- Nem megyünk be a városba? - pattogott este Talia a
vacsoraasztalnál.
Anyuék péntek este
révén színházban voltak, így nekünk szabad az út.
- Menjünk! - ujjongtam én is, kezemben egy kanállal. Olyan
hevesen hadonásztam, hogy az evőeszközön maradt baracklekvár pontosan Coop arcán landolt.
- Ez kész - röhögött Norbi szegény, szerencsétlen haverján.
Coop nem törölte le
azonnal, felvont szemöldökkel felém fordult és rám meredt.
- Hupsz!
- Hupsz? Csak ennyi? Komolyan? Na, gyere csak ide! - mártotta
bele az ujját a vajba, majd egy jól irányzott mozdulattal az orromra kente.
- Hé! - hördültem fel, mire még volt képe felháborodott fejet
vágni.
- Mi van?
- Ne játssz az étellel!
- Te kezdted! - vádaskodott.
- Az véletlen volt! - ellenkeztem kitartóan. - Ne röhögjél
már! - csapta vállon Talia a bátyámat, aki ezen még jobban nevetett, amolyan „csak
azért is" alapon.
- Inkább röhögj te is - pöckölte orron Taliát Norbi, mire a
barátnőm megpróbált visszatámadni.
- Ne ütögessél! - drámázott sikoltozva.
- Nem is ütöttelek meg! - értetlenkedett a bátyám, megjegyzem
teljesen jogosan.
- Jó, akkor ne pöckölgessél! - vágott vissza Talia.
- Azt csinálok, amit akarok - süllyedt le újból az ötéves
szintre Norbi, újabb támadást indítva Talia ellen.
- Akkor is te kezdted! - képtelen túllépni Coop az előbbi összeszólalkozásunkon.
- Nem hiszem el! Már megint itt tartunk? - forgattam a
szemem, idegességet színlelve.
- Én vagyok itt az egyetlen normális - sóhajtott az asztal
végéből Dexter, mire azonnal elhalkultunk és mind kérdően felé fordítottuk a fejünket.
- Mi van?
- Hogy mit mondtál az előbb?
- Jól hallottam?
- Jó vicc volt - hahotázott Coop, ráerősen csapkodva öccse vállát.
- Nem vicceltem - felelte komoly képpel Dex.
- Tényleg nem?
- Ne mondd nekem, hogy te ezt valóban így gondolod...
- Biztos? Tudod te egyáltalán, mi az a vicc?
- Imádom a pókerarcod - röhögött tovább Cooper.
- Nem tudom elhinni, hogy egyikőtök sem
tart normálisnak - sajnáltatta magát Dex,
egy kiló mogyorókrémet
kenve a kenyerére.
- Szerintem nincs ebben semmi új - vont vállat Norbi.
- Ja. Mit csinálsz? - érdeklődtem az ételét
vizslatva.
- Eszem? - kérdezett vissza tele szájjal, fél szemöldökét
felhúzva. Ez valahogy így hangzott: „Ehem?” Tehát csak feltételezni tudtam, hogy mi is
hangzott el valójában.
- Azt én értem, de nem sok kicsit az a feltét? -
akadékoskodtam.
- Milyen feltét? - szólt bele Cooper.
- Mármint nutellára gondolsz? - fordított Talia.
- Aha.
- Nutella? - ismételte meg az ironizálós kérdés válaszolós
hülyeséget Dex.
- Meg fogsz hízni - mondtam gonosz vigyorral.
- Én ugyan nem - ellenkezett hevesen, majd újabb kenyeret kent meg. - Kell a boldogsághormon.
- Az a csoki - beszélt bele megint Coop.
- Miért, szerinted a nutella miből van, te zseni? - húzta össze a
szemeit Talia.
- Nutellából - adta meg a logikus választ Coop helyett
Norbi.
- Ja, olyan ez, mint a gombák. Tudod, önálló. Se nem állat,
se nem növény - magyarázta Cooper megszállottan.
- Wáó, te ilyeneket is tudsz? - ámultam.
- Sok mindent nem tudtok még rólam - felelte titokzatosan
Coop kidüllesztett mellkassal.
- Úgy hiszem, ez jobb is így - tettem hozzá bólogatva.
- Kéne írnunk valami „Cooper Button baromságai mögött rejlő bölcsességek" címmel egy könyvet - dobta fel nagyszerűnek vélt ötletét Dex, lenyelve az utolsó falatot.
- Ki is adhatnánk - merengett Norbi, lelki szemek előtt bizonyára a bevétel képe
jelenhetett meg.
- Egy kódex - csillantak fel Coop szemei.
- Hogy jött ide a kódex? - fintorogtam, majd Dexterre
pillantottam, aki éppen a harmadik szelet kenyeréért nyúlt. - Mennyit tudsz te
enni? Hova rakódik ez le?
- Gyors az anyagcserém - kacsintott rám, mire vágtam egy pofát.
- Ez undi - értett egyet velem azonnal Talia.
- Sportkocsi - sóhajtott Norbi, aki valószínűleg egy egészen másik világban járt.
- Kódex - ábrándozott Cooper is.
Következő rész:
Előző rész:
Nutella <3
VálaszTörlésfinom:33 <3
VálaszTörlés