A matek kiváltképp remekül sikeredett. Keaton visszatért
régi - eredeti - önmagához, és egész órán csak írta az anyagot. És
természetesen nem szólt egy szót sem, végig hallgatott. Szuper.
Na, nem mintha én mindenáron beszélgetni kívántam
volna vele, csupán jó tudni, hogy megint minden a régi.
Első óra után a folyosón ismét Zayleebe ütköztem, de ezúttal
csak dühösen és meglehetősen feltűnően trappolt el mellettem.
Duplán szuper.
A nap további része hasonlóképpen alakult. Zay
forrongott és olyan látványos került, hogy egy vak ember is kiszúrta volna.
Keaton adta a semleges, "engem semmi nem zavar" énjét, Wyatt pedig
tartózkodott. Nem tudom pontosan, kinek az oldalán állat, vagy egyáltalán
vannak-e oldalak. A reggeli beszélgetésünk, vagy nem beszélgetésünk óta ő is
semleges volt irányomba. Talán ha Keaton nem járt
volna pont arra és fojtotta volna belém a szót legalább Wyatt mellettem
lenne. Így viszont, mint azt előre vártam, leginkább a kosaras srácokkal töltöttem a nap maradék részét.
A tanítás végezetével olyat tettem, amit azt hittem,
sohasem fogok. Felhívtam Thomast.
- Igen, Miss Royce? - vette fel azonnal, gyakorlatilag az
első kicsöngés után.
- Üdv, Thomas! - szóltam bele a telefonba. Thomas várt egy
percet, hátha magamtól kinyögöm a hívásom okát, de persze ez hiú ábrándnak
bizonyult a részéről.
- Miben segíthetek? - kérdezte, miután eltelt a normálisnak
már nem mondható idő intervallum.
- Értem jönnél, kérlek? - böktem ki nagy sokára.
- Két perc - érkezett a válasz, majd leraktuk.
A parkolóban állva azon járt az agyam, hogyan is
tehetném jóvá a történteket Zayleenél. Bár okkal nem létesítettem kapcsolatot
senkivel, most valahogy ez mégis rossz döntésnek tűnt.
Illetve Zay és Wyatt esetében mindenképpen. Azonban, így legalább már nem
volt mit vesztenem.
Pár perc múlva a fekete BMW pontosan előttem
parkolt le, és szerencsére Thomas nem szállt ki. Ezúttal nem hátra ültem
be, hanem az anyós ülésre, a drága sofőröm mellé.
- Szép délutánt, Miss Royce! - köszönt kedvesen Thomas, ami
meglehetősen jól esett, még ha a
tiltott szót is használta.
- Neked is - biccentettem, és valamiért akaratom ellenére
távolságtartó voltam.
- Hogy vagy? Milyen volt a suli? - érdeklődött,
pontosan tudva, hogy ezekre a kérdésekre nem kaphat pozitív választ, különben
nem hívtam volna ide.
- Remek - feleltem végül, hosszas meggondolás után. Thomas
finoman csóválta a fejét, de nem szólt egy szót sem, nem mondta ki, mire
gondol.
Percekig hallgattunk, de lehet, hogy csak másodpercek,
melyek túlságosan is elnyújtva, hosszúnak tűntek.
- Egyből haza menjünk, vagy... - tétovázott Thomas, eltalálva,
mire is vágytam.
- Tehetnénk pár kört, ha nem gond - bólintottam.
- Rendben.
Az út hátralévő részében nem beszélgettünk, Thomas a vezetésre koncentrált, én pedig az
elsuhanó tájat figyeltem. Ezerrel pörögtek a gondolataim, főként Zaylee járt a fejemben, és,
hogy talán tényleg hiba volt, amit vele műveltem.
Egy kis idő elteltével hazaérkeztünk, tekintetem
rögtön Keaton háza előtt parkoló autójára tévedt. Szóval, nagy valószínűséggel otthon volt. Szuper! Felteszem, mondanom sem kellett,
hogy őt sem nagyon tudtam hova tenni. Fene egye meg, kellett nekem
barátkozni!
- Jó napot, George! Hogy van? - üdvözöltem a kértünkben nagyban
havat lapátoló gondnokunkat.
- Miss Royce! Lám, lám! Engedte, hogy Mr. Moor
hazafuvarozza? - nevetett, szeme fiatalosan, huncutul csillogott.
- Mi ez, valami összeesküvés? - értetlenkedett Thomas, mire
finoman Georgera mosolyogtam.
- Ugyan, ne aggódj! - legyintettem, majd ismét George felé
fordultam. - Elég hideg van. Nem jön be inni velem egy forró kakaót? - invitáltam.
- Ezt muszáj befejeznem - mosolygott rám hálásan, de
szemében nem sajnálat tükröződött. Úgy vettem észre, szereti azt csinálni,
amivel foglakozott, neki ez nem nyűg.
- Segíthetek? - ajánlottam fel a biztonság kedvéért, mivel
vagy ezer százalék, hogy visszautasít majd.
- Nem, köszönöm, Miss Royce! - felelte, ezzel engem már meg
sem lépve.
- Azért később még áll a meghívás? - kérdeztem, George pedig
boldogan mosolyogva bólintott.
A házba lépve nyomban megcsapta az orromat a finom
süti illat. A konyhában örömmel tapasztaltam, hogy szaglásom nem csalt, Lucy
asszony valóban brownie-t sütött. Reméltem, George is szereti, mert ez remekül
illik majd a kakaóhoz.
A csodálatos házvezető nőnknek
is köszöntem, majd biztosítottam
az illatok varázslatosságáról. Tekintve, hogy apa jó szokásához híven nem volt
itthon, végezetül felmentem a szobámba és elterültem az ágyon.
Aztán felálltam, mászkálni kezdtem fel-alá, mígnem
tekintetem megakadt valamin. Jobban mondva valakin. Egész pontosan Keatonék
házából kilépő Wyatten. Mármint ez még nem lett volna akkora nagy dolog, hiszen ők
ketten legjobb barátok. Ami inkább lekötötte a figyelmem, hogy Wyatt ezúttal határozottan
az én hazám felé tartott.
Következő rész:
Előző rész:
Huhh ez nagyon jó lett !!!!! ❤❤❤
VálaszTörlésVáááá!!! Folytasd gyorsan kérlek!
VálaszTörlés