Még csak félúton járhattunk, amikor
beborult (annyi volt a szép napsütésnek), majd egy pillanattal később leszakadt az ég.
- Áh, fázom! – vacogott Evi Olhoz
bújva.
Tekintve, hogy már eleve vizesek
voltunk, és még jól meg is áztunk, mindannyiunkról elmondható volt, hogy majd
megfagytunk. Mindenesetre nem akartunk egyhelyben állni és dideregni, ezért Eni
meg én kiszaladtunk az esőbe
és
eszeveszetten pörögni kezdtünk. GD
minket fotózott, Dodi esőmentes helyre menekült,
mondván, hogy elázik a haja, mert, hogy abban a pillanatban tényleg ez volt a
legnagyobb gond. Ol barátnőjét ölelte hősiesen, míg Maci és Naugh zsebre dugott
kézzel álltak és beszélgettek. Persze, nem sok nyugodalmuk volt, mert Enivel
melléjük léptünk, majd beledobbantottunk egy pocsolyába, minek következtében a
két fiút beterítette a sáros víz. Egy másodperc erejéig elszégyelltem magam,
hogy minek provokálom állandóan Naught. A barátnős Naught. Csak békén
kellene hagynom. Nem sok időm volt ezen agyalni, mert Enikő Maci elől futott, viszont én
nem kapcsoltam elég hamar és Naugh azonnal elkapott. Hátulról a derekam köré
fonta karjait és felemelt a földről.
- Jaj, Snádi! Hát nem nyugszol? – Hát
ez az. Jogos. Valóban nem nyugszom, pedig tényleg ez lenne a helyes út. Naugh
mosolyogva letett, aztán felemelte egyik kezét és az arcom felé nyúlt.
- Elkenődött az az izé
– mondta kizárólagosan is szakszavakat használva a sminkemre, s ujjaival
letörölte az arcom. Meg se bírtam szólalni. Halál komolyan, csak álltam ott és
bámultam rá, miközben a szívem a torkomban dobogott.
Ezt a momentumot sem élvezhettem
örökké, mert egyszer csak Ol mellénk pattant és nyakon öntött minket egy vödör
vízzel. Nem tudom, honnan szedte azt a vödröt, de talán jobb is így.
- Kösz, ember – túrt bele Naugh vizes
hajába, mely mozdulata vagy százmillió pontot megért. Ezzel szemben én úgy
nézhettem ki, mint egy elázott ürge.
Mindezek után, már csak annyi volt
hátra, hogy visszamentünk a kollégiumba, átöltöztünk, majd lementünk a
földszintre vacsorázni. Beálltam a menza pultja előtti sorba, ami meglehetősen hosszúnak ígérkezett. Előttem egy felsőbb éves srác állt, mögöttem Maci és a
többiek.
- Hajjaj! Mit egyek? – bámultam hátra
Macira, mire az előttem
álló
gyerek megszólalt.
- Ajánlom a rántott sajtos, az mindig
finom. Nem lehet elrontani – vigyorgott rám. Egy ideig szótlanul meredtem rá,
felmérve a helyzetet. A srác egészen jóképű volt, szőke hajú, nagy,
barna szemű.
Bizonyára
megnyerő mosolyosa már sok lány vesztét
okozhatta.
- Szeretem a rántott sajtot – feleltem
végül, mire magabiztos mosoly terült szét az arcán.
- Na, tessék! Én megmondtam. Gyere,
állj elém – engedett előre
udvariasan, ezzel eltávolítva a srácoktól.
- Köszi – mosolyogtam rá illedelmesen.
- Szívesen. Egyébként Dominik vagyok.
Tóth Dominik. – Ezt kábé úgy adta elő, mintha ő lenne a következő James Bond. – Szólíthatsz simán
Dominak is.
- Snádi Adél – mutatkoztam be én is,
mert hát mégsem lehettem bunkó. Ezek után persze rántott sajtot vettem, végezetül
pedig a lányokhoz indultam, akik már a szokásos asztalunknál ültek.
