2016. április 6., szerda

Váratlan, 29.rész


- Szóval Keaton megcsókolt - értelmezte Wyatt a hallottakat. Nem nagyon tűnt meglepettnek. Igazából engem sem nagyon lepett meg, hogy ő nincs meglepve. Ez kissé bonyolult. Viszont Wyatt minden, csak nem hülye, vagy ha mégis, akkor azt több mint remekül leplezi. Azonban az teljességgel lehetetlen, hogy tudott volna erről. Mondjuk Keatontól. Nem létezik, hogy a srác csakúgy kidumálta volna magából ezt.
- Ja, Keaton megcsókolt - bólintottam, mert mi mást tehetettem vagy mondhattam volna.
 Ez az egész annyira lehetetlen és idegesítő volt. Utáltam ezt az érzést. Olyan szánalmasnak éreztem magam, akit csak úgy otthagytak, csukott szemekkel, a csók után. Főleg, hogy az illető csupa olyan kijelentést tett közvetlen előtte, amelyek éppen a történtek meg nem történését ígérték.
Ezekután bíznom kellene benne? Vagy várni rá, hogy élem álljon, és lenyomjon valami nyálas szöveget arról, hogy igazából csak megrémült, mert sosem érzett még hasonlóképpen. Határozottan nem Keaton Enochra vallana. Egyáltalán nem.
- Érdekes.
 Ennyi. A legjobb barátja csak annyit tudott mondani, hogy érdekes. Ne már, Royce! Ez nem te vagy! Nem én vagyok. Royce Princetonnak pont magasról tennie kellene erre az egészre, nem pedig az illetékes legjobb haverjával lelkizni, tőle várva a választ. Szedd össze magad! Már magban beszélek.
 Nem is értem, mit vártam ettől a kis csevejtől. Illetve de, valójában tudom. Semmit. Mármint semmi olyat, ami változtatott volna a Keatonnal megesett dolgokon. Nem úgy készültem erre, mint a srác, aki megcsókolt, majd otthagyott legjobb barátja, hanem mint az én barátom. Éppen ezért egy feladatom volt, elmondani, mi történt. Se több, se kevesebb. Márpedig sanszos, hogy Wyatt ennél azért többre számított. Egy csöppet.
- Ja, az. Igazából mindegy is. Tegyél csak úgy, mintha meg sem történt volna, én is ezt csinálom - vettem fel a lehető leglazább stílusom. Igen, ez jó lesz, ez már rám illett. Hiszen eddig is ilyen voltam velük, végig tartva a megfelelő távolságot, mely éppen elég arra, hogy megóvjon.
- Tényleg ezt akarod? - kérdezett vissza felvont szemöldökkel. Az arcára volt írva minden gondolata. Felkínálta nekem a lehetőséget arra, hogy megnyíljak neki, azonban azt is, hogy ne osszam meg vele az igazságot. Rám hagyta, rám bízta a döntést.
- Persze - vágtam rá, talán a kellettenél egy kicsivel hamarabb. Ez az én döntésem volt. Nem szerettem volna megnyílni és bevallani, hogyan is érintett igazából ez az egész.
- Roycy! - billentette oldalra fejét Wyatt. - Azt hiszem, már eljutottunk arra a pontra, hogy velem nem kell megjátszanod magad.
 Azt te csak hiszed! Ez nem így működik. Megfogadtam, hogy többé nem fogok igazán bízni és hinni senkiben, mert legyen bármilyen ígéretes is az a kapcsolat, az emberek előbb vagy utóbb átvernek. Ilyen a világ. Vagy bízol és csalódsz, vagy elkerülöd ezt és egyedül maradsz. Én sokáig az első csoportba tartoztam, de egy meghatározott számú csalódás után önkéntelenül is elkezdtem közeledni a második csoporthoz.
 Éppen valami frappáns dolgot terveztem visszaszólni, amivel egyszerre fejeztem volna ki, hogy Wy valóban fontos barátom, ugyanakkor én ilyen vagyok és kész. Bár belül, egy kis részem nagyon minimálisan vágyott rá, hogy kiönthessem a szívemet és ne kelljen, mondjuk úgy, titkolóznom. Tudom, hogy Wyatt meghallgatna, megértene, és nem adná tovább senkinek, egyszerűen képtelen voltam rá.
 Sajnos, azonban erre nem volt alkalmam, mert nagyjából azonos időben mindkettőnk telefonja megcsörrent.
- Tessék? - szóltam bele.
- Jó napot! Royce Princteonnal beszélek? - hallottam egy kedves női hangot a vonal túlsó feléről.
- Igen, én vagyok az. Miben segíthetek?
 Nem sok jót sejtetett ez a hang meg úgy általában ez a hívás. Ilyenkor törvényszerűen rossz híreket kap az ember.
- Zaylee Coennek balesete volt. Maga is szerepel az értesítendő személyek között.
 Basszus!
- Rendben, köszönöm! Máris ott vagyok! - Az ismeretlen nő még informált, hogy kisvárosunk egyetlen kórházba menjek, nehogy valahova máshová.
Wyattel nagyjából egyszerre tettük le a telefont, és ijedten egymásra néztünk.
- Zaylee! 

Következő rész:

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése