Váratlan, karácsonyi különkiadás, 4.rész (18.rész)

- Nagyjából mit pakoljak be? – érdeklődtem az ágyamon trónoló Wyattől. 

Tekintve, hogy ő már összecsomagolt, úgy döntött egyikünkkel tart és én lettem a szerencsés kiválasztott. Zay ugyebár alapból kiesett, mivelhogy egy; be se engedte volna a házába és kettő; fura lett volna. Keat úgy döntött, nagyfiú már, képes lesz egyedül is összecuccolni, és ha esetleg mégsem, akkor is itt vagyunk a szomszédban.

- Csak egy éjszakára megyünk. Amit jónak látsz – felelte szórakozottan Wyatt, ide-oda pillantgatva a szobámba.

- Kösz, a segítséget – forgattam a szememet, ő pedig nagylelkűen válaszolt valami szívesen szerűséget.

Mivel megbeszéltük, hogy nem ajándékozunk és tényleg csak két napról van szó, nem igazán kellett sokat pakolnom. Pár meleg ruha, tisztálkodó eszközök, papucs, és a párnám.

*Másnap*

- Azt minek hozod? – szúrta ki azonnal az óriás párnámat Keaton.

- Nem szeretem az idegen párnákat – közöltem úgy, mintha ez teljesen normális lenne. Tudtam én, hogy nem az, de mit zavarja egy párna?

- Lökött vagy – mondta és olyat tett, amit csak ritkán. A fejét csóválva felnevetett.

- Köszönöm – fintorogtam, természetesen úgy téve, mintha bókolt volna.

- Tehát, mi az úti cél? – jelent meg Zay, bőröndje gyakorlatilag hatszorosa volt az én párnám méretének.

- Mégis mit pakoltál te bele?  - akadékoskodott Keaton. Milyen remek, hogy ilyen beszédes ma…

- A könyveimet – válaszolta hasonló hangsúllyal Zay, mint én az előbb.

- Az feltétlenül szükséges ám – ironizált Keaton, de Wyatt leintette, valószínűleg azért, mert az ő táskája sem tűnt kisebbnek.

- Meg se kérdezem, te miket pakoltál bele – ingatta a fejét Keaton, majd beszállt az anyósülésre.

- Hé! Hé! Miért te ülsz ott? – Rajtam volt a sor, hogy szőrszálat hasogassak. Nekem édes mindegy volt, hol ülök, csak ne dönthessen ő először.

- Egyikőtök sem ül elöl! – jelentette be Wyatt, miután végzett a cuccaink csomagtartóba pakolásával.

- Miért is nem? – kérdeztünk vissza teljesen egyszerre.

- Azért, mert Zay nem szeret hátul ülni, rosszul lesz – magyarázta Wyatt. Ha ez csak egy kifogás, hogy maga mellé ültesse a lányt, akkor meg kell, hogy mondjam, elég béna.

- Legutóbb is jól bírta – mutatott rá az érv hibásságára Keaton, célozva a korábbi közös buliba menetre.

- Persze, mert az pár perces út volt. – Persze, hogy erre is volt ellenvetése.

- Zay? – fordultam az érintett irányába.

- Légyszi – mondta lesütött szemmel, amire már Keaton sem tudott nemet mondani.

- Akkor hova is megyünk? – vetettem fel újra a kérdést, mely mindannyiunkat foglalkoztatott, ha nem is annyira, mint engem, de egy kicsit biztosan.

Már mind a kocsiban ültünk, a boldog Wyatt a volánnál, én mögötte, mellettem a bosszús Keaton, elől a hányingerével küszködő Zaylee. Ismét kivételes társaságnak ígérkeztünk.

- Maenasba – érkezett meg végre a válasz Wyattól.

- A hegyekbe? – ámultam, mire Keaton vágott egy pofát. Azt a lenézős típust.

- Nyilván.

- Ez miért is olyan nyilvánvaló? – húztam össze a szemem, mire tovább játszotta a felsőbbrendűt.

- Karácsony van.

- És? – szólt közbe Zaylee is, aki a jelek szerint némileg legyűrte a rosszullétét. És a finom énjét.

-  Jaj, tudatlanok! Ilyenkor ez a jó, síelni, meg forró kakaót iszogatni a meleg kandalló előtt – ábrándozott Wy, mire egy emberként fordultunk felé, arcunk szín tiszta döbbenetről árulkodott.

- Ne mondd nekem, hogy Keat is ezeket a szavakat kereste! – fintorogtam.

- Én ugyan nem! – hárított az említett azonnal.

- Dehogynem, biztosan ezt akarta mondani! – nevetett jókedvűen Wyatt és hamarosan mi is csatlakoztunk hozzá.

- Szóval, miért pont Meanas?

- Van ott egy nyaraló házunk – magyarázta Wyatt.

- Inkább telelő – javítottam ki reflexből.

- Mi szoktunk ott nyaralni is – ellenkezett Wy.

- A hegyekben? – ámult Zaylee is.

- Persze – bizonygatta Wyatt, én pedig jobbnak láttam ráhagyni a dolgot.

Kibámultam az ablakon, és figyeltem a mellettünk elsuhanó tájat. Eszembe jutott, mikor még kislánykoromban engem is elvittek a szüleim síelni. Nagyon szerettem velük lenni, minden egyes közös programunkat imádtam

Arra lettem figyelmes, hogy szemeim lassan lecsukódtak, a többiek halk beszélgetésének zaja is elcsitult mellettem.

- Hé, Royce!

- Roycy! Megérkeztünk.

- Jesszus, keljél már fel! Mi van veled, nem tudtál aludni az éjjel a nagy izgatottságtól? – gúnyolódott Keat, ezzel rögvest magamhoz térítve.

- És veled? Furamód sokat beszélsz ma – vágtam vissza. Na, igen, az elmúlt négy hónap megtanított arra, hogy már rögtön ébredés után képes legyek reagálni Keaton gúnyolódásaira, és beszólásaira. Van ám, amikor jobban is megy!

- Bocs, srácok! – keltem fel, majd komótosan kikászálódtam a kocsiból.

- Nem gond! Nagyon cuki vagy, ahogy alszol – kacsintott rám kedvesen Wyatt.

- Ja, igazán vonzó volt, ahogy folyt a nyálad – tette hozzá Keat, valamiféle undorodó arcot vágva.

- Mintha tényleg így lenne – legyintettem le.

Következő rész:

http://csillagokhullas.blogspot.hu/2015/12/varatlan-karacsonyi-kulonkiadas5.html 

Előző rész:

http://csillagokhullas.blogspot.hu/2015/12/varatlan-karacsonyi-kulonkiadas3_22.html