A buli vége fele Zaylee ahogy elkezdett
kijózanodott, a fiúk számára egyre kevésbé volt szórakoztató, aminek persze
Wyatt csak örült.
Én éppen a konyhában ültem egymagamban, vörösbort töltve, mikor megjelent
mellettem Keaton. Elvette tőlem
az üveget, és magának is öntött egy pohárral, majd leült velem szembe az
asztalhoz.
- Mi a helyzet? - kérdeztem érdeklődve.
Rég volt már, hogy Keat meg én csupán ültünk együtt és beszélgettünk. Legyen
bármilyen flegma, cinikus, gúnyos és ironikusan, én mégis élveztem a
társalgásainkat. Az esetek nagy részében. Olykor. Előfordult. Volt rá példa. Hagyjuk inkább
ezt.
- Nem sok - közölte vállat vonva, mire persze rögtön a szememet forgattam.
- Akkor hát, miben segíthetek? - próbáltam meg érthetőbben kifejezni, hogy mire is próbálok
kilyukadni.
- Semmiben. Miért kellene segítened? –
vonta fel a szemöldökét értetlenül. Most tényleg ennyire hülye?
- Minek jöttél ide? – kérdeztem meg
nyíltan, mert úgy látszott, ez a célozgatás nála nem válik be.
- El is mehetek, ha azt akarod – vonta
meg a vállát nemtörődöm stílusban.
Vagyis, nála ez nem egy stílus. Őt
tényleg nem érdekli.
- Ezt egy szóval sem mondtam – tartottam
vissza, mert nem akartam én elküldeni. Pont az ellenkező hatást értem el, mint amit
szerettem volna.
- Akkor meg minek kérdezgetsz ilyeneket,
hercegnő? – tudakolta
fintorogva.
- Nem kérdezgettem ilyeneket, csak te
vagy idióta és félreérted minden szavam – tört ki belőlem, aminek következtében természetesen
továbbra sem a pozitív hatás felé tolódott a dolog.
- Szóval idióta vagyok – nyugtázta
higgadtan.
- Alkalomadtán – biccentettem, mert hát
minek tagadjam, ha egyszer így van. Meg, ha már úgyis kimondtam.
- Ezért akarsz minél hamarabb
megszabadulni tőlem? – Most egész
biztosan csak szórakozott.
- Én. Nem. Mondtam. Ilyet – tagoltam neki
a mondatot, hátha így majd könnyebben megérti.
- Dehogynem. Mióta idejöttem, már nem is
egyszer – ingatta a fejét, amolyan csalódottnak látszó arccal. Azért mondom,
hogy látszó, mert minden bizonnyal valójában egyáltalán nem volt az.
- Nem lehetsz ennyire nehéz felfogású –
csúszott ki a számon. Minden kétséget kizáróan csak ugratott engem.
- Tehát nem csak idióta, de még nehéz
felfogású is vagyok?
- Ez a kettő végül is majdnem ugyanaz – húztam be a nyakam.
- Már világos, miért akarod, hogy odébb
álljak.
- Fejezd már be, Keat! – löktem meg a
vállát, de aztán észbe kaptam és villámgyorsan elrántottam a kezem. Talán ez
még túl korai nekem. Láttam, ahogyan egy pillanat erejére átsuhant valami az
arcán, de nyilván nem szólt semmit.
- Már vicces sem vagyok?
- Az sose voltál – oltottam be, ezzel
visszaállítva a világ rendjét.
- Ezért vagyok én is a barátod – húzott
oda az asztalunkhoz még egy széket Wyatt és helyet foglalt sorainkban.
- Te volnál A Vicces? – szaladt fel az
egyik szemöldököm, mert elvégre Wy sem maradhatott ki a beszólásaimból.
- Még szép, hogy én! Erre igazán nem
lehet egy szavad sem – vigyorodott el magabiztosan, tudván – ezúttal jogosan -,
hogy igaza van.
- Inkább az udvari bolond vagy – szúrta
közbe Keat a táncoló tömegbe meredve.
- Te meg az egoista, arrogáns seggfej –
egészítettem ki, mire Wyatt hangosan felnevetett.
- Ezzel nem vitatkozhatunk, haver –
veregette hátba finoman barátját Wy, Keaton pedig csöndben nyugtázta a dolgot.
Talán ő is tisztában
volt vele, hogy ez az igazság. Sőt,
most, hogy belegondolok, szinte biztosan így lehetett.
- Szia, Royce! – jelent meg valahonnan
Zay, meglehetősen boldogan, hogy
láthat.
- Szia, Zay! Mi a helyzet? – érdeklődtem, miközben Wyatt hozott egy széket
Zaynek is.
- Tőlem
is ezt kérdezted. Most akkor őt
is el akarod küldeni? – kotnyeleskedett bele Keaton. Úgy viselkedett, mint
valami ötéves. Eléggé fura volt, hogy őszinte
legyek. Emlékeztem,
volt ő már ilyen,
de csak kivételes esetekben, és az is már ezer éve volt.
- El akarsz küldeni? – ráncolta a
homlokát Zylee, miközben helyet foglalt a másik oldalamon a Wyatt által
odacipelt széken.
- Dehogy. Keaton össze-vissza beszél –
legyintettem, amit persze az érintett nem hagyhatott ennyiben.
- Nyilván nem te beszélsz félre…
- Nyilván nem. Ezt mondom én is –
helyeseltem rávigyorogva, majd a barátnőm
felé fordultam.
- Jól mulattál?
- Jobban, mint gondoltam – bólintott Zay.
Úgy tűnt, az alkohol kezdett maximálisan
kiürülni a szervezetéből.
- Azt észrevettük – dünnyögte Wyatt, amit
szerencsére Zaylee nem hallott meg, illetve nem értett.
- Mit motyogsz? – vonta felelősségre Wyattet, aki halkan kuncogva felelt.
- Semmit, semmit. Örülök, hogy eljöttetek
– kacsintott ránk, de mi csak a szemünket forgattuk. - Itt alszotok?
- Megőrültél? – akadt ki Zay, aki vagy félreértette, vagy csak
szimplán nem tudott a buliban szokásos ott alvásokról.
- Nem én – rendezte le egyszerűen Wyatt, aki feltehetőleg sokkal jobban élvezte a kialakult
helyzetet, mint kellett volna.
- Nem alszunk itt – jelentette ki
határozottan Zay az én nevemben is.
- De hisz hajnali kettő van – ellenkezett Wyatt komoly
képpel.
- Én kis híján a szomszédban lakom –
keltem Zay védelmére, nehogy Wy túlzásokba essen.
- Én pedig haza tudok menni a két lábamon
– közölte Zaylee, miközben felállt, gondolom azzal a szándékkal, hogy most
akkor be is bizonyítja állítását.
- Azt már nem. Hazakísérlek! – pattant
fel Wyatt.
- Nem kell!
- Az lehet, de én ragaszkodom hozzá.
Ugyan, tíz perc az egész. – Wyatt nem tágított, hajthatatlannak tűnt.
- De ez a te házad. Ki marad itt őrködni? – értetlenkedett a barátnőm.
- Őrködni? – hökkent meg Wyatt, minden kétséget kizáróan Zay
szóhasználatán.
- Vigyázni a házra, meg az emberekre, na
– egészítette ki magát Zaylee és úgy festett, mint aki egy csöppet zavarban
van.
- Majd én – jelentkeztem, figyelmen kívül
hagyva Zay ellenkező pillantását.
- Probléma megoldva – kezdte a kijárat
felé tolni Zayt Wyatt, az utolsó percben viszont még hátrafordult és rám
kacsintott.
Én pedig megint egyedül maradtam
Keatonnal. Hát ez egyenesen remek...
Következő rész:
Előző rész:
Váháháhá!!!!!!
VálaszTörlésWáááá kövit
VálaszTörlés