- Nincs kedved hozzánk ülni? – invitált
Dominik kedvesen.
- Ne haragudj, majd legközelebb. Oké? –
szabadkoztam.
- Nem felejtem! – ígérte, majd elment.
Eközben már mindenki helyet foglalt, így levetettem magam az utolsó üres helyre
Maci és Evi közé. Velem szemben Naugh méregetett fura tekintettel.
- Ki az új haverod? – kérdezte Ol jól
szórakozva. – Tóth lebratyózott veled?
- Szerintem nem csak haverkodott –
vigyorodott el sokat sejtetően Dodi.
- Igaza van – morogta Naugh.
- Mi? – kaptam oda azonnal a fejem, de
rám sem nézve válaszolt.
- Semmi.
- Mellesleg csak a nevét tudom, ennyi –
fordultam Ol felé, magam sem érettem, miért voltam kissé ingerült.
- Azért mosolyogtál olyan angyalian rá?
– szúrta közbe Dodi.
- Fogd be! Csak előreengedett – dobtam meg egy
borsószemmel, mire felröhögött.
- Ezt vehetem hadüzenetnek? – emelte
fel a borsót az öléből,
mire én
is elnevettem magam.
- Aha, meg te is! – kaptam ki a kezéből, és ezúttal Olhoz hajítottam,
aki kitátotta a száját, elkapta és hangosan csámcsogva elfogyasztotta a
lövedékemet.
Vacsora után mindenki a saját szobája
felé vette az irányt, megbeszéltük, hogy megfürdünk, aztán majd összeülünk
valakinél. Zuhanyzás után természetesen még nem pizsamába öltöztem, ezért a
fotelbe helyezkedtem el és nem az ágyamon. Kopogtattak.
- Snádi! Bent vagy? – szólongatott
valaki. Csak egy valaki hív így.
- Szia! – üdvözöltem, amikor kitártam
Naugh előtt az ajtót.
- Menjünk el sétálni! – Nem kért, hanem
konkrétan utasított, mégis boldogan mondtam igent.
Elindultunk. Le a lépcsőn, ki a kapun, a gyönyörű fényekkel kivilágított
épületek
irányába.
Nem tettünk mást, csak beszélgettünk és beszélgettünk, néha nevettünk, vagy
csak ő nevetett én
meg durciztam. Leültünk a nagy szökőkút előtt az Egyetem téren.
Csodálva
bámultam
az állandóan
változó vizet meg a fényeket. Nagyon szerettem ezt a helyet.
- Nagyon szép – jelentettem ki, majd
Naugh felé fordultam. Engem nézett, már ki tudja mióta. Jó, nyilván nem rég,
hiszen miért bámulna pont engem órákon keresztül. Egyszerűen gyönyörű volt, ahogyan arcán a szökőkút fényei játszottak,
sötét
szemeiben visszatükröződött a víz kék
színe.
Egy pillanatig elhittem, hogy van köztünk valami. Valami felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan
érzés kerített hatalmába.
- Claude! – kiáltott mögöttem valaki,
mire Naugh lehunyta szemeit. Igen, ez az a hang, amit valóban szeret. A hang
tulajdonosa ugyanis Rebeka volt, Naugh barátnője, aki amint odaért hozzánk, levetette
magát barátja ölébe.
Következő rész:
Imádom!!! :) De Rebeka beszerzett egy rossz pontot nálam!!!
VálaszTörlésGondoltam, hogy így lesz majd:D Köszi!:)
TörlésNagyon jó! Várom a kövi részt!! 💜💜💜💜💙💙
VálaszTörlésKöszönöm! <3
Törlés❤️❤️❤️ Gyorsan folytit :3
VálaszTörlésHamarosan! <3
TörlésKovit😍😍😍
VálaszTörlésMa jön:)
TörlésImaadom!! *-*
VálaszTörlésKöszönöm! :*
Törlés