Végül
természetesen Lola összeállításában jelentem meg a buliban, ami nem jelentett
más, mint szoknyát és olyan pólót, amiből egy vékony csíkon
kilátszott
a hasam, bármennyire
is húzkodtam
lefele. A magassarkúra azonban már
nem tudott rádumálni,
egy kényelmes tornacipőt
húztam.
Lol egy egyberuhát viselt, amiből
alaposan kivillant gyakorlatilag az egész háta.
Mikor
megérkeztünk David házához, Lolára néztem.
-
Mi a terved? – érdeklődtem.
-
Még nem döntöttem el, hogy teljesen hideg legyek, vagy inkább kedves és nyitott
– felelte elgondolkodva.
-
Nincs a kettő
között
valami átmenet?
– fintorogtam.
-
De van, csak az nem megfelelő
taktika.
-
Akkor inkább ignoráld – szavaztam az első lehetőségre.
-
Rendben. Hideg leszek – karolt belém, és beléptünk az ajtón.
-
Megjött Lola! – üvöltötte el magát valaki, mire egy pillanatra mindenki felénk
nézett, tapsoltak egyet vagy mi, azután mindenki folytatta, amit abbahagyott.
-
Hát ez tényleg a te welcome bulid – dünnyögtem halkan, és szerencsére Lola nem
hallotta meg. Az ilyen összeröffenések mindig valami okkal jönnek létre, de
igazából az egész csak arra megy ki, hogy legyen egy party ezen a héten is.
-
Szia, Lolita! – került elő
valahonnan David, és
azonnal nyomott egy puszit Lol arcára. – Hiányoztál.
-
Kösz a bulit – válaszolta hűvösen
Lola, aminek következtében
David kissé megrökönyödött, ugyanakkor én alig bírtam visszatartani a
nevetésemet.
-
Magatokra hagylak titeket – mondtam, és elindultam megkeresni néhány ismerős arcot. És
ezen határozottan nem Louist értem!
-
Szia, szivi! Emlékszel rám? – pattant elém egy csávó, akit valószínűleg soha az életben
nem láttam
még.
-
Nem? – vontam fel a szemöldököm, úgy téve, mintha tényleg eltöprengenék azon,
vajon ki a fene is ő.
-
Pedig majdnem volt egy csókunk – lépett közelebb a srác, ezzel szinkronban én
hátrébb.
-
Már megint te? – jelent meg mellettem Louis, átkarolta a derekamat és szorosan
magához húzott. – Miért zaklatod állandóan a barátnőmet?
Milyen
káprázatosan hangzik ez Louis szájából. A
barátnőmet.
-
A barátnőd?
– hunyorog hitetlenül a srác.
-
Kopj le haver, amíg szépen mondom! – közölte Louis kimérten, még közelebb vonva
magához. A srác úgy fest, magában oszt és szoroz, megérek e ennyi erőfeszítést,
végül
pedig úgy
döntött,
tovább áll. Elhaladva Louis mellett, amolyan „jól van, tesó, nyugi van”
stílusban megpaskolta a vállát és tovább állt.
-
Ki volt ez? – kérdeztem.
-
Nem emlékszel? – pillantott rám Louis, szemében megvetést láttam.
-
Nem én – ráztam a fejemet, próbálva kiszabadulni az ölelésből.
-
A múltkor. Mikor részeg voltál, hagytad neki, hogy csókolgasson – avatott be
Louis kissé undorodó hangnemben, de továbbra is szorosan tartva.
-
És...Ho-hol? – nyögtem ki, mert nagyon homályos az egész.
-
A válladon. Meg a nyakadon.
-
Akkor jó – sóhajtottam fel megkönnyebbülve, mire Louis felvont szemöldökkel néz
le rám. – Úgy értem, jó, hogy nem máshol! – pontosítottam sietve.
-
Ja.
-
Nem is értem, hogy nem emlékeztem erre – mormogtam magamban.
-
Az utána történtekre emlékszel? – kapott az alkalmon Louis, én pedig azonnal
lesütöttem a szemem.
A
barátnőd
akarok lenni.
Ezt
mondtam neki. Sajnos azóta is tökéletesen visszhangzik minden áldott nap a
fejemben ez a kis mondatocska.
-
Hogy utána? Aha. Rémlik. Valami – dadogtam, minden erőmmel arra törekedve,
hogy kiszabaduljak egyre erősödő szorításából.
-
Jenny – fordított meg egy gyors mozdulattal Louis, így a pultnak szorulok.
Kezeit a derekam mellett a pultra támasztja.
-
Igen? – kérdeztem vissza hülyén. Az arca vészesen közel van az enyémhez.
-
Hiányzol – nézett mélyen a szemembe Louis. Te
is nekem. De féltem kimondani hangosan.
Betti, kérlek, könyörögve kérlek, jöjjenek össze!
VálaszTörlés