Márpedig Konrád
tökéletes első csókkal ajándékozott nekem.
Egyszer csak
elhúzódott tőlem, homlokát az enyémnek döntötte, és
mélyen a szemembe nézett.
- Kedvellek, Bokasérült lány! – mondta őszintén, mire egy nagyot sóhajtva elmosolyodtam.
- Én is kedvellek
téged, késő srác! – feleltem, mire lehunyta a szemeit, és ismét megcsókolt.
- Ezek után, akár
el is mehetek Merikába – jelentette ki hirtelen, én pedig elkerekedett
szemekkel, riadtan bámultam rá.
- Mi van? –
Ennyit bírtam kinyögni.
- Hát, érted. Meg
akartalak kapni, és most az enyém is vagy. Nyugodt szívvel élhetek egy ilyen
kihagyhatatlan lehetőséggel – magyarázta
komoly képpel, nekem pedig lassacskán leesett, hogy csak szórakozik velem,
úgyhogy belementem a játékba.
- A tied vagyok?
Kissé elhamarkodottnak érzem ezt a kijelentést – csóváltam a fejemet.
- Már miért lenne
ez elhamarkodott? – értetlenkedett Konrád magabiztosan.
- Egy csóktól,
meg egy kedvellektől még nem leszek a tiéd – kötöttem az ebet a
karóhoz.
- Volt ez minimum
három csók is – ragadta meg a legfontosabb részletet Konrád.
- Háromtól sem –
pontosítottam a rend kedvéért.
- És esetleg négy
után már máshogyan gondolod? – kapta el a derekamat Konrád, és magához rántott,
majd a választ meg sem várva, ismét a számra tapasztotta a száját.
- Kezdesz meggyőzni – dünnyögtem, mikor egy
pillanat erejéig hagyott szóhoz jutni.
- Szívesen
csinálnám ezt egész nap, azért, hogy maximálisan meggyőzzelek, vagy akár indokok nélkül is, de el fogunk
késni – rántott vissza a földre Konrád.
- Ez már amúgy is
védjegyeddé vált, mit izgatod magad rajta? – nevettem fel egy csöppet
gúnyolódva rajta.
- Nem szeretnélek
magammal rántani. A késés csak nekem áll jól – vont vállat, majd rám
kacsintott, megfogta a kezemet, és a suli irányába indult.
- Kitalálom, a
bokasérülés pedig csak nekem áll jól – forgattam a szememet vigyorogva.
- Be kell
vallanom, egyáltalán nem bántam, hogy kísérgethettelek mindenfele – pillantott
rám mosolyogva, mire sikeresen elpirultam.
- Én sem –
válaszoltam boldogan.
Az osztályterembe
természetesen sikerült mindenki figyelmét magunkra vonnunk, mivel kéz a kézben
léptünk be. Eszti és Csenge gyakorlatilag két másodperc alatt elkaptak és
kirángattak a női mosdóba.
- Mióta vagytok
együtt? – ugrott rögtön nekem Csenge.
- Igen! Mióta
titkolod ezt a kis románcot előlünk? – fakadt ki Eszti is sértetten.
- Nagyjából fél
órája – feleltem eltöprengve, mire értetlenül meredtek rám.
- Ezt meg, hogy
érted? – húzta össze a szemeit Csenge.
- Ahogy mondom.
Kábé fél órája jöttünk össze – magyaráztam vigyorogva, Csenge meg Eszti pedig
egyszerre ujjongtak, de sajnos nem volt elég időnk, hogy
elmeséljem az egész sztorit, mivel közben ránk csengettek.
- Minden rendben?
– hajolt hozzám Konrád, miután helyet foglaltam mellette.
- Persze, csak
tudni akartak mindent – legyintettem, amolyan „semmi különös” stílusban.
- És beavattad őket?
- Nem maradt rá
idő – ingattam a fejemet.
– Akkor a mi
titkunk marad, Bokasérült lány – fogta meg a kezemet a pad alatt Konrád, majd
rám kacsintott. – Legalább negyvenöt percig.
*-* Imádom Konrádot!
VálaszTörlésKell nekem egy Konrád 😍
VálaszTörlés