Sky Wondervood, 8.rész

Délután természetesen már van programom, így sajnos nem tudok eleget tenni Heath és a srácok meghívásának.

 Aznapra egy interjút, egy fotózást, ruha, ének és táncpróbát ígértem a menedzseremnek, tekintve, hogy a napokban kissé elcsúsztam a dolgaimmal. Komoly meglepetésként ért, hogy mikor mindezt megosztottam Heath-szel, csupán bólintott, majd ott hagyott. Erre nem igazán számítottam, mivel ez eléggé ellentétben állt eddig kedves és aranyos viselkedésével. Arra jutottam, hogy talán ő is olyan, mint mindenki más, csak azért kedvelt, mert híres vagyok, nem pedig azért, mert az a vagyok, aki. Bevallom az ebéd utáni maradék két órát végig búsultam, és Reiddel sem találkoztam. Pedig ő megerősített volna abban, hogy van, aki önmagamért szeret, vagy mondjuk Reid esetében nem szeret, csupán elvisel.
 Az utolsó órám biológia volt, ami némileg megviselt, de valahogy mégiscsak túléltem.
 A nap végezetével fáradtan lépek ki a kapun, legszívesebben aludnék egy nagyot, holott még megannyi teendő vár rám. A fekete kocsihoz ballagok, Edvard, a sofőröm kitárja előttem az autó hátsó ajtaját. Éppen beszállni készülök, mikor valaki hátulról elkapja a könyököm.
- Várj, Sky! - kéri Heath, mire megfordulok. Erősen zihál, mint aki egészen idáig futott, homlokán apró izzadságcseppeket vélek felfedezni.
- Igen? - kérdezem, kíváncsian várva a folytatást.
- Nem mehetnék veled? Szívesen elkísérnélek - mondja, hangja őszintén cseng. Ahogy nézem kipirosodott arcát, azt veszem észre, hogy valóban komolyan gondolja, amit mond. Az az érzésem támad, hogy tényleg velem tartana, de nem azért, hogy villogjon a reflektorfényben, hanem mert velem szeretne lenni.
- Biztosan ezt akarod? - érdeklődöm, csupán a biztonság kedvéért, megadva neki az esélyt, hogy még egyszer átgondolhassa a dolgot.
- Persze, bocs a korábbiért. Átgondoltam - mondja, majd megtartja az ajtót Edvard helyett, én pedig bemászom a kocsiba, ő meg utánam.
- Klassz ez az autó - bólint mellettem elismerően Heath a hátsó ülésén terpeszkedve.
- Köszi! - mosolyodom el, mert tetszik, amit mond, és főleg az, ahogyan. Semmi irigykedés és féltékenység nincs a hangjában, csupán valóban szín tiszta elismerés.
 Hamarosan megérkezünk az első állomásra, a Popmusic magazin irodájába. Mrs. Fisher már az ajtóban topog, bizonyára majd kiugrik a bőréből. Mellette a titkárnője álldogál, lehajtott fejjel, kerülve mindenféle lehetséges szemkontaktust.
 Felmerül bennem a kérdés, okos ötlet-e magammal vinni a hiénák közé szegény Heatht. Azonnal lecsapnak majd rá, és mondhatunk mi bármit elkönyvelik ezt a kapcsolatot egy bimbózó szerelemnek. Amiről ugyebár egyelőre szó sincs, de az igazság - ha nem elég szaftos és drámai - itt senkit sem érdekel. Ahogy az sem, hogy a hazugságokkal hogyan teszik tönkre némely ember életét, és miképp hitetik el a világgal saját kreálmányuk kimenetelét.
- Figyelj csak, Heath! - kezdem, de feltartott kezével belém fojtja a szót.
- Nem muszáj bemennem veled - jelenti ki. Nem tűnik mérgesnek, sem csalódottnak vagy megbántottnak, valószínűleg előre lejátszotta magában ezt a meccset, és rájött, nem túl jók az esélyeink.
- Tudod, hogy nem arról van szó, hogy nem szeretném.
- Tudom - biccent.
- A tied a döntés, hogy vállalod-e, ami ezzel jár - folytatom a monológomat.
- Pontosan mi is az, mi ezzel jár? Miért is ennyire drámai a helyzet?
- Az újságírók gyakorlatilag már az interjú előtt tudják, hogy nagyjából mi lesz a cikkben. Megírják a kérdéseiket, és vele együtt a válaszokat is, független attól, hogy még le se zajlott a párbeszéd. Szóval mondhatunk mi bármit, hogy mi van köztünk, vagy esetünkben mi nincs, nem nagyon számít majd. A kérdés az, vállalod-e a sok hazugságot, ami velem együtt jár - fejeztem be végül, és be kellett látnom, kissé drasztikussá sikeredett a monológom.
- Minden világos - feleli, majd kibámul az ablakon, és a kint hömpölygő káoszt figyeli elmerengve.
- Igen - mondom elég bénán, mert nem tudom, hogyan reagálhatnék erre az egészre. Örökre elijesztettem.
- És a délután folyamán végig ez lesz? - érdeklődik, mintha ezen múlna a döntése, mintha lenne még rá esély, hogy mellettem marad mindezek után.
 Sohasem voltak barátaim. Soha nem is lesznek. Persze leszámítva a zenekar tagjait, mivel ők, főleg Jason, határozottan a barátaim közé sorolhatóak. Azonban Marcus, Cam, Adam és Jas hasonlóan híresek hozzám, nekik nem éri meg kihasználni engem, nincs túl nagy nyereségük belőle. Ráadásul már meg sem tudom mondani, hány éve vagyunk "együtt", mennyi ideje már, hogy megalakult a zenekarunk.
- Menjünk! - biccent végül Heath, majd kiszáll az autóból. Amint kint van, nyomban riporterek, újságírók hada rohamozza meg őt.  Millió fényképező vakuja vakítja el a szememet, de mégis tisztán látom magam előtt Heatht. Egy igazi barátot. Az én igazi barátomat. 

Következő rész:

http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/07/sky-wondervood9_31.html

Előző rész:

https://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/02/sky-wondervood7.html