2016. március 1., kedd

Felejthetetlen nyár#16

- Talán itt az ideje némi magyarázatnak - billentettem oldalra a fejem, Taliára bámulva. Késő este volt, mindketten az ágyunkban feküdtünk. A fiúk Norbi szobájában játszottak, szokás szerint valami felettébb férfias, öldöklős játékot.
- Miféle magyarázatot vársz tőlem? - adta az ártatlant Talia, nyilván szerette volba megúszni ezt a beszélgetést.
- Kezdjük, mondjuk azzal, hogy min akadtál ki annyira, hogy leszállj a villamosról - segítettem neki, megadva az első lökést. Tudtam, hogy nem akarta, de muszáj volt ezt tisztáznunk.
- A bátyád kiakasztott - forgatta a szemét Talia, hangja elutasítóan és túl komolyan csengett. A bátyám. Sose hívta ilyen ridegen őt, mintha nem is ismerné, mintha nem lenne annyi éve a jó barátja.
- Biztos, hogy nem ez volt az első alkalom. Mégis most léptél le először - mutattam rá a nyilvánvaló tényekre. Engem nem vert át, nem fog kibújni a magyarázat alól.
- Lia, én... - kezdte, de aztán elbicsaklott a hangja, képtelen volt folytatni.
- Lányok! Ébren vagytok még? - toppant be Cooper.
- Hát, ha eddig nem is voltunk, most már biztosan - vágtam rá gúnyosan a hangoskodására célozva.
- Nem mindegy? Hiszen még fent voltál! - hadakozott Coop, mert mindenáron igaza kellett, hogy legyen.
- De lehet, hogy már csak ennyire voltam az elalvástól - ültem fel az ágyamban mérgesen, ujjaimmal mutatva a kicsiny távolságot, ami amúgy pont nem választott el az alvástól, tekintve, hogy éppen Taliát interjúvoltam.
- Mindketten jól tudjuk, hogy még csak nem is gondoltál az elalvásra! - vitatkozott tovább, megszállottan bizonygatva igazát. Bár, ha végig gondoljuk, valóban ő mondott igazat, de nem is én lennék, ha nem ellenkeznék.
- Dehogynem gondoltam, sőt, mi több, egész nap ez járt a fejemben! - szájaltam vissza indulatosan. Csak rá kellett volna hagynom, akkor elégedetten távozott volna, én pedig békében faggathattam volna tovább Taliát.
- Mindig csak a kifogások - forgatta a szemét Cooper.
- Ezt akár én is mondhatnám - fintorogtam gúnyosan.
- Srácok! Srácok! Mi ez a ricsaj? - lépett be az ajtón Dexter, kócos hajjal és álmos fejjel. Bizonyára jó kisfiú módjára már réges régen álomba szenderült, és most vitánk jól felkeltette.
- Leah mindenáron balhézni akar - fonta karba kezeit Cooper és viszonylag dühös tekintettel meredt rám.
- Mi van? Én? Te rontottál ránk hajnalok hajnalán! - Talán egy csöppet túlzásba estem. De tényleg csak egy kicsit.
- Persze! Viszont elfelejted, hogy még igenis ébren voltál!
- Épp valami fontosról beszéltünk Taliával és te közbe avatkoztál! - mondtam továbbra is a magamét, Cooper pedig csak pofákat vágott.
- Ezt mivel is bizonyítod? - kérdezett vissza félvállról, amolyan nyertes stílusban.
- Bizonyítani? Miért kellene nekem bármit is bizonyítanom? - meredtem értetlenül Dexre, aki csak lustán vállat vont, majd mellém sétált és leül az ágyamra. Hátát a falnak vetve, csukott szemekkel, eléggé feltűnően szenvedve próbált álomba merülni.
- Mert kell és kész, különben senki nem hisz neked - felelte Coop roppant bölcsen.
- Jó, igazából mindegy. Van bizonyítékom. Itt van Talia! - mutattam a szomszéd ágyra. Talia ágyára. Ágy volt is, csak Talia nem. - Hol van Talia?
- Hah! Szóval nincs bizonyítékod! - kapott az alkalmon Cooper, hidegen hagyva húga újabb eltűnése.
- Hol van Talia? - löktem meg a szendergő Dexet, aki végtelen lassúsággal nyitotta ki szemeit.
- Tessék? - kérdezett vissza, mintha nem hallott volna.
- Talia. Merre van?
- Ja, már mondani akartam - ásított fáradtan, kezét a szája elé tartva. - Elment.
- Mégis hova?
- Azt nem mondta - érkezett a lomha válasz, majd Dex ismét lehunyta pilláit.
- Nem lényeg. Én győztem – vigyorgott Cooper diadalittasan, mire összehúztam a szemem. Milyen csodálatos testvér ez itt. Jobbnak láttam ráhagyni a dolgot, leginkább azért, mert már el is hagyta a szobát. Biztos nem fogok utána menni, csak azért, hogy tovább vitatkozhassunk. Még Dexet is ki kellett dobnom.
- Hé, Dex! Dexter! - ráztam meg bájosan szundikáló testét. - Ébredj.
- Nem akarok - motyogta, majd egy lendülettel eldőlt, magával rántva engem is. Jobb oldalán feküdt, bal karja szorosan ölelte a derekamat, szája csaknem a nyakamat érintette, bőrömön éreztem lassú, egyenletes szuszogását. Kemény mellkasa a hátamnak szorult, lélegzésével szinkronban emelkedett és süllyed.
 Nem akartam elküldeni. Nagyon jó érzés volt. Úgyis háttal voltam neki, nincs ebben semmi fura. Azt se tudta, mit csinált, hiszen mélyen aludt. Jó lesz ez így.
 Nem lesz jó ez így. 

Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/03/felejthetetlen-nyar17.html
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/02/felejthetetlen-nyar15.html

3 megjegyzés :