2017. február 20., hétfő

Egy nap, majd talán..., 14.rész

- Hát itt vagytok! – borult a nyakamba Lola, mire boldogan pördültem meg.
- Itt bizony – válaszolta Louis szórakozottan.
- Szia, tesó! – ölelte meg utánam őt is Lola.
- Jól utaztál? – érdeklődött Louis, átvéve Lola bőröndjét.
- Persze.
- Hol van anyukád?  - kérdeztem körbetekintve.
- Csak holnap jön, de én azt már nem bírtam kivárni. Ma nálad alszom, oké? – mosolygott rám, lebeszélve ezt az egészet sokkal inkább magával, mint velem.
- Rendben – bólintottam, hiszen ennek csak örülni lehet.
- Ezt erősen kétlem, Lol szólt közbe Louis, mire értetlenül kaptuk felé a fejünket.
- Miért?
- Ja. Miért?
- Van itt neked este valami olyasmi, hogy üdvözlő party magyarázta Louis, aminek következtében természetesen Lola azonmód bezsongott.
- Komolyan? És hol?
- Davidnél.
- Ezt a meglepetést – örvendezett Lola, miközben nyilván egy cseppet sem lepte meg a hír, de valószínűleg Louisnak nem nagyon esett le.
- Ja, micsoda váratlan fordulat – dünnyögtem ironizálva, amiért kaptam ez finom sípcsonton rúgást szeretett barátnőmtől.
- Kocsival jöttetek? – vált máris témát.
- Én igen – mondta Louis.
- Én meg nem – tettem hozzá.
- Szuper! Indítsunk haza, készülődnöm kell pillant az órájára Lol, mivel az már öt órát mutat.
- Hova vigyelek? – kérdezte a kocsiban Louis Lolát.
- Mehetünk Jennyékhez – felelte a lány fel sem nézve a telefonjából.
- Jennyékhez – ismételte meg Louis, és egy minutum erejére összefonódott a tekintetük a visszapillantó tükörben.
Az út további része csendben telt, én bámultam ki az ablakon, Louis vezetett, Lola pedig valószínűleg Daviddel chatelt. Arra a következtetésre jutottam, hogy megint lemaradhattam valamiről kettejük között.
- Találkozunk este – pattant ki a kocsiból Lola, mikor megérkeztünk, és már száguldott is be a házunkba.
- Szia – intettem hülyén, majd én is kiszálltam, és a kocsi hátsó részéhez bandukoltam.
- Hadd segítsek – jelent meg mellettem Louis, majd kivette Lola bőröndjét a csomagtartóból, és lerakta mellém a földre.
- Köszi – ragadtam meg a bőröndöt és már indultam is volna, de Louis visszatartott, kezét a bőrönd fogókáját tartó kezemre tette.
- Jenny… - kezdte, de Lola kiabálása beléfagyasztotta a mondandóját.
- Jenny! Gyere már!
- Bocsi, most mennem kell – szabadítottam ki magamat Louis bűvöletéből, és ezúttal már meg sem próbált visszatartani.
- Mit terveztél felvenni? – hasalt az ágyamon Lola, közben a körmeit festegetve.
- Gondolom valami olyasmit, amit jóváhagysz – léptem komótosan a szekrényhez.
- Ez csak természetes. Gondolj bele! Ez egy buli. Valamelyikőtök így vagy úgy, de be fog csiccsenteni, ezáltal őszintébb lesz a másikkal, sőt. Ha mindketten lerészegedtek, még az is lehet, hogy összejöttök!
- Haha, nagyon vicces – forgattam a szemet.
Bár, ha bele kellene gondolnom, valószínűleg rádöbbenék, hogy Lolnak maximálisan igaza van, hiszen én is csak ittasan vallottam be az érzéseimet, bár amiket Louis egy percig sem vett komolyan.
- Nem viccelek. Mostanában ez a stílusotok – vont vállat Lola befejezve a körömfestést.
- Nem leszek részeg – jelentettem ki határozottan.
- Oké.
- Tényleg nem!
- Rendben!
- Nem hiszel nekem?
- Dehogynem!
- Akkor jó. Tényleg nem leszek részeg – bizonygattam tovább.
- Elhiszem. Akkor majd Louis az lesz.
- Akkor majd jól elkerülöm őt vágtam rá.
- Drukkolni fogok hozzá – kacsintott rám Lola, mire elfintorodtam, aztán összenevettünk.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése