rajongók közül.
- Köszi – húzom el a kezem, mert nem bírom elviselni az érintését.  Érzi, hogy gáz van, de csak azért is újra megragad, és maga után vonszol.
- Mázlid, hogy az első óra angol, és Mrs. Jones megőrül érted – morogja, nyilván a felgyülemlő késésemre célozgatva.
- Nem én akartam így – dünnyögöm, de rám se hederít.
- Hé, Sky! Hé, állj már meg! – jelenik meg a hátunk mögött Gabe, mire fáradtan felsóhajtok.
- Éljen – ironizál Reid, miközben Gabe beér minket.
- Fú, Sky! Állati volt a koncerted! – dicsér Gabe, és fogalmam sincs, hogy keze mit keres a hátamon.  
- Köszi – villantom rá ugyanazt a mosolyt, mint amit korábban lent, a lányokra.
- Reid, te ott voltál? – érdeklődik Gabe, vigyora gonosz, sejteti mi a célja. Váó, tehát gondolkodni is tud. Nem rossz, nem rossz.
- Nem – feleli tömören Reid, tekintete a padlóra tapad. Hát persze, hogy nem jött el. Nem is értem miért vagyok csalódott.
- Tudom, hogy biztosan sok a dolgod, és a legkevésbé sem érdekel a sztárocska koncertje, de…
- De? – szalad fel Reid szemöldöke. Épp a matek és francia közötti szünetben futottunk össze szokásos helyünkön, az udvaron.
- Eljöhetnél – nyújtom felé a már millió embernek kiosztott lapot.
- Ingyen koncertjegy? – gúnyolódik, de hagyom, hogy leperegjen rólam.
- Mindegy, azért várlak – intek még, már az épület felé lépkedve.
- Sky! – szól utánam, de nem merek megfordulni.

Következő rész: 
Előző rész:

4 megjegyzés :