Kosársuli, 13.rész

Nem tudtam megmondani, mennyi idő telt el azóta, hogy Konrád megragadta a kezemet, és a tekintetembe fúrva sajátját megpróbálta elterelni gondolataimat az éles fájdalomról.

- Veheti doki – szólt végül Konrád, amiből számomra kiderült, hogy valószínűleg nem múlhatott még el egy perc sem. Szép volt, Luca!
- Konrád! – vetett a srácra egy intő pillantást az ofő.
- Elnézést! – kért bocsánat Konrád a korábbi megszólításért.
A doktornő finoman elkezdte levenni a lábamról a bokavédőt és a zoknit. Mindenki engem, illetve a folyamatot figyelte. Két dolog volt, ami képes volt enyhíteni a fájdalmamat. Az egyik az volt, hogy Konrád fogta a kezemet, én pedig odairányítottam a fájdalmat, a szorításba. A másik, hogy az orvos meglehetősen profin intézte a dolgokat.
- Hűha! Ez valóban nem nagyon szép – vizslatta a doktornő a sérülésemet. – De ne izgulj, nem lehet annyira komoly. Valószínűleg csak meghúztad.
- Azért elég undi – fintorgott szórakozottan Krisz, mire Tibi meglökte a vállát, sokan pedig felnevettek.
- Haver, ide ne hányj – figyelmeztette barátját Konrád, de közben engem nézett.
- Ugyan. Ennyire nem is vészes – jelentettem ki, aztán elbizonytalanodtam. – Vagy mégis?
- Nyugi van, na – vigyorgott rám biztatóan.
Mindezek után átvittek az orvosi szobába, a doktornő alaposan megvizsgált, végül annyiban maradtunk, hogy befáslizza, és minimum két hétig semmi edzés, meg semmi testnevelés. Ha ezek után jól leszek, tárgyalhatunk a folytatásról.
Végül a doktornő és Vili bá elhagyták a szobát, hogy tanácskozzanak még erről-arról, így kettesben maradtunk Konráddal.
- Minden rendben lesz – mondta, hangja őszintén csengett.
- Tudom.
- Viszont, ezek után soha többé nem vakarhatod le magadról a bokasérült lány nevet – mosolygott rám kedvesen.
- Francba! Pedig már olyan közel járhattam – csóváltam a fejemet tettetett bosszankodással megspékelve.
- És tényleg. Már eltöprengtem rajta, hogy esetleg nem szólítalak többé így – mosolygott sokatmondóan.
- Kizárt!
- Jól van, na – ismerte be, amin felnevettünk. Ekkor belépett Dominik, majd minden elővezetés nélkül, elég komor kijelentést tett.
- Herczeg. Kimennél, kérlek? – Legalább kérte. Elvileg ők amúgy is haverok, vagy mi.
Konrád talán tudta, miről lesz szó, vagy csak szimplán nem érdekelte, de mindenesetre szó nélkül hagyta a nem túl szimpatikus felkérést, csupán bólintva egyet, elhagyta a helyiséget, de még az ajtóból visszaszólt.
- Nem ám azért megyek, mert Pap így kérte, hanem mert hozok a bokasérültnek egy kis plusz energiát – vigyorgott rám, majd eltűnt a szemem elől.
- Segíthetek? – vettem elő a lehető legbarátságosabb hangomat.
- Liliomszál. Arra lenne szükségem, hogy most egy kis időre tegyél félre minden gyerekes versengést, és őszintén válaszolj a kérdéseimre – diktált gépiesen Dominik.
- Bennem semmiféle gyerekes versengés nincs – vontam fel a szemöldököm, persze csak leintett.
- Hagyjuk. Figyelj ide. Szekeres egyelőre nem ért rá, hogy az üggyel foglakozzon. – Még nem hallottam, hogy a vezetéknevén szólították az ofőt. – De engem azért ez érdekel.
- Ha ennyire izgat, miért nem kérdezed meg a másik illetékest először, Dumbó? – vágtam amolyan „ezt neked” fejet, de hamar leesett, hogy nagyon hülyén nézhetek ki.
- Vele kezdtem – jelentette ki tárgyilagosan Dominik.
- Felteszem, nem kaptál kielégítő választ? – találgattam.
- Pontosan tudod, hogy Klaudia továbbra is azon az állásponton van, amit korábban, a teremben is bizonygatott.
- Akárcsak Gergő – egészítettem ki nagyban bólogatva.
- Miért nem veszed ezt komolyan? – fonta karba kezeit, és sóhajtva az ajtófélfának támaszkodott.
- Mert minek? Fellökött, hát fellökött. Ezt nem fogod tudni rábizonyítani, vagy rám azt, hogy nem így történt – magyaráztam lemondóan.
- Tisztában vagyok vele – okoskodott.
- Akkor meg mi a gond? Még egyszer nem fog előfordulni, mert akkor nyilvánvaló lenne – fejeztem be az eszmefuttatásomat.
- Én is tudom – ismételte magát. – De az én csapatomban van. Szekeres elvárja majd, hogy én oldjam meg.
- Mire vársz hát? – érdeklődtem, most tényleg kíváncsian.
- Egy indokra.
- Indokra? – kérdeztem vissza értetlenül.
- Igen, indokra. Miért?
- Mi miért?
- Miért tette ezt Klaudia? Nem valószínű, hogy az elmúlt pár napban, ekkora konfliktus nőtt volna köztetek.
- Erre nem vagyok köteles válaszolni – makacsoltam meg magam, mert bár a legkevésbé szerettem volna védeni Klaudiát, nem akartam elárulni a titkát. No, nem mintha nem lett volna egyértelmű mindenki számára, mit érez Konrád iránt, de talán az nem, hogy rám miért fúj emiatt.
- Így nem jutok előrébb. Herczeg miatt? – érkezett az első tipp. – Összekaptatok, melyikőtöké legyen?
- Dehogy! – vágtam rá azonnal.
- Ha nem segítesz, kénytelen leszek saját teóriákat gyártani – fenyegetett Dominik, gonosz mosollyal az arcán.
- Nézd, az nem a te dolgod, hogy megoldj egy olyan ellentétet vagy vitát, amihez semmi közöd. Menj, mondd meg Klaudiának a véleményed a helytelen viselkedéséről, zárd ki a csapatból egy hétig, rakd a helyére Vivit, úgy tudom, már felépülőben van a csuklója. De ne engem zargass – osztottam le Dominikot, aki szóra nyitotta száját, de végül lehajtotta a fejét, bólintott egyet, majd megfordult.
- Azért még máskor is cseveghetnénk egy ilyen jót – szólt még vissza gúnyosan.

Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/07/kosarsuli14.html 
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/07/kosarsuli12.html