Hóesés

2017. február 3., péntek

Sky Wondervood, 11.rész

- Teljes mértékben hiú ábrándokat kergetek, ha abban reménykedem, ma délután valami hétköznapit csinálunk? – kap el a folyosón Heath, és együtt megyünk tovább órára. Pontosabban én az órámra tartok, őt viszont fogalmam sincs, mi vezérli erre.
- Próbám van suli után – mosolyodom el, mert bár szívesen tölteném vele a délutánt, azért a próbában nincs semmi rossz, énekelhetek, zenélhetek, táncolhatok.
- Próbád? Na, mesélj – érdeklődik őszintén.
- Nos, először a bandával ülünk össze, gyakorolni a közelgő koncertre, aztán megyünk a stúdióba felvenni egy új számot, végül pedig táncpróbám lesz a táncosokkal – sorolom az ujjamon számolva a tevékenységeket.
- Hát, ez alaposan sűrű egy program – ismeri el Heath. Időközben megérkezünk a termem ajtajához, így Heath kezével az ajtófélfának támaszkodva beszél hozzám.
- Az is – bólogatok hevesen.
- Mit gondolsz, ezúttal is veled tarthatok? – kérdezi komolyan, amivel alaposan meglep.
- Ennyire unatkozol délutánonként?
- Szó sincs róla.
- Akkor csak kihasználsz?
- Ez már egyenesen rágalom!
- A pénzemre fáj a fogad? – ugratom tovább.
- Azt úgyis eladományozod.
- Akkor a hírnevemre?
- Az van elég nekem is – kacsint rám elégedetten.
- A barátaimra?
- Az viszont neked nem sok van – céloz finoman, mire elfintorodom.
- Igaz. Pontosítok. Az ismerőseimre? – gondolok a hírességekre.
- Az mondjuk pont nem vonz – mélázik el Heath, úgy sejtem, a tegnapi interjúkon agyalhat.
- Akkor mégis mi vonz? – adom fel a találgatást.
Heath közelebb hajol és mélyen a szemembe néz.
- Te magad – mondja, majd otthagy a terem előtt, döbbenten, pironkodva.
A becsöngő zökkent ki, meg néhány lány, akik papírral és tollal hadonásznak az arcom előtt. Nem ismerem őket, biztos alsóbb évesek, így csak mosolyogva adok néhány autogramot, majd beiszkolok a terembe és levetem magam Reid mellé.
- Szia! – intek neki.
- A népszerűség átka – ingatja a fejét ironikusan, de majdnem biztos vagyok benne, hogy csak viccel.
- Csak irigykedsz – súgom, mire elmosolyodik, de nem szól semmit.
- Ebédelünk ma együtt? – kérdezem meg néhány perccel később, ugyanis Heath azt mondta, ma nem ér rá, mert valami órája van, Reiddel meg keveset beszéltem az elmúlt pár napban.
- Én ott leszek, ahol mindig – feleli rám se nézve, de egyértelmű a válasza. Igen.
Az óra további része csendben telik el, minden erőmmel a tanárra koncentrálok, de egyszer csak egy papírdarab landol az asztalomon. Kíváncsian nézek körbe, vajon kitől kaphattam, és Gabe hatalmas vigyora arra enged következtetni, ő a feladó.
Ezek után némileg vonakodva hajtogatom szét a levelet.
„Ráérsz óra után bébi? Találkozhatnánk a lelátók alatt.”
Nem sok tapasztalatom van e téren, de a néhány sorozatból, amit eddig láttam, nem tartom valószínűnek, hogy Gabe beszélgetni szeretne a lelátók alatt. Épp azon töröm a fejem, vajon, mit is kéne kedvesen válaszolnom egy ilyen bunkónak, mikor Reid elveszi előlem a papírt, és ráfirkant valamit, aztán visszadobja Gabenek.
A srác elolvassa, majd mérgesen fordul hátra, míg Reid lassú, ragadozómosolyra húzza a száját. Egyértelmű, hogy ő a nyertes.
- Mit válaszoltál neki? – faggatom.
- Csak, annyit, hogy az „után” ki kellett volna tennie egy vesszőt – von vállat lazán Reid, ismét előre fordulva.
Tudom, hogy nem mond igazat, és majd szétvet a kíváncsiság, mit is írhatott valójában, de tisztában vagyok vele, hogy ezt nem fogom megtudni egyhamar.
- Tudod, hogy ezt nem veszem be.
- Te meg tudod, hogy ettől még nem fogom elárulni.
Tudom. Hogy ne tudnám.



4 megjegyzés :

  1. Legyen koviii kerleek😍😍tudom h nem igy megy meg minden de kivancsi vagyok mi lesz ebbol😏❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hamarosan hozok részt, mert már elég régen raktam fel!! :))

      Törlés
  2. Jaaj várom ����

    VálaszTörlés