2016. november 2., szerda

Szegedollé, halloweeni különkiadás 2.rész (28.rész)

- A buli tíz perc múlva kezdődik – közölte az órájára pillantva Eni.
- Mindjárt jön értem Ol – vigyorgott Evi eszelősen.
Végül nem hármasban öltöztünk be, mint tavaly. Eni úgy döntött, csatlakozik Macihoz, és dementor lesz, Evi meg egy szépséges boszorkánnyá avanzsálódott.
Én, amolyan mainstream módon pedig Harley Quinnek, a Jokerem pedig már kopogtatott is az ajtón, azonban Ol és Maci eléfurakodott.
- Mehetünk, drágám? – raggatta kézen Chucky a boszit.
- Dementorné – hajolt meg lovagiasan Maci Eni előtt, majd mind a négyen eltűntek a szemünk elől.
- Hello, szívem – vigyorgott ördögien vörös szájával Dodi.
- Puddin – sikkantottam fel boldogan, mire Dodi nem bírta megállni, elröhögte magát.
- Jól nézel ki – csettintett a nyelvével elismerősen.
- Meg kell, hogy mondjam, maga is, Mr. J – biccentettem.
Dodi a móka kedvéért zöldre festette az haját, felvarratott néhány tetkót (na, jó, nem teljesen), kifestette a száját vörösre, a szemeit pedig feketére. Egy alaposan kigombolkozott fekete inget viselt, bordó zakóval és sötét nadrággal.
Én azért nem voltam ennyire bevállalós, csak parókát húztam, egy piros és kék rövidnadrággal, meg hasonló színű haspólóval.
- Mehetünk? – nyújtotta a kezét Dodi, én pedig belekaroltam.
- Természetesen.
- A bulit a tornacsarnokban tartották, és mivel ez egy iskolai rendezvényként készült, nem volt semmi alkohol, vagy egyéb megvetni való dolog. Ettől függetlenül a hangulat remeknek bizonyult.
Ám amint beléptünk, elkapott egy érzés, mely nem hagyott nyugodni.
- Kimegyek a mosdóba – súgtam Dodi fülébe, aki csak egy szimpla bólintással nyugtázta, mert közben már a nem messze álló GD-re összpontosított.
A mosdóban megmostam a kezem, és óvatosan hideg vizet lögyböltem az arcomra, majd a tükörbe néztem. Egy meglehetősen szomorú Adél nézett vissza rám.
Ez egy olyan buli volt, ahol tipikusan arra vágytam, hogy Naughval lehessek. Annyiszor álmodoztam arról, hogy együtt lassúzunk, én a vállára hajtom a fejemet, ő pedig finoman még jobban magához szorít. A többiről már ne is beszéljünk.
Borzasztóan hiányzott, és ezen semmi nem segített, a harag pedig cseppet sem enyhítette.
Nagyot sóhajtva hagytam el a mosdót, és indultam vissza a terembe a többiekhez.
Táncoltam a csajokkal néhány számot, aztán Dodi is felkért, és alaposan megtáncoltatott, ami némiképp feldobta a kedvem. Macinak is sikerült elcsípnie egy szám erejéig, őt pedig Ol követte, majd GD. Éreztem, hogy mindenki tisztában van a nyomorult helyzetemmel, és segíteni szeretnének a maguk módján, ez pedig jól esett. Tekintetem nem egyszer tévedt Dracula irányába, aki sötétbe burkolódzva mulatott a haverjaival, és az őt körülvevő lányokkal. Néha viszonozta a pillantásomat, de olyankor mindig elkaptam a tekintetem, fejemet pedig a másik irányába fordítottam.
Néhány óra elteltével, mikor még mindig nem sikerült leküzdenem a fájdalmat a mellkasomban, és a szívemben, úgy döntöttem, elhagyom a bulit. Mindenkinek azt mondtam, levegőzni megyek, mert nem akartam, hogy itt tartsanak, és tudtam, nem fognak követni, mondván, hogy szegény, szerencsétlen Adél hadd legyen egy percet magában a bánatával.
Már a lépcsőn haladtam felfele, amikor valaki utánam szólt.
- Hé, Snádi!
Zakatoló szívvel fordultam meg.
Naugh a lépcső aljában állt, míg én majdnem a legfelső lépcsőfokon toporogtam.
- Tessék? – nyögtem a könnyeimmel küszködve.
- Esetleg van rám egy perced? – érdeklődött zsebébe süllyesztve a kezeit.
- Most nem a legalkalmasabb – feleltem, mert nem akartam előtte sírva fakadni.
- Szerintem, neked sosem lesz alkalmas – rázta a fejét Naugh, és ezúttal nem csipkelődni akart, csak jelezni, hogy a jelenlegi kapcsolatunkból kifolyólag valóban nem lesz ennél se jobb, se rosszabb.
- De igen, csak nem most. Ne haragudj – indultam meg a folyosón, azonban Naugh igen hamar utolért, elkapta a csuklóm és maga felé fordított.
- Gondolkodtam. Tudod, miért nem működik ez kettőnk között? – lengette meg mutatóujját közötte és közöttem.
- Mert barátnőd van? – vontam fel a szemöldököm, miközben a szemem megtelt könnyekkel.
- Nem éppen – ingatta a fejét Naugh. – Hanem azért, mert te nem tudod, hogy nincs barátnőm.
Kijelentését követően időt sem adott, hogy felfogjam a hallottakat, karját a derekam köré fonta és magához rántott, száját a számra tapasztotta. Szabad kezét az arcomra simította, míg én a nyaka köré fontam a karom.
Azt hiszem, abban a pillanatban számomra megszűnt a világ. Egy másodperc erejéig kinyitottam a szemem, hogy meggyőződjek róla, nem csupán álmodom. Naugh válla fölött észrevettem egy távolodó alakot, és majdnem biztos voltam benne, hogy Dodi az, de akkor, abban a minutumban semmi nem érdekelt Naughn, és a csókján kívül.



13 megjegyzés :