2017. január 12., csütörtök

Felejthetetlen nyár#30

- Nem megyünk el valamilyen fesztiválra? – huzakodott elő vacsora közben zseniálisnak vélt ötletével Talia, mire döbbenten fordultam felé.
- Nincs ehhez egy kicsit késő? – vontam fel a szemöldököm, a többiek meg szinte azonnal kiröhögtek, Coop még a galacsinná gyűrt szalvétáját is a fejemhez vágta.
- Dehogy, Leah. A VOLT még nem is volt – vigyorgott a hülye viccén.
- Addig még lehet bőven jegyet venni – értett egyet Norbi, máris telefonján nézegetve az árakat.
- Annyira fölösleges ezt nézegetned – vette ki a bátyám kezéből a készüléket Dex, majd felkapta a hozzám dobott galacsint, és visszahajította Coopnak.
- Miről beszélsz? – kapálódzott Norbi, próbálva visszaszerezni a mobilját, de Dexter eltakarta a szemeit, majd az asztal alatt a zsebembe tuszkolta a telefont.
- Minden évben eljátsszuk ezt – felelte elvéve a kezét Norbi arcáról.
- Mi az, hogy ezt? – háborodott fel Tal.
- Hármatok közül valamelyikőtök felveti, hogy nem megyünk e el fesztiválozni, általában a két hülye egyike – biccentett a hadakozó Coop és Norbi felé a fejével Dex.
- Tudom, hogy nálad van! – lapogatta Coop zsebeit Norbi.
- Hogy lenne már nálam, nem is én vettem el!
- Végül aztán mindig megállapodunk, hogy majd jövőre elmegyünk, ugyanis addig tanakodunk, míg elmegy a nyár – fejezte be magyarázatát Dex, én pedig felröhögtem.
- Nem érdemled meg a szalámit, te tolvaj – kapta le Coop kenyereiről a szalámikat Norbi, és fürgén a szájába tömte őket. Coop először meghökkenve figyelte, majd elszomorodott, végül pedig elkapkodta Norbi paradicsomszeleteit, és elégedetten vigyorogva megette őket.
- Ennyit rólad.
- Hah! Abból van egy csomó – vett el egy másikat a tálból Norbi, Coop pedig kénytelen volt észrevenni, hogy bizony a téliszalámi viszont elfogyott.
- Most mi legyen? – emelte rám kiskutya tekintetét, tőlem várva a megoldást.
- Majd holnap veszünk a boltban – simogattam meg szőke fürtjeit, mire boldogan bólogatni kezdett.
- Akkor megvehetjük a VOLT jegyeket is – lelkesült fel Talia.
- A CBA-ban? – kapta fel a fejét Norbi, de mivel tele volt a szája szalámival, ez körülbelül így hangzott: „ahééávan?”
- Nyilván nem – kólintotta fejbe a sóval a bátyámat Talia.
- Szavazzunk hát. Ki akar elmenni a VOLT-ra? – bocsájtotta szavazásra a kérdést Talia, mire Dexen és rajtam kívül mindannyian feltették a kezüket.
- Akkor elmegyünk – jelentette ki Cooper, szalámik után kutatva a hűtőben.
- Ez így nem teljesen fair – röhögtem el magamat.
- Inkább ti elmentek, mi maradunk – közölte Dexter, én pedig döbbentem kapom felé a fejemet.
- Az úgy nem jó – húzta el a száját Norbi, arcát Dexterhez nyomva. – Nélküled semmi nem az igazi – búgta drámaian, amin persze mind elnevettük magunkat.
- Ebben egyetértek – simította meg a vállamat Talia mosolyogva.
- Lia! Miért nem akarsz jönni? – támadt nekem a bátyám kérdően.
- Most éppen nem bővelkedem feles ötvenezer forintban – mondtam ki őszintén.
- Ez elfogadható indok – viszonozta a korábbi fejsimizást Coop. - Dexter?
- Én nem akarok feles ötvenezret költeni – von vállat Dexter, ezzel jelezve, hogy pénze van, csak nem erre szánja. – Idén már voltunk egy fesztiválon – emlékeztetette a testvéreit.
- De nem magyaron! – ellenkezett Talia.
- Ez csak egy hét, srácok. Még annyi se. Mi ez az egész három hónaphoz viszonyítva? – érvelt Dexter.
- Egy hét. Még annyi se – válaszolta meg a kérdését Norbi, mire Talia ismét tarkón vágta.
- Menjetek el nyugodtan – bíztatta őket Dexter, viszont bennem erősödött a ’mégis el kéne mennem’ érzés, a ’kettesben maradok Dexterrel egy hétig’ érzéssel szemben. 
- Nem is tudom – fintorgott Talia, kezdve a bizonytalanságot.
- Tényleg drága – vakargatta a fejét elgondolkodva Norbi.
- Mi lenne velem szalámi nélkül – jegyezte meg Cooper.
- Mint mondtam, minden évben ez van. Úgysem mennek el – hörpintett bele az italába Dex, aztán bátorítóan rám kacsintott.


2 megjegyzés :

  1. Nagyon jó lett.. Mikor lesz a kosársuliból rész?? :)

    VálaszTörlés
  2. Jááj, konkrétan négy óra alatt elolvastam idáig ezt a történetet, és arra jutottam, hogy új kedvencem van... (Mellesleg közben Green Dayt hallgattam, tehát még egy jó dolog. :D )
    Várom a következő fejezetet, a Felejthetetlen Nyárból, és a Szegedolléból is.
    Nagy ölelés!!!

    VálaszTörlés