Szegedollé, 5.rész

- Hát itt vagy, cukorfalatkám! – csimpaszkodtam Dodi nyakába, milliomodszorra is eljátszva a barátnőjének szerepét. A jelenet hatására az elsős lány rögvest becsapta ajtaját.

- Ne már – nézett rám csalódottan Dodi.

- Blitz! Fél órája várunk rátok lent – vonszolta oda GD-t Naugh, aki kábé csak megfogta szegény gyereket és elrángatta a lánytól, akit éppen fűzött.

- Tudod, Dodi! A legtöbbször te kéred, hogy rázzam le a barátnőid, néha nekem is jár a szórakozás – vigyorogtam a mellettem szenvedő srácra és összepacsiztam Naughval.

- Lépjünk – mondta aztán, majd mikor leékeztünk a többieket is indulásra szólította. – Mehetünk, srácok!

Nagyon furcsa volt figyelni, hogyan szakadt szét a csapat, teljesen más volt, mint azelőtt. Legelöl Eni és Maci haladtak, mögöttük valamivel lemaradva Ol és Evi mendegéltek kézen fogva. Utánuk sétáltunk mi, Naugh, GD, Dodi és én. Persze Dodi minden szembejövő lánnyal leállt csevegni, GD pedig fel sem nézett a telefonjából, ezért állandóan megállt.

Naughval egy ideig hajkurásztuk őket, de aztán elegünk lett, feladtuk, és otthagytuk mindkettejüket. Valahogy nem éreztem annyira jól magam.

Elsétáltunk a kedvenc fagylaltozónkhoz, a Széchenyi tér mellé, és miután mindenki megvette, amit akart, kiültünk a kis asztalkákhoz.

Miközben az imádott narancsos fagyimat ettem, letornáztam a kezemről a kék gumikarkötőmet és unottan játszottam vele az asztalon.

- Hoppá! – nyomta rá hirtelen a kezét Naugh az enyémre. Teljesen kiütött az érzés, melyet ujjai melegsége és csiklandozása váltott ki a csuklómon. Azonban pár pillanat múlva arra kellett feleszmélnem, hogy a karkötő már az ő kezén van. Ellopta a galád!

- Hmm – vágott elgondolkodó arcot. – Ha esetleg lenne nálad valami, ami az enyém, akkor elcserélhetnénk – pislantott sunyin a fejemen pihenő szemüvegére.

- Nem rémlik, hogy van nálam bármi, amire te vágysz – adtam az ártatlant, mert az a karkötő semmi, a szemüveghez képest.

- Akkor megtartom – vonta meg a vállát Naugh, majd elröhögte magát.

- Mi van? – értetlenkedtem, mert lemaradtam valahol, mi is ennyire vicces ebben.

- Oda nézzetek! – mutatott a szökőkút irányába.

Mindannyian odakaptuk a fejünket. Dodit és GD-t láttuk, amint éppen egy lányon veszekedtek (mellesleg ez is ritka jelenség), aki megunva a vitát, már réges régen otthagyta őket.

- Taszítják a lányokat nélkülünk is – röhögött Ol, összeöklözve Naughval. Eközben Dodi meglökte GD-t, aki elveszítve egyensúlyát a szökőkút vizébe zuhant, magával rántva magát Dodit is. Ez volt az a momentum, amikor már annyira nevettünk, amennyire csak tellett tőlünk. Megjegyzem nem mi voltunk az egyetlenek, az arra járó embereket is rendkívül szórakoztatta a két fiú hadakozása.

Mikor sikeresen kimásztak a kútból – GD természetesen végig égnek emelt kézzel, nehogy vizes legyen a telefonja -, mindenki tapsolt nekik. Dodi illedelmesen meghajolt, megköszönve az elismerést bámulatos alakításáért.

Ekkor már tényleg iszonyatosan jól szórakoztam rajtuk, amit persze Dodi menten kiszúrt és felém vette az irányt.

- Vicces, mi?

- Nagyon! – nevettem továbbra is, mit sem sejtve.

- Na, gyere ide, te lány! – lépett elém, és úgy, ahogy volt, csurom vizesen magához ölelt, felkapva a földről. Egy pillanatra meghökkentem, de aztán nevetve kalimpáltam, próbálva szabadulni a szorításból. A szemem sarkából láttam, ahogyan GD Eni felé indul, nyilván hasonló szándékkal, mint Dodi, de a lány gyorsan kapcsolt és menekülőre fogta a dolgot. Mikor Dodi elengedett, kábé olyan vizes voltam, mint ő maga. Sunyin Naugh mögé lopóztam, akit éppen lefoglalt, hogy GD-n röhögjön, ahogyan kergette Enit. Mögé álltam, majd hirtelen felugrottam a hátára, nehogy kimaradjon a vizes buliból. Bár sikerült meglepnem, azért elkapta a lábaimat, nehogy leessek, vagy legalábbis ne tudjak szabadulni és vészjóslóan a szökőkút felé vette az irányt.

- Ne már! – kiabáltam, hátát és vállát ütögetve.

- Nyugi van – mondta, hangján hallatszott, hogy mosolyog.

- Hogy tudnék megnyugodni? – hökkentem meg, először fel sem fogva könyörületét.

- Leszállsz vagy ledobjalak? – kérdezte, mire gondolkodás nélkül lemásztam róla. Pólóján egy sötét folt jelezte eddigi tartózkodásom helyét. Elmosolyodtam.

- Miért nem dobtál bele?  - kérdeztem vadul kalapáló szívvel, mire Naugh csak elmosolyodott és vállat vont.

- Nem akartam – felelte, mire felé léptem és…Majd ravaszul jól a nyakába ugrottam, hogy még véletlenül se maradjon elöl száraz. Jó, bevallom más szándékaim is voltak, de ha bárki megkérdezte volna, legalább volt valami érvem. Persze, senkit nem érdekelt, mit miért tettem. Karjaimat Naugh nyaka köré fontam, míg ő az övéit a derekamra szorította. Ez volt az a pillanat, amikor megállt a szívem. Ő csak röhögött. Jó neki, hogy ilyen jól bírta.

- Azért csinálod ezt, mert bírsz, vagy csak arra hajtasz, hogy csupa víz legyek? – kérdezte nevetve.

- Az utóbbi – vágtam rá, de aztán elpirultam, amit szerencsére nem láthatott. 

Mikor kibontakoztunk az ölelésből, konstatáltam, hogy GD-nek sikerült elkapnia Enit és mindenki csurom víz, így hát a társaság úgy határozott, ideje visszamenni a kollégiumba. Szerencsére nem fáztunk, mert sütött a Nap, és elkezdtük lesétálni a távot, hogy addig is száradjunk. Meg kell, hogy mondjam, ez egy rossz döntés volt.

Következő rész: http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/03/szegedolle6.html