Csillaghullás - Kollár Betti történetek: Váratlan, 38.rész

A kis ölelkezésünk a parkban eset után Keaton megint átavanzsálódott a kedvesebb és közlékenyebb énjévé, persze ettől még totális seggfej maradt, csak aranyosabb csomagolásban.

Pénteken suli után Wyatt felvetette, hogy menjünk el valahova négyesben szórakozni. Természetesen eleinte Zay maximálisan ellenezte, Keat amolyan „jobb terveim voltak” fejet vágott, én viszont benne voltam.

- Mire gondoltál? – érdeklődtem Wyattet figyelve.

- Mozi? – vont vállat.

- Az béna. Nem adok ki pénzt olyanért, amit otthon is megtehetek – közölte Zay, és ezúttal vele kellett egyetértenem. Nem rajongtam a már mozi gondolatért sem. Ülni egy nagy, sötét teremben, egy hatalmas képernyőt bámulva, amit át sem látok rendesen.

- Ott a pont – mutattam a barátnőmre.

- Színház – jelentette ki Zay.

- Hogy veszel jegyet ma estére? – kérdeztem felvonva a szemöldökömet.

- Wyatt gazdag és ismert. Biztosan vannak trükkök a tarsolyában – bölcselkedett varázslatos megfogalmazással Zaylee, mire persze rögtön felnevettem.

- Igaza van – ismerte be Wy, egy pillanatig sem tagadva a kijelentést.

- Viszont ma csak olyan darabokat játszanak, amiket már láttunk – böngészte a telefonját előrelátóan Keaton.

- Te szoktál színházba járni? – játszottam a döbbentet, hiszen nem fogok kihagyni egyetlen alkalmat sem, amikor egy kicsit is piszkálhatom.

- Igen, képzeld, szoktam – vágott egy pofát Keat.

- Biztos a Macskák a kedvenced – nevettem fel.

- Mondjuk, az tényleg jó – kapcsolódott be a beszélgetésbe Wyatt, ezúttal tényleg meglepve engem.

- Te jársz vele színházba? – kapkodtam a tekintetem kettejük között.

- Ez amolyan hagyomány. Kylie, Keat meg én időnként elmegyünk – mesélte Wyatt.

- Ez aranyos – mosolyodtam el őszintén.

- Mehetnék állatkertbe – szakította meg az idilli pillanatot Zay.

- Nincs valami állatkertes idő – borzongtam meg a hideg januári időben.

- Aquapark – röhögött fel Wy, de persze csak lesújtó pillantásokat kapott az ötletéért cserébe.

- Menjünk vidámparkba – vetette fel Keaton. Természetesen az egyetlen ötlete tíz pontos volt, mindenki elfogadta (Zay kicsit ugyan hőbörgött itt is, de végül beelegyezett), így hát nem volt más hátra, minthogy bevezessünk a legközelebbi vidámparkos városba.

Ezúttal Keat kocsijával mentünk, ő is vezetett, így hát én kerültem az anyósülésre, a folyamatosan veszekedő házaspár pedig a hátsó üléssoron foglalt helyet.

- Klassz ötlet volt a vidámpark – mozgolódtam az ülésen.

- Mert csak klassz ötleteim vannak – reagálta le egyszerűen Keaton az utat figyelve.

- Hát hogyne – hagytam rá, majd elkezdtem levenni a csizmámat.

- Mi a fenét csinálsz? – rémült meg Keat, egy másodperc erejéig felém nézve.

- Leveszem a cipőm – osztottam meg vele az amúgy is egyértelműt.

- De miért? – rökönyödött meg teljesen.

- Hogy felhúzhassam a lábam. Gondolom, nem akarod, hogy a piszkos cipőtalppal tegyem ezt – mutattam rá, hogy igazából miatta csinálom ezt az egész felhajtást.

- Minek felhúzni a lábad? Nem is szabad ilyet a kocsiban, veszélyes. Még ezt sem tudod? – akadékoskodott haragosan.

- Ilyen büdös a lábam? – fordultam hátra a vitánkat hallgató, már csöndben lévő kettős felé.

- Én nem érzek semmit – jelentette ki Wyatt, majd biztatóan rám mosolygott.

- Én sem, sőt! Tetszik ez az ötlet, én is leveszem a csizmám – csatlakozott fellelkesülve Zay, amin elnevettem magam.

- Mi van? Ne már! – akadt ki maximálisan Keaton.

- Félsz a lábaktól? – hajolt előre a két ülés között Zay kíváncsian.

- Nem, csak nem akarom, hogy összetapossátok az üléseimet – magyarázta Keat dühösen.

- Éppen ezért vettük le a cipőt – mutattam rá remekül szórakozva.

- Semmilyen lábat nem akarok látni az üléseimen!

- Akkor ne nézz ide – húztam fel a lábamat csak azért is, mire Keaton hirtelen lehúzódott és lefékezett. Kiszállt a kocsiból, átjött az én oldalamra, majd szépen, nyugodtan kinyitotta az ajtót, és felnyalábolt az ülésről.

- Bakker – trónoltam a karjaiban tehetetlenül.

- Azt mondom, vagy felveszed a cipőt, vagy itt szépen leraklak, és elhajtok – ajánlotta Keat nagylelkűen.

- Egyik sem valami csábító – fintorogtam elégedetlenül.

- Akkor választok én – húzta sejtelmes félmosolyra a száját.

- Ez nem sok jót sejtet – töprengtem hangosan, ő pedig egyetértően bólogatott.

- Nem, bizony – indult meg velem a pihenőhely egyik padja fele.

Kicsit dideregni kezdtem, mivel nem volt rajtam se kabát, se cipő, se sapka, sál, semmi.

- Tényleg itt fogsz hagyni? - néztem fel rá nagy szemekkel.

- Hagyjuk ezt a kiskutya ábrázatot – röhögött ki jóízűen.

- Wyatt? – kandikáltam ki Keaton válla fölött a kocsi melegében felénk bámuló barátocskám felé.

- Mondd – húzta le az ablakot.

- Segítenél? – meredtem rá várakozásteljesen, kedves mosollyal az arcomon.

- Nagyon hideg van odakint – mélázott Wyatt jól mulatva szegény, szerencsétlen helyzetemen.

- Tudom – forgattam a szememet, tekintve, hogy én voltam teljes valómmal kint, a hidegben, ő meg csak az orra hegyét dugta ki azon a kis minimális résen.

- És cipő sincs rajtam – folytatta Wyatt saját maga sajnáltatását.

- Ugye, most csak viccelsz? – fordult felé Keaton, én viszont nem tudtam megállni nevetés nélkül.

- Gondolom, miért ne – idegesítette tovább barátját Wy is.

- Azért engem valaki megmenthetne – tereltem vissza nyomorult helyzetemre a témát.

Ezúttal, egy kisebb szelecske következtében, már alaposabban kirázott a hideg, úgy, hogy libabőrösek lettek a kezeim. Talán csak beképzeltem az egészet, de úgy éreztem, mintha Keaton szorosabbra fogta volna az ölelést, hogy saját testének melegével segítsen rajtam. De szép elgondolás is ez. Nyilván neki sem volt melege, hiszen a cipőt leszámítva ugyanannyi réteget viselt, mint én.

- Nem akarom, hogy megfázz – pillantott le rám szelíden.

Vagy csak ő nem akart megfagyni.

- Akkor talán vigyél vissza – segítettem meghozni neki a nagy döntést.