2015. december 23., szerda

Váratlan, karácsonyi különkiadás, 5. rész (19.rész)

Wyatték háza finoman kifejezve is gyönyörű volt, hát, még ha nem fognám vissza magam a jellemzésében. Hatalmas, ugyanakkor meglepően otthonos hatást keltő, nem éppen tipikus, de mégiscsak nyaralóház típus. Wyatt valóban igazat mondott, mindenkinek különszoba van előkészítve, bár erősen kétlem, hogy elvonulnánk egy-egy szobába, hogy aztán egyedül töltsük az éjszakát. Talán nem is fogunk aludni. Nem gyakran veszek részt efféle pizsipartikban.
- Na, hogy tetszik? – pattant mellém Wy vigyorogva, mintha pontosan ismerné a gondolataim. Csodálatos a hely, és ezzel ő is pontosan tisztában volt. Tőlem akarta hallani a huncut.
- Nagyon klassz! – villantottam rá egy mosolyt, de ez persze messze nem volt elég neki.
- És? – kérdezte jól elnyújtva a szót.
- Mi és? – adtam az értetlent, mert ilyen kis gonosz volnék, aki szereti froclizni a barátait.
- Jaj, ne mondd nekem, hogy ez csak egy szimpla „nagyon klassz”-ot érdemel! – háborodott fel és most, hogy sikeresen elértem célom, bevallottam neki az igazat, had örüljön.
- Gyönyörű a hely. Nagyon jó ötlet volt tőled, hogy idejöjjünk! – dicsértem meg, mert hát ilyen kedves is vagyok.
- Köszönöm! – vigyorodott el büszkén és elégedetten, hogy végre kimondtam, amit hallani szeretett volna.
- Igazán nincs mit. Klassz vagy! – szándékosan használtam ugyanazt a jelzőt, mint korábban a házra.
- Menjünk síelni! – dobta fel újabb zseniálisnak vélt ötletét Wyatt, és úgy láttam, egyszerűen képtelen volt nyugton maradni. Megint olyan kiskutyaszerűnek tűnt.
- Én benne vagyok – került elő valahonnan Keaton.
- Síelni is tudsz? – igyekeztem elkerülni, hogy hallja a padlón koppanó állam csattanásának hangját. Kétlem, hogy sikerült volna, hisz mégiscsak Keaton Enochról volt szó.
- Természetesen – felelte olyan hangsúllyal, mintha valóban természetes lenne, hogy egy tizennyolc éves fiú kis híján mindenhez ért. Na, jó, ez azért túlzás, de ne mondja nekem senki, hogy normális, hogy léteznek hozzá hasonló számtalan területen tehetséges egyének. Főleg azért se, mert úgyse hinném el.
- Természetesen – utánoztam Keaton beképzelt hangját, megfelelően grimaszolva hozzá.
- Én nem tudok síelni – húzta el bánatosan a száját Zay, ezzel ismét meghazudtolva önmagát. Valahogy olyan kis visszafogott, nyugodt és legfőképpen visszahúzódozónak tűnt tegnap óta. Ha nem ismerném kicsit jobban, azt hinném, valami félénk típus, aki egy nagyobb társaságban megszólalni is alig mer.
- Semmi gond, majd megtanítunk! – mosolygott rá Wyatt bátorítóan, mire Zay csak lesütötte a szemét. – Roycy?
- Tessék?
- Hercegnő! Wyatt arra szeretne választ kapni, hogy te tudsz-e síelni – sóhajtott hatalmasat Keaton, amolyan lenéző stílusban beszélt, üzenve ezzel, hogy mennyire béna, hogy még ezt sem tudtam megérteni.
- Ja, igen. Tudok – feleltem, inkább figyelmen kívül hagyva a pukkancs beszólását.
- Szuper! Akkor menjünk! – lelkesedett Wy, majd mindenki elsomfordált a saját szobájába átöltözni.
- Hé, Zay! Minden okés? – állítottam meg barátnőmet, bár nem igazán tudtam hova tenni a viselkedését. Nem asztalom a lelkizés.
- Persze – hazudta, mire felszaladt az egyik szemöldököm.
- Mondanom kell, vagy magadtól is tudod, hogy nem hiszek neked?
- Akkor meg minek kérdezed így? – csattant fel, mire feszülten elröhögtem magam.
- Nem tudom. Ezt így szokás, nem? Vagy azonnal azzal kell kezdeni, hogy mi a baj? – ráncoltam a homlokom, kutakodva a megdelelő kérdés után.
