Festészet meg minden...

Sam szemszöge

 - Menj már innen, Thomas! Nem hiszem el, hogy nem bírsz magaddal! Megmondtam, hogy nem lehetsz a múzsám – kiáltottam mérgesen a vászon másik oldalán tartózkodó idiótára.

- De azt mondtad, hogy egy múzsa szépsége inspirál, hogy valami csodásat alkoss – mondta Thomas feltartva a kezét, mintha csak szavalna.
- Pontosan. Ezért sem értem, hogy miért vagy még itt – felelt helyettem Kat elterpeszkedve a kanapén, majd unottan lapozott egyet a kezében tartott képregényben. Mire Thomas reagálhatott volna burkolt sértésére valami „köszönöm a bókot” pirulással, Belly is megjelent a stúdióban egy nyalókával a szájában.
- Mi van Sam, nem tetszik a modelled? – mérte fel rögtön a helyzetet, avagy Thomast, ahogy csípőre tett kézzel pózol és engem amint idegbajosan hadonászok az ecsetemmel.
- Még kérdezed? Nekem valaki inspiráló, karizmatikus és mindenekelőtt esztétikus kell – soroltam elgondolkozva.
- Csak nem engem kerestek? – lépett be Will pólója társaságát mellőzve. Ezen már képtelenség lett volt meglepődni. Meg nem mintha zavart volna…
- Na, ez kellett – nézett fel Belly unottan, aztán visszanézett Willre. Majd újra a plafonra.
– Adam, mond már el, mégis miért fetrengsz az egyik tetőgerendán? – Erre mindenki meglepetten felfelé kapta a fejét.
- Hőőő – fejeztem ki nemtetszésem, mert azért mégis egy műteremben vagyunk.
- Mi, én? Csak erősítek.  – mászott le óvatosan, úgy, hogy most már csak a kezeivel kapaszkodott a gerendán.
- És miért pont itt? – húzta össze Kat a szemét fel-le követve a mozgását.
- Úgy volt, hogy itt találkozunk, nem? Akkor meg minek menjek máshová? – értetlenkedett Adam, majd pár húzódzkodást követően ténylegesen lemászott hozzánk.
- Meddig kell még így állnom? – nyűgösködött Thomas sóhajtva még mindig a „gondolkodó” pózban, amit az imént vett fel.
- Még egy kicsit – vigyorgott rá Will, mire Thomas megértően bólintott. Sosem tanul… Hirtelen megszólalt az Oroszlánkirályból ismert „Érzem már a szív szavát” nevezető dalocska, mire kérdőn néztünk körbe.
- Hello, na mikor jössz? – szólt bele Belly a telefonba és látva elképedt fejünket, azt tátogta, hogy „Matt az”.
-  Hogy s mint van Szimba? – kérdezte komisz mosollyal a száján Kat barátnőjétől, mire a fiúkból kitört a röhögés.
- Nyan cat mond mit? – vágott vissza Belly, de ő is nevetve. – Egyébként Matt állította be, nem én – tette fel a kezét védekezően.
- Aha, akkor most térjünk vissza az én gondomra! Még mindig nincs modellem – csettintgettem unottan.
- Hát mért nem szóltál előbb? – húzta ki magát Adam és Thomas mellé lépett.
- Már vártam, hogy megszólalj – vigyorgott Kat a szemét forgatva, még mindig a kanapén fetrengve.
- Ohó, csak nem? – húzogatta a szemöldökét Adam és inkább otthagyva előbbi társaságát, leült a kanapéra. Illetve Katre, aki erre elkezdett rá fújolni. Mármint úgy, mint ahogy a macskák szokták. Érdekes volt.
- Ugyan, Sam mindketten tudjuk, hogy kire gondoltál elsőre – kacsintgatott rám a barátom eszeveszetten, mire a homlokomra csaptam.
- Na, ugye – bólintott elégedetten Will és most ő állt a festőállvány elé.
- Evan, kész vagy már basszus? – kiáltottam el magam vele egy időben.
- Egy pillanaaat! – hallatszott a fal túloldaláról.
- Volt valakinek bármi fogalma arról, hogy itt van? – nézett ránk Belly faarccal.
- Most, hogy mondod. Mintha valaki motyogott volna, hogy „segítség, embereek”, de azt hittem csak a fantáziám – ütögette mutatóujjával az állát Kat.
