Szegedollé#23

*ismét a jelenben, továbbra is ofő órán*

- Köszönöm, Dávid! – intett az ofő, Dodi pedig egy aprót biccentve mélyesztette vissza zsebébe a lapját. Továbbra is csak magam elé meredve ültem, a hallottakon gondolkodva.

- Adél! Adél! – szólongatott Reviczki, már ki tudja mióta.
- Elnézést, tanár úr! Tessék? – kértem bocsánatot, amiért elbambultam.
- Te jössz! – mutatott felém, mire előszedtem a kis lapot, és felolvastam mindazt, ami rajta állt.
- „Adél! Egy megfáradt feleség vagy. A férjed állandóan dolgozik, alig van otthon, úgy érzed teljesen elromlott a kapcsolatotok. Miután kijelentetted, hogy válni akarsz, ő egy pillanatig sem ellenkezett. Azonban mindketten a legjobban szeretnétek kijönni ebből az egészből, ezért bármeddig elmennétek. A legjobb barátnőd mindenben támogat, még akkor is, ha ezelőtt a férjed egyik jó barátja is volt. Mit teszel hát?”
- Hát ez kínos – törte meg Ol a majdnem egy perces csöndet, amely a szavaimat követte.
- Így is mondhatnánk – értett egyet az ofő, majd Ágneszt hívatta.
- „Ágnes! A legjobb barátnőd éppen válni készül a férfitól, aki neked is az egyik igen fontos barátod, egy központi személy az életedben. Ezen kívül a férjed mindenben a legjobb barátját támogatja, ami a ti kapcsolatotoknak is nem egy gondot okoz, mivel te pedig tűzön-vízen kiállsz a barátnődért, hisz olyan, mintha a nővéred lenne. Mit teszel hát?”
- Ez egyre kínosabb – kommentálta ismét az eseményeket Ol, mire többen megajándékozták egy amolyan „nem maradnál inkább csöndben?” pillantással.
- Claude! Ha kérhetem – szólította kis csapatunk utolsó tagját Reviczki, és mindenki feszülten várta a folytatást.
- Máris."Claude! Hogyan állj ki egyszerre a saját, a szeretett feleséged és a legjobb barátod érdekei mellett? Ez a te megoldandó problémát. Igyekezz rájönni a megoldásra, és nem elfelejteni, pontosan kinek az oldalán is állsz, vagy, hogy vannak e egyáltalán oldalak.”
- Szívesen mondanám, hogy kínos, már csak azért is, hogy oldjam a feszkót, de ezt nem igazán tudom mire vélni – jegyezte meg Ol, mire Eni nemes egyszerűséggel fejen vágta a füzetével.
Reviczki jelentőségteljes pillantással végigmért bennünket, négyünket, de nem mondott semmit, nem magyarázta meg a lapokon írtakat. nem vont minket kérdőre, hogy most akkor máshogy is állunk e hozzá, vagy, hogy mi a véleményünk ezek után.
- Mivel Balázs ennyire jó kedvében van, folytassuk vele – fordult inkább az említett személy felé, akinek azonnal lehervadt az az ici-pici mosoly az arcáról.
 
*egy héttel korábban*
 
- Adél! Adél! – kopogtatott sebesen Evi az ajtómon, hozzá suttogva szólongatott, hangja kissé kétségbeesetten csengett.
- Mi az? – nyitottam ki az ajtót, ő pedig beszáguldott mellettem.
- Tudom, hogy nem szabadna beszélnünk, de… - kezdte sietősen, de itt muszáj volt közbevágnom.
- Nem szabad beszélnünk? – kérdeztem vissza értetlenül, az egyik szemöldökömet felvonva.
- Nem! Tudod, a feladat! Neked most Ágnesz a legjobb barátnőd, míg meg külön élünk, meg ilyenek. Enivel sem lenne szabad, ezért jöttem hozzád – hadarta.
- Szerintem egy kicsit túlzottan komolyan veszed ezt az egészet – közöltem vele finoman, szelíd hangon, hogy értse, nincsen ezzel semmi gond.
- Mert ez most komoly! – ellenkezett.
- Rendben – hagytam rá. – Miért jöttél hát?
- Már most alig bírom – fakadt ki.
- pedig ez még csak az első este – húztam el a számat, Evi pedig lerogyott a fotelemre.
- Ne is mond – hajtotta tenyerébe a fejét bánatosan.
- De hát mi a gond?
- Noémi egyszerűen egy percre sem hagy minket békén – magyarázta Evi, leginkább a kezeinek, de úgy gondoltam, nekem címezi mondandóját.
- Úgy érted, Olt? – javítottam ki óvatosan, mire csak bólogatott.
- Nincs nyugtom – panaszolta szomorkásan, míg én helyet foglaltam az ágyamon.
- Ugyan már! Mi okod lenne aggódni? Ol szeret téged – próbáltam megnyugtatni, de hajthatatlan volt.
- Nem érted, Adél! Nem csak az a baj. Nem lehetek Ollal, egyszerűen nem hagyja – folytatta a boldogtalanságának ecsetelését Evi, majd átmászott mellém az ágyra.
- Ez mondjuk várható volt – simítottam meg a fejét amolyan „én itt vagyok neked” stílusban. Na, nem mintha segíteni tudtam volna rajta.
- Tudom.
Megint kopogtattak.
- Jaj nekem! Biztosan rájöttek, hogy itt rejtőzöm – pattant fel ijedten Evi, én meg egy csöppet meghökkenve bámultam rá a szóhasználata miatt. Rejtőzik?
- Adél! A férjed-urad hazatért – hallatszott Dodi hangja az ajtó túloldaláról.
- Mondd neki, hogy most nem érsz rá – hadonászott ezerrel Evi, aki a jelek szerint mindenképpen el akarta kerülni a lebukást.
- Ez jó ötlet – csettintettem a nyelvemmel, majd résnyire nyitottam az ajtót.
- Jelenleg elfoglalt vagyok – közöltem, igyekezve komoly képet vágni, de persze Dodi ehhez túl jól ismert. Engem. Vagy csak úgy általában a lányokat.
- Esetleg jöjjek később? – érdeklődött, először három ujját mutatva, aztán az öklét, azaz nullát. Azonnal megértettem, hogy fél órára utal.
- Igen, kérlek – bólintottam egy aprót, majd becsuktam az ajtót, de még láttam, ahogyan Dodi mindent tudóan és bátorítóan rám kacsint.

Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/08/szegedolle24_28.html