- Szia, bokasérült
lány! – köszöntött Konrád kedvesen, mikor helyet foglalt mellettem.
- Hello – feleltem zavartan és meglehetősen tömören.
- Mi a helyzet? Történt eddig valami izgalmas? – Annyira finom szappan illata
van!
- Ezt nem mondanám – válaszoltam, továbbra is a lehető legrövidebb verziókhoz ragaszkodva.
- Te voltál már, bokasérült lány? – érdeklődött suttogva, testével közelebb húzódva, hogy nehogy kiszúrjon
minket a tanár.
- Még nem. És tudatom veled, hogy már nem vagyok bokasérült – reagáltam le
némileg sértetten, minden erőmmel azon igyekezve,
hogy képes legyek uralkodni magamon és a szavaimon.
- Nekem már örökké az maradsz – kacsintott rám, majd visszatért a pad másik
felére, tekintetét előre szegezte.
- Eszter! Kérlek, folytasd a bemutatkozást – intette Vili bá a közvetlen előttem ülő, meglehetősen szimpatikus
lányt.
- Szabó Eszter vagyok, Eszti. Nagyon jó most itt lenni az iskolában, veletek –
mosolygott körbe, sőt rám külön,
bátorító pillantást is vetett. Azonnal megkedveltem.
- Kicsit meg kellene gyorsítanunk a folyamatot! – közölte az ofő, mit többiek meg amolyan egyetértő stílusban hümmögtünk.
- Kiss Borbála?
- Jelen, Bori vagyok – szólalt meg egy csendesnek tűnő lány a jobb
oldali padsorban. Barna, göndör haja volt, különleges jellegzetessége pedig a
vastag, fehér keretes szemüvege lehetett.
- Bucci Tibor?
- Tibi.
- Hát ez meglehetősen rövidre
sikeredett – röhögött fel Dominik elől, a többiek pedig vele együtt szórakoztak.
- Palicz Csenge? – mondta a soron következő nevet Vili bá.
- Itt vagyok. Légyszi ne hívjatok Palinak, de minden más jöhet – mosolyogott a
lány magabiztosan. Ő volt egyből a másik, aki valahogy azonnal megfogott.
- És a Pállal hogy állsz? – kérdezte kíváncsian Krisz, mire Csenge csak a
szemét forgatta.
- Remekül, köszi, Kriszti – vigyorgott rá kedvesen, mire a fiú elismerve
vereségét, némám bólogatott.
- Molnár Regina?
- Regi vagyok, sziasztok.
- Gódor Antal?
- Én volnék Anti – jelentkezett az egyik fiú nem sokkal előttem.
- Szia, Anti! – integetett át neki szórakozottan Gergő.
- Kugyela Dóra?
- Dóri vagyok, lehetőleg a Dórát ne
használjátok, mert nem szeretem – kérte.
- Mit szólsz a Dórhoz? Úgy nem lehet eltéveszteni – ajánlotta Krisz, aki a
jelek szerint senkit nem szeretett volna úgy szólítani, ahogyan az illető kívánta volna.
- Gyerünk már, haver! Lesz olyan, akibe nem kötsz bele? – vigyorgott barátjára
Konrád.
- Ugyan, Herczeg! A te nevedbe például mikor kötöttem bele? – kérdezett vissza
Krisz jelentőségteljes
pillantással.
- Mondjuk akkor, mikor megismertél – vágta rá Konrád rögtön, amin persze az
osztály nagy része elnevette magát.
- Már csak te maradtál, Luca – nézett rám Vili bá, mire lassan felemelkedtem
ültemből.
- Sziasztok! Török Luca vagyok. Általánosban mindenki Törcsinek hívott, de
igazából rátok bízom, milyen idétlen néven szeretnétek szólítani – mosolyodtam
el félénken, szavaimon többen is felnevettek, ami némileg könnyített a
szívemen.
- Klassz bemutatkozás volt, bokasérült lány – kacsintott rám Konrád, én pedig
gyorsan elkaptam róla a tekintetem.
- Köszi, késő srác – súgtam
vissza, és fél füllel hallottam, ahogyan Konrád halkan elneveti magát.
- Szóval, mint azt tudjátok, ebben az iskolában nem éppen a tárgyi tanórák a
legfontosabbak, mivel itt a kosárlabdán van a hangsúly. De le szeretném
szögezni, hogy ettől függetlenül igenis
rendesen kell tanulnotok, mert csak egy bizonyos átlaggal lehettek a csapat
tagjai – magyarázta Vili bá komolyan, azonban ekkor megszólalt a csengő.
- Azta! NBA-s zene – ámultam, véletlenül hangosan merengve a csengő zenéjén.
- Aha. Én késtem reggel, mégis neked új ez – jelentette ki Konrád.
- Jól van na.
- Kinek szurkolsz?
- A Bullsnak. Rose a kedvencem – sütöttem le a szemem, amolyan „most vagy soha”
pillanatnak éreztem.
- Szuper, én is – biccentett Konrád, de fél szemével már Kriszre nézett, rá
figyelt. – Láttad a tegnapelőtti meccset?
- Még jó, hogy igen.
- Herczeg, gyere már! – invitálta Krisz haverját, aki végül egy utolsó
kacsintás kíséretében eltűnt a szemem elől.
- Szia, Luca! – került valahonnan a padom elé Eszti.
- Szia! – köszöntem vissza vidáman, amiért megszólított.
- Törcsi – üdvözölt Csenge is, akinek szintén boldogan köszöntem vissza.
- Mi újság? – érdeklődtem.
- Láttuk ám, hogy máris Konráddal beszélgettél – húzott oda még egy széket
Csenge.
- És ez olyan nagy szó? – vontam fel a szemöldökön értetlenül.
- Állítólag, Konrád nem rajong a lányok nagy részéért – hajolt hozzám közelebb
bizalmasan Eszti.
- Igen, mert már annyian az őrületbe kergették – helyeselt Csenge.
- Ez komoly? Ilyen beképzelt lenne? – csodálkoztam, és éreztem, ahogyan leomlik
a róla kiépített álomkép.
- Ezek csak pletykák, Luc – mosolyodott el Eszti.
- Egyelőre úgy láttuk,
mindenkihez kedves, csak egy kicsit távolságtartó. Miről beszélgettetek? – kíváncsiskodott
Csenge.
- A bullsról – feleltem röviden.
- Én Lakers fan vagyok – közölte Eszti.
- Én pedig Warriors drukker – csatlakozott az eszmecseréhez Csenge.
- Ej, lányok. Hogyan leszünk így jóban? – csóváltam a fejem mosolyogva.
- Majd nem nézünk
együtt mecset – vigyorodott el Csenge bátorítóan.
És igen! A Csenge nevet nem egy idióta kapta!!!!! Kösziii Betti :))))
VálaszTörlésAmúgy jó rész lett, Konrád nekem nagyon szimpi!
VálaszTörlés