- Ja, én is hallottam, hogy „Adaam, gyereee”, de azt gondoltam csak a tériszony miatt van – vonogatta a vállát a fiú.
- Hogy tessék? – néztem rá döbbenten. Azt hitte, a padló hívogatja, vagy mi? Töprengtem volna még egy darabig, de nem folytathattam a gondolatmenetem. Ugyanis ekkor kicsapódott a műteremből nyíló kis raktárszoba ajtaja és Evan lépett ki rajta emelt fővel. Érkeztükre Belly oda sem nézve benyomott a telefonján valami nyálas számot. Evan hosszú, fehér tógát viselt, fején pedig aranyszínű babérkoszorú virított. Mögötte Thomas fogott egy kis kosárkát és fehér virágszirmokat szórt önfeledten. Mindenki megkövülten állt. Jobbra Kat és Adam, balra pedig Will és Belly. Én meg középen hátul a vászon mellett.
- Ő... Amikor azt mondtad elkésem, nem mondtad, hogy pontosan miről is… - hallatszott Matt döbbent hangja az ajtóból. – Ki a szerencsés? – nézett Evanre rezzenéstelen arccal.
- Pfff – tört ki Katből és Bellyből egyszerre a nevetés, és én sem bírtam tovább, inkább leültem a székre.
- Most mit nevettek? Elrontjátok a pillanatot!! – dobálta őket Thomas mérgesen, mire a két lány már a földön fetrengett, eközben pedig Will irigykedve méregette Evan fejdíszét.
- Hát tesóm, nem vagy semmi – veregette meg a vállát Adam vigyorogva.
- Valaki kikapcsolná a zenét? – nézett hátra Evan jelentőségteljesen és kérése meghallgatásra talált Matt személyében.
- Amúgy, most komolyan. Mi lesz ebből, csendélet? – nézet rám Matt kérdőn, miközben felszedte a még mindig a földön hempergő barátnőjét és átölelte a derekát.
- Nem is olyan rossz ötlet – nézett a többiekre Will elgondolkodva.  – Én ide állnék, így, ti meg körém. A kezetek felfelé mutatna irányomba, kiemelve a kockás hasam és aztán…
- Na, neem – fúrta Matt vállába a fejét Belly.
- Hé, akkor már az én hasamat is emeljük ki – kapta le a pólóját Adam felháborodva.
- Már megint nekem akarnak imponálni – motyogta Thomas a szemét törölgetve.
- Adam, vegyél fel valamit, most komolyan – fogta a fejét Kat röhögve.
- Oké – szedett fel Evan a földről valami anyagot és barátja vállára csavarta, mialatt Adam bőszen tiltakozott.
- Tudod mit, maradj így, köszi – változtatta meg a véleményét Kat egy pillanat alatt és már szedte is elő a telóját.
- Éhes vagyok – nézett fel Belly Mattre kiskutya szemekkel.
- Akkor egyél – vigyorgott rá a fiú. Még egy darabig meredtek így egymásra, aztán Matt felsóhajtott.
- Megyünk kajálni – mondta és Belly elégedetten bólintott.
- Éhes vagyok – nézett Mattre nagyra meresztett szemekkel Thomas mellettük, mire Matt felröhögött.
- Na, jó, nektek hála teljesen elment az összes ihletem. Egy hétre. Máskor figyelmeztessetek, hogy nem csinálunk ebből programot! – dobtam le az ecsetemet.
- Ugyan, ugyan. Szerintem rendkívül inspirálóak vagyunk – mondta Kat vigyorogva.
- Ne aggódj, még lesz alkalmad lefesteni – nézett rám Evan békítően, mire lemondóan bólintottam.
- Na, gyere, meghívunk egy sült krumplira – szólt oda nekem Adam kedvesen.
- Miért pont sült krumpli? – kérdezte Belly gyanakodva.
- Az a legolcsóbb, nem? – vonogatta a vállát Adam.
- Tuskó! – vágta karon Kat, de persze mindenki felröhögött.
- Rólam meg bármikor készíthetsz bármit – nézet rám Will és egy megnyugtatónak szánt puszit nyomott az arcomra, miközben kifelé indult a teremből.
- Olyan segítőkész vagy – kezdte nyomban fűzögetni Thomas, mikor Will mellé ért. Sóhajtottam és mosolyogva megráztam a fejem. Idióták.

¶ Sziasztok! Ez a másik blogomból egy részlet, melyet a barátnőmmel közösen írunk. Remélem azért ez is tetszeni fog nektek!:)