Kosársuli, 34.rész

- Szia, Konrád! - léptem ki a kapun.

- Szia, Luca! - üdvözölt, majd elkapva a derekamat, száját az enyémre tapasztotta.

- Úgy érzem, ettől, hogy mondogatjuk egymás nevét, még szokatlanabb lesz - mondta, és a derekamat továbbra is tartva, fejét kicsit elhúzta, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Számból vetted ki a szót - értettem egyet.

- Szó szerint - nevetett fel Konrád az előbbi csókra célozva.

- Valóban nincs kizárva.

- Esetleg, ha nem bánod, még egyszer megpróbálnám - hajolt közelebb, lehelete már a számat csiklandozta.

- Csa-csak nyugodtan - hebegtem, Konrád pedig válaszként mondjuk, hogy lényegesebben forróbb csókra hívott.

- Menjünk, mert a végén még lekéssük a filmet - engedett el egy idő után, keze ezúttal a az enyém után nyúlt és összekulcsolta az ujjainkat.

- Hova megyünk?

- Arénába.

- És mit nézünk?

- Titok.

- Az jó film?

- Ha-ha - nevetett fel hamisan Konrád a poénomon.

- Miért nem mondod el, mit nézünk?

- Félek, akkor nem akarnál velem tartani.

- Valami horrorra foglaltak jegyet?

- Olyasmi.

- Az a terved, hogy a nagy rettegésben titokban átölelhetsz?

- Hogyne. Csak ez lebegett a szemem előtt a film választásakor.

- Sejtettem.

- Lebuktam.

- Csak a romantikus vígjátékokat szeretem - jelentettem ki, s bár ez hazugság volt, gondoltam, hogy maximum a vicc kedvéért fog csak komolyan venni.

- Szóval, mégis olyan vagy, mint a többi lány.

- Egy ilyen kijelentés, és máris beveszel ebbe a gyűjtőfogalomba?

- Persze. Ha ez így van, a többi tulajdonságoddal is így lesz.

- Mert a legtöbb lány fanatikus NBA-fan, igaz?

- Na, jó. Ez jó pont. Felvésem az agyamba - engedte el a kezemet Konrád, helyette fél kézzel átölelte a nyakamat és nyomott egy puszit a homlokomra.

- Tehát, mi lesz a film?

- Nem választottam, gondoltam, ezért menjünk korábban, hogy legyen beleszólásod - mosolygott rám.

- De jó - örvendeztem.

Mikor a metróhoz értünk, mindketten felmutattuk a bérletünket, aztán felpattantunk a mozgólépcsőre. Mivel lefelé mentünk, Konrád állt előrébb, megfordult, átölelte a derekamat, én pedig a nyaka köré fontam a karom, és tarkójánál összekulcsoltam a kezeim. A szintkülönbség miatt nagyjából egymagasak lettünk, illetve Konrád még így is vert rám néhány centit.

Hiányoztál - gondoltam, de valahogy nem mertem hangosan kimondani.

- Min töröd ennyire a fejed? - rángatott ki a gondolataim közül egy finom mozdulattal.

- Semmin - vágtam rá fürgén, ő pedig nemes egyszerűséggel rám hagyta.

- Hogy van a lábad? - kérdezett rá, gondolom, mert régen érdeklődött efelől.

- Annyira jól, amennyire csak jól lehet - bólogattam hevesen.

- Ennek örülök - nevetett fel lágyan, és kedvesen végigsimított a hajamon, majd felém hajolt, és finoman megcsókolt. 

Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2017/03/kosarsuli36.html 
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2017/02/kosarsuli33.html