Csillaghullás - Kollár Betti történetek: Valami más, valami új, 4.rész

2016. október 24., hétfő

Valami más, valami új, 4.rész

- Szóval, ti időnként ilyen édesen kakaózgattok – jegyezte meg Rio közvetlen tesi előtt, a tanárra várva.

- Aha – mondtam, mert egy csöppet lekötött, a „Rio tornafelszerelésben” megfigyelés.

Nem volt rajta semmi különös vagy extra, egy a térde föléig érő, fekete focinadrágot viselt, hozzá egy egyszerű, kicsit bővebb fehér pólóval, mégis igen vonzónak tűnt.

- Hogy lettetek jóban? – kérdezősködött tovább.

- Felrúgtam őt a vonaton – feleltem elmélázva.

- Hogy mit csináltál, querida? – röhögött fel Rio jóízűen.

- Úgy értem, véletlenül. Még a gólyatáborba menet – pontosítottam visszaemlékezve arra a nemes pillanatra.

- Értem. Azt gondoltam, hogy minimum ütköztetett egy kapufával – szúrta oda vicceskedve.

- Remélted mi, hogy rád is ilyen jövő vár – céloztam Blakekkel való jó barátságomra.

- Hát, hogyne – kacsintott rám Rio szórakozottan és határozottan ironizálva.

- Gyerünk, fiatalok! Tornasorba állni! – adta ki a parancsot az érkező tesitanár.

- Mégis hogyan? – értetlenkedett Booty fura fejet vágva. Nyilván arra célzott, hogy nem létezik együttes fiú-lány tornasor.

- Külön a lányok és a fiúk – forgatta a szemét a tanár úr.

- Itt elválnak útjaink – köszöntem el Riotól.

- Ügyes legyél, querida! – intett Rio vigyorogva.

- Na, mi van? El lettetek választva? – üdvözölt kedvesen Khloe, mikor elfoglaltam mellette a helyem.

- Most mondd meg – fintorogtam játékosan.

- Kezdetnek fusson mindenki hét kört – közölte a tanárúr, rögtön a jelentés után.

- Hogy mennyit? – kapta fel a fejét Khloe.

. Nem tudom, biztos rosszul hallottam. Mintha hetet mondott volna – válaszoltam halálra váltan.

- Nem létezik – szörnyülködött a barátnőm sápadtan.

Hát igen, a futás nem az erősségünk. Nem arról van szó, hogy dagig vagyunk, vagy asztmásak, csupán… Csak nem szeretünk futni.

- Végünk – biccentettem elkeseredetten.

Nagyjából a harmadik kör közepe fele járhattunk, mikor Blake és Rio először lekörözött minket. Ez volt az első alkalom, de messze nem az utolsó.

- Nem semmi – bámult utánuk Khloe lihegve.

Durva tempót diktáltak, és hiába próbáltunk gyorsítani, képtelenek voltunk rá.

- Ne mondd nekem, hogy itt vívják meg a csatájukat – hőbörgött Khloe ledöbbenve.

- Milyen csata? – rökönyödtem meg.

- Semmi, semmi – lengette meg a kezét a barátnőm.

Nem sokkal később a cél előtt jó pár méterrel a két fiú ismét utolért minket, lehagyott, majd nekik utolsó kör révén még jobban felgyorsítottak. Rio fürgébb volt, azonban a cél előtt egy óriásit esett, Blake pedig győztesként ért be.

- Rio! – futottam rögtön mellé. Persze, még ekkor sem sikerült felgyorsítanom.

- Mi az, querida? – tápászkodott éppen fel Rio, mikor mellé érkeztem.

Hamarjában felsegítettem, megtámasztva a karját. Mindkét lábát és karját felhorzsolta a betonon, szinte mindene tiszta vér volt.

- Jó ég! – kaptam a szám elé a kezem. Nem volt halálos seb, de csúnyán festett.

- Semmi baj – mosolygott rám kedvesen Rio.

- Jól vagy, folyam? – lépett mellénk Blake.

- Persze, haver – bólogatott Rio meggyőzően.

- Olivia! Kísérd le Riot az orvosiba! – utasított a tanár úr, én meg rögvest engedelmeskedtem,

- Tehát, tényleg létezik a orvosi szoba – humorizált Rio, de annyira aggódtam, hogy nem tudtam nevetni.

- Aha – nyögtem végül.

- Túldramatizálod, querida – ingatta a fejét Rio, miközben átölelte fél kezével a nyakamat, én pedig a dereka köré fontam a karom, hogy támogassam.

Olyan lágyan mondta ki az általa rám ragasztott becenevem, hogy szinte helyben elolvadtam.

- Menni fog, Olivia? Ne menjen veletek még valaki?

- Nem kell, edző bá! Jól vagyok – biztosította Rio a tanárt majd megindultunk.

Bár Rio mindent megtett, hogy elnyomja fájdalmát, mégis kénytelen volt sántítani. Izzadt, szőke haja a homlokába hullt, arca olykor-olykor fájdalmasan összerándult.

- Rio… néztem rá szomorúan.

- Minden rendben, querida – pillantott felém.

- Ugye nem Blake lökött fel? – kérdeztem meg, ami nyomta a szívemet.