Váratlan, 37.rész

Keaton húgának ismételten bizarr hívása után felbandukoltam a szobámba, és levetettem magamat az ágyra. Azon filóztam, mégis mi a franc történt velem azóta, amióta itt vagyok. A személyiségem nagyjából ötven százaléka gyökeresen megváltozott, a hozzáállásommal együtt.

Kezdjük azzal, hogy a nem barátkozós szabályomat alaposan, és többszörösen is megszegtem, beavattam valakit a legsötétebb titkaimba, most pedig itt szenvedek egy srác miatt. Ráadásul pont Keaton Enoch miatt.

Az ablakhoz sétáltam, és leültem a közvetlen előtte lévő széles párkányra, majd elhúztam a függönyömet. Keaton ablaka csukva volt, a függöny elhúzva, de láttam az árnyékát ide-oda járkálni. Gondolom telefonált. Egy-két perccel később hirtelen elhúzta a függöny, rám nézett, majd intett egyet az utca felé. Felvontam a szemöldököm, amolyan „akarsz valamit?” stílusban, mire persze a szemét forgatta. Pötyögött valamit a telefonján, majd mikor abbahagyta, az enyém jelzett, hogy üzenetem érkezett. Vonakodva megnyitottam.

„Gyere le. Most.”

Nagyon bájos.

Azért tettem, amit kért. Kért? Dehogy. Amit parancsolt, és kisétáltam az utcára, ahol már várt rám.

- Menjünk beszélgetni – biccentett a fejével a park irányába.

- Néha igazán mondhatnád, hogy „kérlek” vagy „légszíves” – fintorogtam, de mégis elindultam utána.

- Néha mondom – vont vállat nagyképűen.

- Egy élmény veled beszélgetni – ironizáltam szórakozottan.

- Tudom – érkezett a válasz.

Erre már inkább nem is reagáltam. Hogy vonzódhatok egy ilyen seggfejhez?

- Ülj le – mutatott az előttünk lévő padra. Körbepillantottam. Ez az a hely, ahol először találkoztunk, aztán ahol rávett, hogy ismét kosárra dobjak.

- Te jössz! – passzolta nekem, mire ismételten képtelen voltam a reagálásra, csak annyi erőm maradt, hogy elkaptam a felém repülő labdát, mielőtt orrba nyomott volna.

- Gyerünk, hercegnő! Most is legyen nagy a szád - sétált mellém Keaton.

- Jaj, de kedves vagy! - fintorogtam elégedetlenül, mire felszaladt a szemöldöke.

- Már miért is kéne annak lennem? - értetlenkedett.

- Te akartad, hogy barátok legyünk - szájaltam vissza mérgesen.

- Mert te aztán annyira ellenkeztél - emlékeztetett, és magamban beláttam, hogy igaza is volt.

- Nem akartam összetörni a szívedet - hát csak nem bírtam visszafogni magam.

- Én nem akartam összetörni a te szívedet - vágott vissza mérgesen.

- Oh, persze. Fogd csak rám - hadonásztam fél kézzel.

- Dobd már el azt a rohadt labdát! - kiabált rám.

- Jó! - csattantam fel idegesen, és teszem, amit mond. Tökéletes kosarat dobtam, akárcsak Keat az előbb. Döbbenten bámultam magam elé, alig bírom felfogni, valóban megtettem.

- Na - bólintott Keaton viszonylag elégedetten, majd megindult a labdája után.

Most meg itt dirigál nekem. Úgy bánik velem, mint valami kutyával.

- És ha én nem akarok leülni? – ellenkeztem már csak azért is, nehogy az legyen, amit Keaton akar.

- Jesszus, Royce! Csak ülj már le! – csapott a padra haragosan.

- Jól van, na - foglaltam helyet végül. Mit idegeskedik?

- Beszéltél a húgommal? – tért rögtön a lényegre. Tudhattam volna, hogy erről lesz szó.

- Meglehet – feleltem szórakozottan.

-Fájna egy igent vagy egy nemet kinyögni? – dörrent rám mérgesen.

- Amíg ilyen vagy, addig igen – vontam vállat nyugodtan.

- Az agyamra mész, hercegnő – ingatta a fejét Keat, de egy meglehetősen jó kiindulópontnak ígérkezett, hogy ezúttal nem a nevemen szólított.

- Igen.

- Igen, igen, persze, hogy igen, azért mondom – pattogott továbbra is.

- Úgy értem, igen, beszéltem Kylieval – tettem hozzá halkan felnevetve.

- Miért?

- Mert felhívott – mondtam ki egyszerűen.

- Minek vetted fel?

- Mert nem vagyok bunkó?

- Ezzel mondjuk, vitatkoznék – mormogta, de persze így is meghallottam.

- Köszi.

- Miért nem ráztad le vagy ilyesmi? – faggatott tovább Keat, egyre furább dolgokat kérdezve.

- Mert kedvelem – vallottam be.

- Kyliet? – vonta fel a szemöldökét Keaton.

- Igen, Kyliet. Talán baj?

- Hogyne volna az – horkantott Keaton. Kezdte átlépni az a bizonyos határt, amely a béketűrésemet szimbolizálta.

- Ugyan miért?

- Nem akarom, hogy vájkálódj az életemben – váltott vissza nyugodt állapotra Keaton, térdére könyökölve meredt előre a semmibe. Én viszont annál jobban felfújtam magam a hülyeségein.

- Felejtsd már el ezt a baromságot! Nem érdekel az életed, pont nem fogok utána kutakodni. Eszem ágában nem áll miattad megszakítani a kapcsolatomat Kylieval. Kedvelem és kész, ehhez semmi közöd! – fakadtam ki dühösen.

- Dehogy nincs! Az én dolgom gondoskodni róla, tenni ellene, ha rossz emberekkel barátkozik és satöbbi.

- Szóval egy rossz ember lennék? Mit gondolsz, majd cigivel kínálom, vagy szánt szándékkal, gonosz módon elszakítom tőled?

- Például – biccentett Keaton.

- Ilyen ember vagyok a szemedben? – kérdeztem halkan, majd indulásra készen felálltam.

- Pont ilyen! – válaszolta ingerülten.

- Rendben van. – Gondoltam, akkor most jobb lesz, ha hazamegyek, így el is indultam.

Azonban Keaton megaragadta a csuklóm és visszarántott, majd szorosan magához ölelt.

- Túl messzire mentem. Ne haragudj – suttogta a fülembe. Egy pillanat erejéig átfutott az agyamon, hogy inkább el kellene mennem innen, de végül lemondóan a dereka köré fontam a karom, és a vállába fúrtam az arcomat. 

Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/11/varatlan38.html 
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/08/varatlan36.html