2016. július 6., szerda

Kosársuli, 3.rész

A becsengetés pillanatában Krisz, Bence, Dominik, Gergő és Konrád nagyjából egyszerre robbantak be a terembe, pontosan Vili bá előtt. 
- Akkor most lemegyünk a csarnokba, és megnézzük, kinek, hogy megy a kosár – informált minket az ofő már talpig edzőcuccba öltözve.

- De hiszen már mindenkit megnéztek, így vettek fel minket ide – reklamált Klaudia, akinek a jelek szerint semmilyen esemény nem felelt meg.
- Ez igaz, de ti nem láttátok még egymást. Ezen kívül három csapatba kell, hogy oszoljatok, mely felállás valószínűleg év végéig meg is marad – magyarázta Vili bá, amit persze első körben síri csönd, majd heves ellenkezés követett.
Persze nem nagyon volt beleszólásunk a dolgok menetébe, ezért végül mindenki szófogadóan leballagott a tesi terem felé. 
Az öltözőben magamra kaptam a fekete, térd felé érő, nike kosárnadrágom, hozzá pedig egy piros-fekete mezt húztam.
A csarnokba lépve Eszti, Csenge és én csaknem tátott szájjal meredtünk körbe. A terem az iskola színeit viselte (piros, fehér, középkék) a padló közepére pedig a hatalmas címer volt felfestve. A lelátó szintén hasonló színekben pompázott, rengetek széket láttunk, nyilván mert itt vannak a meccsek meg az ünnepségek is. 
- Most pedig három csapatba osztalak titeket. Három fiút jelöltem ki a három csapatkapitánynak.
- Jaj de izgalmas – toporgott mellettem kíváncsian Eszti.
- Annyira azért nem. Nagyjából előre lehet tudni, kik lesznek azok – forgatta a szemét unottan Csenge.
- Nekem lövésem sincs – ingattam a fejemet tanácstalanul.
- Mert kihagytad az ismerkedős tábort – magyarázta meg a helyzetet Csenge, igen logikus válasszal.
- Jogos. Akkor mik a tippjeid? – érdeklődtem.
- Konrád, Krisz és Gergő vagy Bence – töprengett Csenge hangosan.
- Vagy még Dominik – egészítette ki Eszti.
- Az első Konrád – jelentette be Vili bá, mire az említett az osztályfőnökünk mellé sétált.
- Szép volt, Herczeg! – szólt valaki közölünk, mire Konrád komoly képpel meghajolt.
- Aztán Krisz, a harmadikon pedig sokat gondolkodtam, a választásom pedig végül Dominikra esett – közölte Vili bá, és a másik két fiú is mellé állt.
- Majdnem nyertem – kacsintott rám Csenge, Eszti pedig mosolyogva bólogatott.
- De én is betaláltam – örvendezett, hiszen Dominikot ő találta el.
- Honnan tudtátok? – meredtem rájuk lenyűgözve.
- Tudod, az ismerkedős táborban lehetőségünk volt egymást megismerni, de nem csupán személyiség terén – kezdte Csenge.
- Igen, főleg azon volt a hangsúly, hogy összehangolják a kosártudásunk – folytatta Eszti.
- Hiszen mostantól egy csapat leszünk – bólogattam elkapva a fonalat.
- Úgy van – helyeselt Csenge.
- És mit gondoltok, ki a legjobb? – tettem fel a kérdést, ami leginkább nyomta a szívemet. – Érdekes gondolat, nehéz volna ezt megítélni – tépelődött Csenge.
- Mindenki jó valamiben, valahogy úgy válogatták az embereket a felvételinél, hogy ne csak egyénként, hanem csapatilag legyünk nagyon jók – mosolygott rám Eszti.
- Értem – feleltem eltűnődve a szavaikon.
- Konrádhoz jöjjön Luca – hallottam a nevemet, mire ijedten kaptam fel a fejemet.
- Én? – bámultam a lányokra értetlenül.
- Persze, menj már – lökött meg hátulról finoman Eszti, mire lassan Konrád mögé lépkedtem, és esetlenül belecsaptam a kezébe, amit felém tartott. 
- Továbbá Kriszhez kerül Csenge, Dominikhoz pedig Klaudia. A két center Konrádnál Regi és Anti, Krisznél Bori és Gergő, Dominiknál pedig Bence és Barbi. Végezetül pedig Konrádhoz kerül még Eszti, Kriszhez Dóri és Dominikhoz pedig Tibi.
A három csapat tehát:


Konrád - bedobó

Csenge - bedobó

Kaludia - bedobó

Luca – irányító

Krisz - irányító

Dominik - irányító

Eszti - bedobó

Dóri - bedobó

Tibi - bedobó

Anti - center

Gergő - center

Bence - center

Regi - center

Bori - center

Barbi - center


 - Jól van, akkor most játszani fogtok, gyerünk, gyerünk! – tapsolt szaporán Vili bá, aki időközben átavanzsálódott edzővé.



Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/07/kosarsuli4.html
Előző rész:
https://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/07/kosarsuli2.html

1 megjegyzés :