- Jesszus, Royce! Sosem csináltál még ilyet? – mosolyodott el Zay, ezúttal már lényegesebben kedvesebben.
- Nem igazán – ráztam a fejem.
- Akkor megkönnyítem neked. Fura ez az egész, hogy Wyatt itt van, meg, hogy megszervezte ezt. Tudom, hogy azért csinálta, mert tisztában vele, milyen is a karácsonyaim otthon. – Naná, ezt én is tudtam. – De nem tudom eldönteni, a bűntudat gyötri-e, amiért éveken át élt ezzel a gondolattal, mégsem segített, vagy… - Itt elcsuklott a hangja.
- Vagy valami másról van szó – segítettem ki, mire csak bólintott egyet. – Talán mindkettő benne van.
- Talán.
- Nehéz a szerelem, tudom én – mondtam, szándékosan komoly arcot vágva.
- Milyen szerelem? – kapta fel a fejét Zay. – Erről szó sincsen!
- Persze.
- Na, ne merd így rám hagyni Royce Princeton!
- Én nem is merem.
- Most is azt csinálod! Te jó ég, semmilyen szerelemről nem volt szó! Én nem erről beszéltem! – bizonygatta, leginkább magának, mintsem nekem. Csak vigyorogtam, hisz sikerült ismét a felszínre csalnom az igazi Zayt.
- Oké, oké! – tartottam fel védekezően a kezeimet, ő pedig mondjuk, hogy megnyugodott egy kicsit.
- Amióta idejöttél… - kezdte, de aztán meggondolta magát, és másik mondatot kezdett. – Felforgattad az életünket.
- Akárcsak ti az enyémet – mosolyogtam, Zay pedig szorosan magához ölelt.
- Készen vagytok? – lépett be az ajtón Wyatt, Zay pedig rögtön elengedett.
- Wyatt Coen! – indított vészjósló hangnemben. – Mégis milyen alapon jössz be a lányok szobájába kopogás nélkül?! Pláne mikor öltözünk!
- Pont azért, mert öltözünk – dünnyögtem, Wyatt pedig jót derült ezen.
- Te csak ne nevess! Nincsen benned semmi gerinc? – támadta Zaylee.
- Ami azt illeti… - válaszolta volna szerencsétlen fiú, de Zay nem hagyta.
- Kérj bocsánatot! Vagy tudod mit? Inkább csak menjél kifelé!
- Kösz, Roycy! – intett még vissza nekem Wyatt.
- Szívesen, de mit is? – adtam az értetlent, mintha nem tudnám, mire is célzott Wyatt.
-  Miről van szó? – Természetesen Zay azonnal tudni akart róla.
- Semmi – jelent meg Keaton is, nyilván pontosan tudott mindenről, akkor is, ha senki nem avatta be. Bizonyára ő is rendkívül hálás nekem, hogy visszahoztam Zayleet, de hogy ezt a szemembe mondja, arra több, mint képtelen.
- Mehetünk? – terelte a témát Wyatt, tegyük hozzá, meglehetősen bénán, de Zay szerencsére sikeresen továbblépett az előbbi tudatlanságán.
- Menjünk! – mondtam én, aztán már úton is voltunk.
A háztól nem sokkal arrébb egy hatalmas sípálya terült el, és meglepő, de ez már nem a Coen család birtokának egy része, hanem a népeké. Wyatt bevezényelt minket egy boltba, ahol megfelelő szerelést béreltünk, gyakorlatilag ingyen, mert a fickó, aki adta őket, állítólag a családjának egy barátja, vagy talán valami családtag, nem is tudom pontosan. Az is lehet, hogy ez egy fekete vállalkozás.
Wyatt a „szokásosat” kérte, bármit is jelentsen ez, akárcsak Keat. Úgy tűnt, ő sem először járt itt.
- És te, virágszál? – nézett rám a csávó, mire vágtam egy pofát.
- Ha még egyszer így hívsz, én… - éppen valami igen jópofit készültem az arcába vágni, mikor is Wyatt finoman oldalba bökött, jelezve, hogy most inkább hallgassak.
- Bocsi, bocsi! – mondta az arc, bár arca nem sok megbánást mutatott. Ezer százalék, hogy újra így fog hívni, és akkor nagyon drasztikus leszek ám!
- Wyatt, segítenél választani? – rángattam el a haveromat a polcok közé, holott nélküle is remekül meglennék, csak kérdőre akartam vonni.
