- Hova
megyünk? - érdeklődtem, de Noah csak az utat
figyelve mosolygott. Be kell vallanom, nem először tettem fel neki ezt a kérdést. És messze nem is utoljára.
- Hm -
felelte roppant értelmesen, mire elfintorodtam.
- Na,
gyerünk már! - biztattam, magam sem értettem miért, hisz jól ismertem őt,
tudtam, hogy úgysem
mondja majd el.
- Majd
megtudod, ha odaértünk - válaszolta sejtelmesen, mire méltatlankodva a szememet
forgattam. Lehajoltam és gyorsan kikötöttem, majd lekaptam a cipőm, és lábamat a kocsi műszerfalának
támasztottam. Noah megnyomott maga mellett egy gombot, melyet követően az
autó ablakai leereszkedtek. Bal könyökét a párkányra fektette, így tartva a kormányt, míg a másik keze a váltón pihent. Élveztem, ahogyan a szél fújta a hajam a nyitott ablakon
keresztül.
- Van
ott egy szemüveg - bökött az előttem lévő kesztyűtartó rekeszre Noah.
-
Megvan - turkáltam elő egy Hollywood típusú, vastag, fekete keretes, négyszögletes alakú napszemüveget.
- Add
ide légyszi! - kérte, de mivel időközben alább hagyott a napsütés, itt volt
az ideje, hogy felpróbáljam.
- Ah,
remekül áll! - nézegettem magamat a visszapillantóban, mert hát valóban igazat
szólottam.
- Azért
én jobban nézek ki benne - célozgatott Noah hunyorogva, tekintve, hogy most már
igazán szüksége lett volna rá.
-
Tessék - hajoltam hozzá, és a szeme elé helyeztem a szemüvegét, ő pedig
kajánul elvigyorodott, amit nem
nagyon tudtam mire vélni.
- Kissé
lecsúszott a pólód - pillantott rám, de mégis a szemembe nézett, nem pedig az
említett helyre. Helyes.
- Hoppá
- közöltem lazán, - miközben a szégyenteljes helyzetem a föld alá kívánt - és
megigazítottam a fekete ujjatlanom.
-
Megérkeztünk - parkolt le hirtelen Noah egy erdő szélén.
- Ez
egy erdő - állapítottam meg zseniális látásomra hagyatkozva, miközben kiszálltunk.
- Ezt
jól látja, hölgyem! - nyújtóztatta ki elgémberedett végtagjait Noah helyeselve,
mozdulatának eredményeként kék pólója felcsúszott (kábé úgy, mint korábban az
enyém, csak az övé a másik irányba és nem fönt, hanem lent, szóval lényegében
teljesen másképp.) Mindenesetre belátást engedett napbarnított, szépen
kidolgozott, izmos hasára.
-
Nagyon köszönöm az elismerést, uram! - biccentettem elszakítva tekintetemet a
hasáról.
-
Gyere! - mondta én pedig követtem őt az ösvényen.
-
Azért hoztál ide, hogy megölj? - kérdeztem kedvesen csevegve, mire Noah
hátrafordult és komoly képet öltve fúrta tekintetét mélyen az enyémbe. Nagyon
romantikus válasz lett volna, ha azt feleli "igen!" és bumm, be is
teljesíti feladatát, de valami egészen érthetetlen okból nem történt semmi
ilyesmi.
-
Esetleg majd később - kacsintott rám, amihez persze muszáj volt pofákat vágnom.
-
Legalább nem ez az első pont a listádon - dünnyögtem, de nagy
szerencsétlenségemre meghallotta.
-
Milyen lista? - értetlenkedett Noah. Meg kellett szaporáznom a lépteimet, hogy
utolérhessem, mivel hirtelen gyorsabb tempóra kapcsolt.
- Tudod, a mai programunk - magyaráztam erősen
gesztikulálva,
teljesen figyelmen kívül
hagyva, hogy amúgy Noah háttal állt nekem.
-
Biztos, hogy nem írtam semmiféle listát - ellenkezett Noah rögtön.
Hát persze, hogy nem! Noah Rossnál kevés
férfiasabb embert ismerek, és mint azt tudjuk, evidens, hogy a férfiak nem
listázgatnak. Na, nem mintha én minden egyes alkalommal gondosan listát írnék
az aznapi teendőimről, de
kezdjük ott, hogy én ezt az egészet képletesen értettem. Nem kellett volna
ennyire komolyan vennie. Nem is értem,
miért magyarázkodom.
- Ezt
mindjárt gondoltam - nyugtattam meg Noaht, aki ezt hallva elégedetten
bólintott.
- Az
jó. Nehogy ilyen lehetetlen dolgokat terjessz rólam - adta elő magát tettetett ijedtséggel, mire csak a szememet
forgattam és nem
szóltam semmit.
Percek teltek el, s csak némán ballagtunk az
erdőben,
Noah elől én meg utána. Ő tudta,
hova megyünk,
legalábbis magabiztos tempója erre utalt, míg én céltalanul követtem őt az
ismeretlenbe. Kellemes volt. Persze nem bírtam
sokáig.
-
Komolyan! Hova megyünk? - pattogtam ismét, megszaporázva lépteimet, majdnem
hogy futottam utána, hogy beérjem.
-
Jesszus, Claire! - vigyorodott el Noah, amolyan szívdöglesztő
mosolyt villantva, melynek hatására minden épeszű lány elolvadna, ha jelen
pillanatban itt álltak
volna mellettem. Mivel nem voltak sehol, így rám hárult az ájuldozás feladata.
Természetesen jómagam nem dőltem már be neki, már nem volt képes ennyire egyszerűen
leteríteni. Jobban mondva, képesnek képes volt, de legalább külsőleg
tartottam magam, ha belsőleg már el is folytam.
- Mi
van? - kérdeztem vissza olyan keményen, amennyire csak tudtam.
- Azt
hittem, ezen már túl vagyunk! - ingatta a fejét, de meglehetősen jókedvűnek látszott. A kis suttyó! Már alig várta, hogy eljöjjön ez a faggatózás, és élvezhesse, hogy jól nem mondja el, hova tartunk és miért. Igen, Noah Ross ilyen
kedves és jószívű fiú hírében állt...
-
Pontosan tudod, hogy nem hagylak békén, míg el nem mondod! - akadékoskodtam már
csak azért is, mert nem bírtam megállni.
- Te
pedig pontosan tudod, hogy érdeklődhetsz
akár meddig, én úgysem avatlak be, míg el nem jön az ideje -
mosolygott, és igaza volt. Mint mindig, hogy enné meg a fene azt az átkozott
titkolózását! Jött nekem ezzel a megfelelő idő eljövetelével, de mindketten maximálisan tisztában voltunk vele, hogy csak
bosszantani akart. Mint azt az esetek nagy részében. Elegem volt, nem
hagyhattam ezt tovább!
WoW csattanószerű vége van az biztos:D
VálaszTörlésAmúgy ez a Noah gyerek...ez cukinak tűnik...lehet lesz még egy tagja a hárememnek...? :D Áh meglátjuk ;)
Mekkora már az a hárem?:D
TörlésEzt mindenképp folytasd
VálaszTörlésTerveze,:)
Törlés��folytasd gyorsan������������
VálaszTörlésHamarosan:)
Törlés