Egy nap, majd talán..., 8.rész

- Látod!  Én megmondtam! Ő is csak a barátnőd akar lenni! - kiabált Meredith rám mutogatva, vádjaitól egy pillanatra kijózanodtam.

Mivel Louis nem válaszolt, felé néztem. Teljesen ledöbbenve bámult vissza rám, arca ámulatot, hitetlenkedést és értetlenséget tükrözött. Hupsz! Nem kellett volna hangosan kimondanom, amit gondoltam. Tennem kellett valamit. El is homályosult a tekintetem, a nagy gondolkodásban. Nyilván Louis ezt kiszúrta, mert csak lemondóan sóhajtott egyet.

- Merry! Jenny totálisan részeg. Össze-vissza beszél - legyintett, mire felkaptam a fejem. Hát, ez könnyen ment.

- Annyira vak vagy, Louis Black! - rázta a fejét idegesen Meredith, mire Louis szája halvány mosolyra húzódott. Még részegen is felismertem. A győztes mosolya.

- Talán igazad van, de Mer. Mivel magyarázod, hogy akkor miért töltöttem veled ennyi időt?

- Az összes barátnőd miatta szakított veled! - hagyta figyelmen kívül Louis hozzászólását Meredith. Mármint, hogy miattam?

- És akkor mi van? - kérdezett vissza Louis nyugodtan. Te jó ég! Ő mindig is tisztában volt ezzel?

- Mi az, hogy akkor mi van? Soha nem lesz így rendes kapcsolatod, ha van valaki, aki mindig fontosabb! - tartott kiselőadást Meredith.

- Egyszer találni fogok valakit, aki még Jennyn is felülkerekedik majd - zárta le a beszélgetést Louis, majd megragadta a kezem, amit amúgy időközben valamiért elengedett, és húzni kezdett maga után. Meredith még utánunk ordibált, vagy inkább Louis után, de ő már meg sem hallotta.

Éreztem, ahogy az alkohol hatása némileg csökkent, de inkább a rosszullét kerülgetett.

- Jenny! Jól vagy? - kérdezte aggódva Louis, miközben kitárta előttem az ajtót.

- Hányingerem van - motyogtam.

- Gyere, menjünk haza! - húzta át a fejemen meleg, Louis illatú pulcsiját, és óvatosan tartva a derekamat, támogatott. Az út további részében csönd volt, én a belőlem kitörő italmennyiséget próbáltam visszafojtani, ő pedig nem tudom, miért hallgatott.

Mivel a házam nem csak az idefelé vezető úton volt rövid, hanem a visszafelé is, hamar hazaérkeztünk. Remegő kézzel próbáltam előhalászni a kulcsomat, majd néhány sikertelen nekiindulás után Louis segített. Igazán nagyon rosszul éreztem magam, csak arra emlékszem, hogy felkapott a karjaiba, és becipelt a lakásba. Fél kézzel bezárta az ajtót, majd a szobám felé vette az irányt.

- Inkább a WC-re menjünk - nyögtem nagy nehezen.

- Nem, Jenny. Nem fogsz hányni - mondta, talán szuggerálni akart, vagy valami ilyesmi.

- Te takarítod majd fel - suttogtam erőtlenül, és hallottam, ahogy felnevetett.

- Nem lesz mit - súgta a fülembe, majd lerakott az ágyamra. Épp betakarni készült, mikor hevesen ellenkezni kezdtem.

- Nem akarok így aludni! Kényelmetlen - céloztam a szoknyámra, meg a harisnyára.

- Rendben - sóhajtott fel Louis, és elkezdte óvatosan lehámozni a ruháimat, míg én félig eszméletlenül hagytam.

- A harisnyát is - visítoztam telhetetlenül. Iszonyúan fáradt voltam, és kimerült, ugyanakkor nem felejtettem élvezni, amit csinált.

- Jesszusom, Jenny! - túrt bele, (talán idegesen?) a hajába.

- Hm? - kérdeztem, már a hasamon fekve, fejemet a párnába fúrva, gyakorlatilag aludtam.

- Kikészítesz - hallottam még valahonnan távolról a hangját, és éreztem, ahogyan besüllyed mellettem a matrac. Louis megfogta a kezem és oldalra fordított, átölelve. Milyen kár, hogy csak egy fontos barát vagyok neki... 

Következő rész:

http://csillagokhullas.blogspot.com/p/egy-nap-majd-talanfoszereplok.html

Előző rész:

https://csillagokhullas.blogspot.hu/2015/12/egy-nap-majd-talan7.html