Csillaghullás - Kollár Betti történetek: Felejthetetlen nyár#18

Először lefagytam, nem nagyon tudtam, mit mondhatnék Coopernek. A "sajnálom" túl sablonnak bizonyult és amúgy sem ismertem az egész történetet, csak annyit láttam, hogy szomorú.

- Coop, én... - simítottam meg a vállát, mire felemelte a fejét és bólintott egy aprót.

- Tudom. Kösz - értette meg kimondatlan szavaimat, elfogadva együttérzésemet.

- Nagyon fáj? - érdeklődtem idétlenül, mert továbbra sem nagyon ment az érdemi hozzászólás.

- Ezt most komolyan kérdezed? - vonta fel a szemöldökét, mire behúztam a nyakam.

- Jogos, bocsi.

- Igen, Leah. Nagyon fáj. Nagyon fontos volt nekem. Azt hittem, bízhatok benne - magyarázta csalódottan.

Jesszus! Coopernek ilyen komoly kapcsolata volt és nekem még csak meg sem említették? Nem igazán értettem ezt a kialakult helyzetet.

- Megértem - bólogattam hevesen, hogy legalább azt érzékeltessem vele, hogy mellette állok és vele vagyok jóban, rosszban. Jelen esetben túlnyomó részt rosszban.

- Hogy is érthetnél meg, Leah? Sosem volt még csak hasonló helyzeted sem! - vágta a képembe Cooper, és csupán azért nem álltam le vele vitatkozni, mert most ő volt a sajnálni való áldozat.

- Honnan tudnád - dünnyögtem, mert azért már mégis. Igyekeztem, hogy még véletlenül se hallja meg.

- Annyira szenvedek - jelentette ki, ami némileg önsajnálásként hatott a szememben, tekintve, hogy ha nem közölte volna, akkor is evidensnek számított.

- Ő volt az első barátnőd?

- Mi van? Nem, dehogy! - ellenkezett Cooper hevesen. Jó, hát, na! Cooper Button nem a hosszantartó kapcsolatairól vált híressé. Sőt...

- Bocsi, azt hittem - mentegetőztem, Coop pedig szúrós tekintettel meredt rám.

- Jó ég, Leah! Úgy tűnök, mint akinek még nem volt egy barátnője sem? - kelt ki magából teljesen Cooper, amit persze nem igazán tudtam mire vélni, ezért elnéztem neki a kellemetlen körülmények figyelembe vétele miatt.

- Okés, rendben van - tartottam fel védekezően a kezeimet.

- Már megint tőletek zeng a ház - sétált be a szobámba Dexter, és csakúgy, mint este, ezúttal is az én ágyamon kötött ki.

- Csak Coop lármázik - jegyeztem meg halkan, nehogy az említett meghallja.

- Ez feltűnt - bólintott Dex álmosan, majd bevackolta magát mellém, és nagyjából egy perc múlva már aludt is.

- Jaj, Leah! - sóhajtott ismételten Cooper, bár valóban sajnáltam és megértettrm a fájdalmát, mégis kezdett elegem lenni az állandó szenvedéséből. Talán rossz barát vagyok.

- Meddig tartott a kapcsolatotok? - érdeklődtem, mert valamilyen oldalon azt olvastam, hogy ha beszélünk a gondjainkról, az segít feldolgozni.

- Nem is tudom. Nem emlékszem - merengett, tekintete kifejezéstelenül tapadt zokniba bújtatott lábaira. Mellesleg miért hord nyáron zoknit? Még reggel is harminc fok van, pláne itt fent az emeleten. Na, de várjunk csak! Nem emlékszik?

- Ennyire sok ideig tartott? - vontam fel a szemöldököm, mert bármennyire is jóindulatú vagyok, nem felejthettem el, hogy mégiscsak Cooperről van szó.

- Vagy inkább ennyire rövidig - szúrta közbe Dex, de csak tippelek, hogy ezt mondta, mert fejét mélyen a párnába fúrta. Mivel Coop nem reagált, inkább én is hagytam, arra a döntésre jutva, hogy Dex az imént csak poénkodott.

- Ugyan, Leah! Mit számit ez? – kérdezett végül vissza Cooper méltatlankodva, amit már tényleg nem tudtam hova tenni.

- Azt gondoltam, azért ez fontos momentum lehet - vontam vállat, tekintve, hogy én tényleg csak jót akartam.

- Pedig ez lényegtelen - legyintett, stílusa hűen tükrözik szavainak jelentését.

- Hé, Dex! - ráztam meg a lábaimon édesen alvó fiú vállát.

- Tessék? - dörmögte, hangja fáradttan csengett, ami nem csoda, hiszen állandóan felkeltett őt a Cooperrel való összeszólalkozásaink.

- Te ezt érted? - bökdöstem, nehogy elaludjon.

- Miért bökdösöl? - nyitotta ki egyik szemét és óvatosan rám sandított.

- Bocsi - hagytam abba, felismerve, hogy elég idegesítő lehetett, amit csináltam. Pláne, ha az ember éppen aludni próbálna.

- Köszi. Amúgy meg, mit nem értesz ezen? - könyökölt fel, kócos fejét felém fordította, és egy lemondó sóhaj kíséretében várta a folytatást.

- Olyan fura - közöltem egyszerűen.

- Nincs ebben semmi fura - ásított Dexter, Cooper pedig egyetértően bólogatott.

- Azt hittem, örökké fog tartani - vágott fancsali képet Coop, mire Dex felé kaptam a fejem, magyarázatot várva. Ő azonban csak megrándította a vállát és unottan bámult vissza rám.

- Eleinte minden olyan szép volt. Nem tudom megérteni, miért nem engem választott - folytatta Coop.

- Figyelj, Coop! Annyi lány van a világon. Túl leszel ezen is, higgy nekem! Bárki szívesen lenne a barátnőd, találsz majd valaki mást - vigasztaltam, mire úgy nézett rám, mintha minimum egy kínaiul beszélő űrlény lennék.

Dexter a szemét forgatva irányította felém tekintetét, majd megszólalt.

- Leah! Coopert nem a lány izgatja. Hanem az illető, akivel megcsalta. Egy csapattársa volt. Egy barátja.