Wy azonban meg sem mozdult, tekintete az eladóra tapadt, aki éppen Zayt fűzte. Na, nem mintha félteni kellett volna, de minden kétséget kizáróan Wyatt mégis pipa volt. Végre!
- Majd én segítek! – ajánlotta fel nagylelkűen Keaton, tulajdonképpen elrángatva onnan. - Mi bajod van? –támadt rám, mikor hallótávolságon kívülre érkeztünk.
- Semmi – füllentettem, de nem voltam olyan hülye, hogy elhiggyem ezzel meg tudtam győzni. Sajnos, ő sem volt az.
- Persze – vágta rá, de nem faggatott.
- Na, jó, figyelj! Utálom ezt a megszólítást és kész. Nem akarom, hogy bárki is így nevezzen!
- Jól van, nyugi! Nem is fog. Gyere, találtam neked egy nagyon jót – húzott arrébb Keat, és a kezembe nyomott egy komplett sífelszerelést. Hálás voltam neki, amiért nem kötekedett, nem is kérdezgetett tovább, csupán elfogadta a hallottakat.
Mikor visszaértünk, egy kisebb vitába csöppentünk, így Keaton biztonságos távolságban állt meg.
- Szóval, megtanítsalak síelni? – villantotta rá hibátlan mosolyát a fickó Zayre.
- Erre semmi szükség, Gibson! Majd én segítek neki – szólt közbe azonnal Wyatt.
- Bocs, haver! A barátnőd?
- Dehogyis! – védekezett azonnal Zaylee, és magamban megállapítottam, hogy nem ez volt élete legjobb lépése.
- Nem – mondta csendesen Wyatt. – Viszont így is, úgy is én tanítom meg.
- Ezzel viszont nem ellenkezem – ingatta a fejét Zay, kétségtelenül volt annyi esze, hogy ne dobja el ezt a páratlan lehetőséget. Bár, azért reméltem, nem hagynak tartósan sok időre kettesben Keatonnal. Hosszú távon kicsit sok lenne.
- Gyertek srácok! Induljunk – invitáltam őket, hogy végre elszabaduljunk ebből a konfliktus zónából.
- Oké, Zay! Menni fog ez. Fő az egyensúly – magyarázta Wyatt türelmesen, és bíztatta az állandóan pofáraeső lányt.
- Ne fogdossál! – akadt fenn a legapróbb részleteken Zay.
- Én nem is! – próbált kibúvót keresni Wyatt, és gyorsan elkapta a kezét a lány derekáról, ezzel egy újabb esést eredményezve.
- Szerintem jobb volt, amíg fogdosott – vigyorogtam, mikor felértem a harmadik siklásomból.
- Nem fogdostam! – bizonygatta Wyatt, de mind tudtuk, reménytelen a tagadása.
- Na, jó! Megpróbálom! – ébredt fel hirtelen a küzdőszemmel Zayben, én meg azon csodálkoztam, hogy nem hívta itt helyben versenyre Wyattet.
- Okés – nyelt egyet a fiú, és elhelyezkedtek. – Roycy?
- Megvárom Keatont – vontam vállat, mert nem leszek a gyertyatartójuk, nem pofátlankodok be az édes kettesükbe.
Miután elindultak, nézelődtem egy kicsit, míg Keat meg nem érkezett.
- Hol vannak Wyatték?
- Gondolom már a hegy aljánál – tippeltem, szerintem igen is jól.
- Miért engedted, hogy lemenjenek? – kérte számon rajtam a fogalmam sincs, hogy mit.
- Mert nem vagyok a bébiszitterük? – kérdeztem vissza értetlenül.
- Hatalmas hóvihar közeleg! Lezártak mindent – tájékoztatott, mire egy amolyan „Óh, hogy ezért!” fejet vágtam.
- Honnan kellett volna tudnom?
- Bemondták!
- Nem hallottam semmit – makacskodtam, mert ez volt az igazság.
- Hát, pont ez a baj! Halló? – vette fel rezgő telefonját, melynek képernyőjén Wyatt neve villogott. – Igen. Rendben. Ezt mondanod sem kell. Oké.
- Na, mi a helyzet? – ugrottam neki, amint bontotta a vonalat.
- Lent ragadtak, nem tudnak feljönni. Wyatt foglalt nekik szobát, hogy legyen hol aludniuk, mi pedig szépen visszamegyünk a házukba! – adta ki a parancsot Keaton és rekordsebességgel nekiindult. Valóban már nagyon erősen fújt a szél, csakúgy kavarogtak a hópelyhek a levegőben.
Te jó ég! Egyedül maradtam Keatonnal az éjszakára! 


Következő rész: 
Bejegyezte: dátum:

6 megjegyzés :

Feliratkozás: Megjegyzések küldése ( Atom )