Szegedollé, 10.rész

Mikor leértünk, a többiek már mind ott vártak ránk. Elsétáltunk a kedvenc mozinkba, valami új filmre, amit természetesen a fiúk választottak. Mint mindig, most is egy sorba szólt mind a nyolcunk jegye, így hát hosszas vita után, hogy ki-ki mellé akar ülni, helyet is foglaltunk. A szélen GD ült, mellette Dodi, aki egyébként eredetileg egy csapat lány között tervezte végig nézni a filmet, aztán következtem én. Mellém Eni ült, természetesen Evivel, mondván, hogy itt az ideje együtt is lennünk. Azért persze Evit Ol, őt Naugh követte a sort pedig Maci zárta. Igazából nem volt rossz, de azt se mondhatnám, hogy annyira nagyon élveztem. Bármit teszek, bárhol vagyok, azonnal eszembe jut, milyen lenne eltölteni mindezt Naughval. Azzal, akit szeretek. Álmodozni szoktam róla, elképzelem, milyen lenne, ha mellettem ülne és fogná a kezem, időnként, mikor egy pillanatra kivilágosodik a terem, ő rám néz és elmosolyodik, vagy nyom egy puszit az arcomra. Sajnos egy idő után mindig vissza kell térnem a valóságba és rádöbbenem, hogy ilyen nincs és valószínűleg nem is lesz. Nem lenne szabad még gondolnom se rá.

Mikor vége lett a filmnek, amiből megjegyzem semmire sem emlékszem, annyira lefoglaltak a gondolataim, kilépdeltünk az utcára.

- Na, mit csináljunk most? – érdeklődött Ol, mivel még csak öt óra volt.

- Én elrabolom Adélt, mielőtt valaki más tenné meg – jelentette ki Naugh jelentőségteljesen, és a karomnál megragadva szabály szerint elrángatott onnan. 

Ellenkezni szerettem volna, talán még egy pillanatra meg is rándult a kezem, de nyilván nem volt túl nagy az erőfeszítésem. Hogy is lehetett volna az!

- Mi volt ez a „mielőtt más teszi meg” szöveg? – kérdeztem korábbi kinyilvánítására célozva, csupán azért, hogy elnyomjam a hangos szívdobogásomat.

- Tudod te – felelte Naugh komolyan. Vajon miről beszél? Igazuk lenne a lányoknak, és tényleg féltékeny volna? Lehetetlen.

- Amúgy hova megyünk? – érdeklődtem, inkább elterelve a témát, nehogy a végén még jól pofára essek.

- A partra – mosolygott rám Naugh.

Úgy lett, ahogy mondta. Lebaktattunk a partra és leültünk napozni a kövekre. A szemem elé toltam a napszemüvegem, pontosabban Naugh napszemüvegét, míg szegény szerencsétlenül hunyorgott a napsütésben.

- Hoztam neked valamit – szólalt meg váratlanul, én pedig kíváncsian figyeltem. – Fordulj meg és hunyd be a szemed kérlek.

Ez rossz ötlet. Ez rossz ötlet. Ez nagyon, de nagyon rossz ötlet.

Tettem, ahogy kérte. Éreztem, ahogyan ujjai elsimították a nyakamba eső hajamat, érintése mentén kirázott a hideg. Aztán kezének melegségét és puhaságát felváltotta egy hideg lánc, mi a nyakamhoz ért. Még utoljára a fülem mögé igazította elszabadult tincseimet.

Kinyitottam a szemem. Ez nem helyes. Nekem nem ment. Direkt nem néztem meg, mi van a nyaklánc medálján, csak Naugh szemére összpontosítottam.

- Sajnálom, de ez így nem mehet tovább – közöltem vele és kikapcsoltam a láncot. – Ez nem helyes – mondtam és felé nyújtottam a tenyerembe zárt ajándékát. Mivel nem vette el, leraktam elé és otthagytam.

Mikor megrezzent a telefonom, kis híján szívrohamot kaptam. Könnyeimmel küszködve előszedtem a mobilt és megnéztem az üzenetet. Tudtam, hogy nem Naugh az, így nem fenyegetett veszély.

Maci üzenete: Gyere a koleszba. Most!

Adél üzenete: Miért? Történt valami?

Maci üzenete: Az ofő kéri. Csak gyere.

Visszasiettem a kollégiumba és félig örömmel félig szomorúsággal töltött el, hogy nem találkoztam össze Naughval. Vágytam rá, hogy elkapjon útközben és elmondja, hogy ez az egész egy nagy vicc, egész életében engem szeretett, legalábbis mióta ismer, és már régen szakított Rebekával. Persze, erre várhattam! Ha rajta múlik, egyedül halok meg.

- Tessék már mondani, mi van! – kínozta Reviczkit Dodi a folyosón, mikor megérkeztem melléjük. Már mindenki ott volt, az egész osztály.

- Kiraboltak három kilencedikes lányt. Ezentúl pontosan öt és nyolc között van kijárkálás, ezenkívül hordjátok magatoknál az értékeiteket. Most pedig mindenki szobát átkutatják – ismertette a szomorú tényeket Reviczki. Arcán olyasfajta komolyság ült, amit nem nagyon láttunk azelőtt.

Mivel aznap már nem mehettünk ki, mindenki visszavonulót fújt, és különváltunk, míg mindenki át nem esett az átvizsgáláson. Azonban Ol nem bírta sokáig az egyedüllétet és úgy határozott, bulit szervez.

Balázs Oláh: Srácok! Buli van! vele: Dániel Gál, Adél Snádi, Claude Naugh, Evelin Bencsik, Enikő Wágner, Dávid Blitz és Kolos Maceau

Kommentek:

BoldiZSÁR: Megyek én is, várjál már!

Szuper, Boldi vajon, hogy a jó életbe került ide? És miért tesz arra, hogy senki nem hívta meg?

Balázs Oláh: Dehogy jössz, Boldi!

Dávid Blitz: Ja, ember, ki vagy innen tiltva. Lent a portán van rólad egy fénykép kiragasztva, WANTED felirattal.

Claude Naugh és további hét ember kedveli ezt.

Dániel Gál: Máris megyek!

BoldiZSÁR: Ezt mondom én is.

Claude Naugh: Boldi, nyughassál már!

Még jó, hogy Naught csöppet sem viselte meg a délután történtek és ilyen boldogan, remekül szórakozva mulatozik…

Következő rész:
 http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/04/szegedolle11.html
Előző rész: