*hat
nappal korábban*
- Ki
az? – szóltam ki, rögtön a kopogás után.
-
Gyerünk, Snádi! Engedj be! – verte az ajtómat nagy erőkkel Naugh.
-
Minek? – sétáltam az ajtó elé, majd homlokomat fájdalmasan nekidöntöttem.
-
Beszéljünk – jelentette ki Naugh. A jelek szerint ezt valamiféle parancsnak
szánta, mert a kérdő vagy éppen
kérő hangnem alaposan elmaradt.
- Bahh
– tártam ki végül az ajtót, ő pedig
se szó, se beszéd nélkül becsörtetett.
- Van
itt valaki? – nézett körbe Naugh kutakodóan. Úgy tűnt, keres valakit, nem pedig a nagy
általánosságban kérdezi.
- Nem
tudok róla – forgattam a szememet unottan, illetve megjátszva az unottat.
Közben minden erőmmel
azon voltam, hogy ne ájuljak el már csak az illatától.
-
Hallgass meg! – állt elém Naugh, tekintetét mélyen az enyémbe fúrva. Fájna, ha
legalább odatenné, hogy kérlek?
- Mit
szeretnél? – hajtottam le a fejemet, mert már képtelen voltam állni a
pillantását.
-
Tisztázni néhány dolgot – csúsztatta két ujját az állam alá, finoman felemelve
velük az állam.
- Tisztázni?
– vontam fel a szemöldököm értetlenül.
- Igen.
- És ha
én nem akarok semmit sem tisztázni? - préseltem ki magamból a szavakat. Olyan
magabiztosnak tűnt,
csak tudnám, mire a nagy önbizalom. Velem nem fog kénye kedve szerint játszani.
- De
akarod – lépett még közelebb Naugh.
Túl
közel volt. Egyszerre volt fantasztikus érzés, hisz mindig ilyenekről ábrándoztam, ugyanakkor messze nem volt tökéletes.
Nem lehetett az.
- Nem!
Nem akarom! – fordultam volna el, nehogy meglássa a könnyeimet, de elkapta a
csuklóm, ujjait erősen köréfonta,
ezzel visszarántva engem.
- Adél,
muszáj tudnod!
- Elég
már! Hagyj engem békén! - harcoltak ellene, már alig hallva a szavait. - Eressz
el!
- Mi folyik itt? - nyitott be Dodi, majd nagyjából egy másodperc alatt felmérte a helyzetet. Bizonyára teljesen rosszul.
- Engedj - ráztam végre le Naugh kezét, aki Dodi jöttének hatására engedett a szorításon.
- Minek avatkozol bele? - mordult Dodira. Csak álltam ott, mint akinek a földhöz szögelték a lábait, meg sem bírtam mozdulni.
- Minden rendben? - húzott magához finoman Dodi.
- Persze - szedtem össze magamat, majd tüntetően hátat fordítottam Naughnak, államat Dodi vállára fektetve.
- Mit művelsz, haver? Tőletek zeng a folyosó - viccelődött Dodi, azonban éreztem rajta, hogy feszült.
- Semmi közöd hozzá. - Naugh úgy tűnt, nem tágít.
- Nekünk kellene veszekednünk - biccentett felém Dodi, az ofő feladatára célozva.
Igaza volt. Mi voltunk a váló félben lévő pár, akik folyamatosan vitáztak a dolgok alakulásán. Most mégis úgy éreztem, Dodi az egyetlen, aki megmenthet engem, és vigyáz rám.
- Ne gyere nekem azzal a hülye játékkal - ingatta a fejét Naugh.
- Ugyan, haver. Velem mi bajod? - tartotta fel védekezően két kezét Dodi.
- Most éppen az, hogy itt vagy - felelte Naugh kissé megvetően.
Ez meglepett. Hisz ők ketten a játéktól eltekintve is jó barátok voltak, most pedig úgy láttam, hatalmas űr tátongott kettejük között. Dodi finoman visszahelyezte egyik kezét a derekamra, míg a másikat a zsebébe süllyesztette.
- Elmehetek, ha gondolod - ajánlotta Dodi.
- Így gondolom - vágta rá azonnal Naugh, majd kezeit karbafonta a mellkasa előtt.
- Gyere, Adél - fogta meg a kezem Dodi, és az ajtó felé indult, én pedig csak hagytam, hadd vezessen. Ha rajtam múlott volna, rögtön megfordulok, és Naugh karjaiba vetem magam.
- Rendben van, Blitz. Ahogy akarod - hallottam meg Naugh gúnyos hangját a hátam mögül. - De ne hidd, hogy majd feladom - szólt még vissza a folyosóról.
- Mi folyik itt? - nyitott be Dodi, majd nagyjából egy másodperc alatt felmérte a helyzetet. Bizonyára teljesen rosszul.
- Engedj - ráztam végre le Naugh kezét, aki Dodi jöttének hatására engedett a szorításon.
- Minek avatkozol bele? - mordult Dodira. Csak álltam ott, mint akinek a földhöz szögelték a lábait, meg sem bírtam mozdulni.
- Minden rendben? - húzott magához finoman Dodi.
- Persze - szedtem össze magamat, majd tüntetően hátat fordítottam Naughnak, államat Dodi vállára fektetve.
- Mit művelsz, haver? Tőletek zeng a folyosó - viccelődött Dodi, azonban éreztem rajta, hogy feszült.
- Semmi közöd hozzá. - Naugh úgy tűnt, nem tágít.
- Nekünk kellene veszekednünk - biccentett felém Dodi, az ofő feladatára célozva.
Igaza volt. Mi voltunk a váló félben lévő pár, akik folyamatosan vitáztak a dolgok alakulásán. Most mégis úgy éreztem, Dodi az egyetlen, aki megmenthet engem, és vigyáz rám.
- Ne gyere nekem azzal a hülye játékkal - ingatta a fejét Naugh.
- Ugyan, haver. Velem mi bajod? - tartotta fel védekezően két kezét Dodi.
- Most éppen az, hogy itt vagy - felelte Naugh kissé megvetően.
Ez meglepett. Hisz ők ketten a játéktól eltekintve is jó barátok voltak, most pedig úgy láttam, hatalmas űr tátongott kettejük között. Dodi finoman visszahelyezte egyik kezét a derekamra, míg a másikat a zsebébe süllyesztette.
- Elmehetek, ha gondolod - ajánlotta Dodi.
- Így gondolom - vágta rá azonnal Naugh, majd kezeit karbafonta a mellkasa előtt.
- Gyere, Adél - fogta meg a kezem Dodi, és az ajtó felé indult, én pedig csak hagytam, hadd vezessen. Ha rajtam múlott volna, rögtön megfordulok, és Naugh karjaiba vetem magam.
- Rendben van, Blitz. Ahogy akarod - hallottam meg Naugh gúnyos hangját a hátam mögül. - De ne hidd, hogy majd feladom - szólt még vissza a folyosóról.
*jelenben*
Naugh nem
szólt már semmit. Úgy tűnt, ő sem akar vitázni, mintha nem lett volna
hozzá kedve. Néztem, hogyan mered maga elé. Tekintete nem sok jót sejtetett,
haja kissé a szemébe hullott, fejét kissé előredöntve
tartotta.
Ahogy őt figyeltem, arra gondoltam, mennyire
hiányzik. És milyen kiábrándító volt a múltkori műsora.
Viszont az a kis mondat, az a kijelentés, amit nekem szánt, azóta is
visszhangzik a fejemben.
„Ne
hidd, hogy feladom."
A
kérdés csak az, hogy mit.
Jó, azért ennyire nem volt durva a vita :D
Következő rész: http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/09/szegedolle26.html
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/08/szegedolle24_28.html
Folytasd������
VálaszTörlés😍❤️😍
VálaszTörlésImádom!!😍😍
VálaszTörlés