2016. április 20., szerda

Váratlan, 31.rész


- Akár mesélhetnél is - szólalt meg Zay, amint a fiúk kitették a lábukat az ajtón. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb eljön ez a pillanat is. Úgy látszik inkább utóbb.
Bár Wyatt nem nagyon kívánkozott elhagyni a kórtermet, valahogy csak sikerült meggyőznünk.
- Talán tényleg ezt kellene tennem - bólintottam, de még nem kezdtem bele. Valami visszatartott.
- Gyerünk, Royce! Jól van ez így.
- Alkut ajánlok! - vetettem fel az ötletem, mire Zay értetlenül meredt rám.
- Miféle alkut? - kérdezett vissza kíváncsian.
- Kitálalok neked, de cserébe szeretném, ha te is megosztanál velem néhány dolgot - magyaráztam, miközben elhelyezkedtem az ágya melletti fotelon.
- Mint például? - húzta össze a szemét.
- Mint például, hogy te mi jót csináltál Karácsony estéjén Wyattel kettesben - vigyorodtam el.
- Legyen - ment bele Zaylee.
Azt hiszem, ez nem is a megállapodásról szólt. Valószínűleg alku nélkül is elmesélnénk mindent egymásnak, hiszen ezért vagyunk barátok. Ez az egész csak arra ment ki, hogy könnyebben nekikezdhessek.
- Egy dolgot én mondok, egyet te - jelentettem ki, mire Zay beleegyezően bólintott.
- Szóval ugyebár ti a hegy alján maradtatok, mi meg a tetején. Visszamentünk hát Wyatt házába.
- Mi pedig kerestünk egy hotelt a közelben és letáboroztunk ott - szólt közbe Zay. Tetszett ez a felállás, hogy egyet ő, egyet én.
- Igyekeztem elkerülni Keatont, két külön szobában telepedtünk le.
- Én is így terveztem, de az utolsó egy darab szobát kaptuk meg, így nem volt olyan választásom, hogy nem egy helyiségben lenni Wyattel.
- Hát ez - kezdtem huncutul mosolyogva, de Zay belém fojtotta a mondatom második felét.
- Ne is mondj semmit! - emelte fel a kezét védekezően Zaylee.
- Rendben. Tehát én ártatlanul rajzolgattam egymagamban, mikor megjelent Keat és ismét ellopta a rajzomat.
- Mi az, hogy ismét? - vágott közbe Zay.
- Kábé ez volt találkozásunk története is - feleltem, és Zay arcára van írva, hogy nem ismeri ezt a történetet, ezért hát ebbe is belekezdtem.
- Úgy volt ez az egész, hogy mikor ideköltöztem kiültem a parkba és láttam két fiút kosarazni. Megtetszett a helyzet, ezért az egyik momentumot lapra vetettem.
- Gondolom, Wyatt azonnal ott termett és mindent tudni akart - forgatta a szemét Zay.
- Valahogy így, igen - nevettem fel. - A lényeg, hogy búcsúzáskor Keaton magával vitte a művemet.
Magamban mosolyogva felidéztem, ahogyan első összefutásunkkor elvette a rajzomat.
- Remek. A rajzot elviszem – vette ki a kezemből a művemet Keaton, majd elsétált.
- Még be se fejeztem – dünnyögtem halkan, de csak meghallotta.
- Nem csinálhatsz ilyet, a beleegyezésünk nélkül – lengette meg a lapot az arca előtt.
- Én beleegyezem – vágta rá azonnal Wyatt.
- Efelől nem volt kétségem – fintorogtam, mire rám mosolygott.
- Biztos eladja őket - merengett Zay.
- Vagy elégeti - biccentettem.
- Nos, akkor, ha jól értem, megint lenyúlta az alkotásod. És aztán?
- Aztán összeültünk, és Karácsony este, jó barátok révén megosztottunk egymással néhány múltbeli tragédiáinkat - foglaltam össze tömören és meglehetősen röviden.
- Mi pedig megbeszéltük múltbeli egymással lefolytatott tragédiáinkat és mondhatni kibékültünk - tette hozzá Zaylee. Gondolom azokról a Wyatt menő lett és nem voltak többé barátok szituációról lehetett szó.
- Mondhatni, mi? - vontam fel a szemöldököm, célozva arra, hogy korábban miként is ölelkeztek ezek ketten.
- Igen, csupán mondhatni - csattant fel amolyan Zayleesen, ingerülten.
- Oké, oké. Folytassam?
- Folytasd.
- No, akkor. Történt egy s más, minek az lett a vége, hogy Keaton és én csókolóztunk - fejeztem be.
- Mi van? - bámult rám Zay megrökönyödve. Beláttam, érdekes vége volt a dolognak. Váratlan.
- Jól hallottad. Megcsókolt - vontam vállat.
- És akkor ti most...?
- Nem, egyáltalán nem. A csók után Keaton otthagyott, másnap reggel pedig már útban voltam Jackhez.
- Hát ez felettébb romantikus - ironizált fintorogva Zay.
- Nekem mondod?
- Már értem, miért léptél le csak így. Persze, azért szólhattál volna - hozta fel (mondjuk jogosan) sérelmét Zay. Legalább átérezte.
- Ne haragudj, Zay. Informálnom kellett volna téged - nyögtem ki a bocsánatkérést, amit már régen meg kellett volna tennem.
- Semmi baj, Royce. Megbocsájtok - mosolygott rám, mire hálás pillantást vetettem rá.
- Köszi.
- És mit érzel most Keaton iránt?
- Nos, eleinte haragudtam rá, de most már határozottan állíthatom, hogy semmit nem érzek - jelentettem ki nyugodtan. Így is van. Igen, így.
- Nem vagy belé szerelmes?
- Szerelmes? Dehogy.
-  Akkor minek csókolóztatok?
Ő kezdte - vágtam rá. - Inkább fejezd be te a sztorid.
- Mi nem csókolóztunk - sandított rám, mire elfintorodtam.
- Még szép, hogy nem.
- És nyilvánvalóan nem is aludtunk együtt - mondta Zaylee elsőként azt, mit mindenképpen tisztázni akar. Hát igen. Ezt valahogy nem is gondoltam volna.
- Nyilvánvalóan - biccentettem, és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy visszafojtsam kitörni készülő nevetésemet.
- Hagyj már! Wyatt a kanapén aludt.
- Milyen lovagias - bólogattam egyetértően.
- Lecsaplak!
- Bocsi - húztam be a nyakam, majd lejjebb csúsztam a széken.
- Reggel pedig már nem nagyon volt semmi. Wyatt horkolására ébredtem.
- Wyatt horkol? Ez komoly? Ah, szóval nem is olyan tökéletes - élvezkedtem az újonnan megszerzett információn, s már az járt a fejemben, hogy fogom ezt elterjeszteni.
- Hiányoztál, Royce! - ölelt magához Zay.
- Te is hiányoztál nekem, Zay!
- Csoportölelés! - ugrott rám hátulról Wyatt.
- Szállj le rólunk! - hurrogta le Zaylee. Végre olyan volt minden, mint régen.
- Miss Coen! Nem találtunk semmi eltérőt a leletein. Nincs okunk itt tartani, hazamehet - szólt be az orvos a szobába.
- Épp ideje volt. Köszönöm - mászott ki az ágyból Zaylee.
- Ezt meg kell ünnepelnünk - közölte Wy, szemében buli vágy csillogott. 


Következő rész:
Előző rész:

3 megjegyzés :