- Málnás limonádét
– feleltem belekortyolva az italomba.
- Az meg micsoda?
– bámult rám csodálkozva.
- Mint azt a neve
is mutatja, málnás limonádé – vigyorodtam el.
- Csinálsz nekem
is egyet? – kérte csillogó szemmel, majd helyet foglalt az asztalnál.
- Persze - kaptam
el a hűtőből a citromlét, majd megfelelő mennyiségben öntöttem belőle a pohárba, aztán málnaszörpöt is adtam hozzá, majd felvegyítettem az egészet vízzel, lezárásképp pedig beledobtam
két jégkockát.
- Csak ámulok és
bámulok – figyelte a folyamatot oldalról Dexter.
- Parancsolj –
nyújtottam át neki a poharat, majd beleraktam neki is egy szívószálat.
- Nagyon finom –
szürcsölte az üdítőt Dex, közben a szívószálat rágcsálva.
- Tudom –
értettem egyet a pultnak dőlve.
- És még jól is
néz ki – vizslatta a pohár tartalmát.
- Hogyne.
- Akárcsak te –
kacsintott rám Dexter, mire félrenyeltem a limonádét, és köhögni kezdtem.
- Hrgg – hörögtem
küszködve.
- Hé! Jól vagy? –
kapta ki a kezemből a poharat Dex,
majd lerakta a pultra.
- Hm, persze –
bólogattam továbbra is fulladozva.
- Azt látom –
mért végig Dex sokat sejtető tekintettel.
- Csak
félrenyeltem – magyaráztam.
- Na, ne mondd –
nevetett fel Dexter.
- De. Hirtelen
akartam megszólalni – bizonygattam, hogy még véletlenül se képzelje, hogy
miatta van ez az egész. Vagy amiatt, amit mondott.
- És mégis mit
akartál ilyen hamar közölni? – mosolyodott el. Ekkor vettem észre, milyen közel
áll hozzám.
- Azt, hogy ez
csak természetes, bár szerintem nekem jobb színem van, mint a limonádénak –
mondtam a szemébe nézve.
- Ezzel nem
vitatkozhatok – fúrta tekintetét mélyen az enyémbe, száján pajkos mosoly
játszott.
- Na, állj arrébb
- hessegettem a kezemmel, mert nem nagyon tudtam mit kezdeni a felállással.
- Talán zavarok? –
rakta egyik kezét a pultra, közvetlen az oldalam mellett.
- Kellemesebb
volna a jelenléted nélkül elfogyasztani ezt a limonádét – válaszoltam komoly
fejjel.
- Olyat mondj,
ami igaz – élvezte ki maximálisan a szituációt Dex.
- Nem szokásom
hazudni – vágtam vissza hamar, majd a másik irányba indultam, azonban Dex
rögtön lezárta a menekülési útvonalamat a másik kezével.
- Ugyan, Leah. Ez
a kijelentés is hazugság – jegyezte meg mindent tudó fejjel. – Nem emlékszel,
mit össze füllentettél mindig is? – hajolt közelebb.
- Mit művelsz, L? –
sétált a konyhába Dex álmosan.
- Semmi különöset – rejtettem a hátam mögé a törött tányért.
- Zajt hallottam – dörzsölte meg a szemét fáradtan.
- Biztosan álmodtam – vágtam rá sietősen.
- Mi van a hátad mögött? – lépett közelebb kíváncsian.
- Semmi – léptem egyet hátrébb.
- Mutasd meg! – kérte fellelkesülve. – Eltörtél valamit?
- Csak ezt a tányért – húztam elő a hátam mögül az
említett darabot.
- Már megint? – forgatta a szemét Dexter, de jól mulatta a dolog.
- Ugyan, sosem derül ki – fogtam a törött tányér két darabját, és elrejtettem
őket a kanapé alá.
- Nem gondolod, hogy ott hamar megtalálják? – faggatott Dex.
- Dehogy. Sose takarítanak a kanapé alatt. Majd kidobom, ha nem
lesznek itthon – osztottam meg vele a tervet.
- Hat évesen
mindenki csinál ilyet – legyintettem magabiztosan.
- Kizárt –
ingatta a fejét Dex, majd még közelebb hajolt. – Arra is emlékszel, mi volt
utána?
Nyilván ugyanerről az esetről beszél.
- Nem én! –
csóváltam a fejemet.
- És még ilyenkor
is hazudsz – hajtotta le lemondóan a fejét Dex, majd sóhajtott egy nagyot.
- Rémlik valami.
Halványan.
- Ki tette ezt a kanapé alá? – lépett be anya a szobám ajtaján
kezében a reggeli törött tányérokkal.
- Dexter – vágtam rá azonnal, lelkiismeretfurdalás nélkül.
- Nem volt ám
szép dolog ilyeneket hazudozni – emelte fel a fejét ismét Dex.
- Mégsem árultál
be – suttogtam teljesen elveszve a tekintetében.
- Persze, hogy
nem.
- Szóval, én dugtam el a törött tányérokat – jelent meg a kert
végében Dex mosolyogva.
- Bocsi – húztam el a számat.
- Fizetned kell a hallgatásomért – sandított rám gonoszan.
- Nem árultál be? – ámultam meglepődve.
- Nem én.
- Mit szeretnél?
- Megelégszem egy puszival – tartotta oda az arcát, én pedig egy
szó nélkül nyomtam egy puszit az arcára.
- Bevezethetnénk,
hogy mindig így fizetsz majd, ha hazudsz – incselkedett Dex, amit végképp nem
tudtam hova tenni, de egy percig sem tagadhattam, mennyire nem zavart a közelsége.
- Felejtsd el –
jelentettem ki mégis.
- Se baj. Jó
nekem fordítva is – simította száját az arcomra, mire azonnal elpirultam.
- Dex! – kiabált
Coop a nappaliból, Dex pedig rám kacsintott, majd ott hagyott a konyhában
egyedül a lángoló fejemmel.
VÁÁÁÁÁ DEXTER FOREVER
VálaszTörlésI LOVE DEXTER
VálaszTörlés