Január 5., Hétfő
Nagyokat ásítva lépkedtem a
folyosón, azon agyalva milyen órával is kezdünk, vagy egyáltalán milyen nap
van. Konráddal hajnalig videochateltünk, miközben valami sorozatot néztünk a
TV-ben. Én személy szerint teljesen belefeledkeztem a dologba, elvesztettem az
időérzékem, így mikor feleszméltem,
már hajnali kettő volt, mire pedig elköszöntünk és sikerült elaludnom, addigra meg már három. Reggel hatkor meg kelés.
Értetlenül torpantam meg. Egyáltalán jó emeleten vagyok? Vagy jó iskolában?
Forgolódni kezsten ismerős arcok után kutatva, de csak elmosódott pacákat láttam, mert csak résnyire
bírtam kinyitni a szemem.
Minden erőmet bevetve kinyitottam a szemem, és körbenéztem. Tőlem jobbra egy Konrádra
hasonlító fiú álldogált a falat támasztva és engem nézett. Hunyorogtam.
- Szép, jó reggelt, Bokasérült lány! - küldött felém egy sugárzó mosolyt.
Gondolom, ő gyakrabban éjszakázott, mint én.
- Mióta állsz ott? - húztam össze a szemem.
- Egy ideje - kacsintott huncutul.
- Szuper - botorkáltam oda, és nekidőltem a
mellkasának.
- Fáradtnak tűnsz - jegyezte meg.
- Ugyan, kipihent vagyok - feleltem, majd átpréseltem a kezeimet a dereka és a
fal között, és összekulcsoltam az ujjaimat.
- Ezt örömmel hallom - simította egyik tenyerét a hátamra, a másikat pedig a
fejem tetejére.
- Miért? - motyogtam félálomban.
- Ma extra edzés van. Nem emlékszel? - kérdezte valahonnan távolról.
- Extra edzés? Az mi?
- Négy óra kőkemény védekezés gyakorlás -
világosított fel a hajamat simogatva.
- Hogy mennyi mi? - kaptam fel rémülten a fejem. Talán nem felkaptam. Talán
csak nehézkesen megemeltem.
- Nyakunkon a nyári bajnokság. Extra edzések lettek beiktatva. Nem emlékszel? -
nézett le rám szelíden.
- Momentán semmire nem emlékszem - vallottam be nagyot sóhajtva.
- Kemény estéd volt? - indultak meg az ujjai, lesiklottak a hajamról a
nyakamra, és gyengéden masszírozták a tarkóm.
- Az nem kifejezés.
- A másik fickó is ugyanilyen ramatyul néz ki? - érdeklődött.
- Kedves - mormogtam.
- Félre ne érts, Luca. Szép vagy - simította meg az arcomat.
- Köszi.
- Csak kicsit fáradtnak tűnsz.
- Ezt mintha már mondtad volna.
- Valóban.
- Mellesleg a másik fickó úgy néz ki, mint aki minimum 12 órát aludt.
- Szóval. Jól?
- Bámulatosan.
- Köszönöm - nevette el magát.
- Mennünk kéne órára, nem? - engedtem el Konrádot, mikor megszólalt a jelzőcsengő.
- Menjünk - bólintott.
- Oké - indultam meg valamerre.
- Erre, Bokasérült lány - kapta el a csuklóm és visszahúzott.
- De hát arra van a termünk - ellenkeztem.
- Igen, de nem ezen az emeleten - válaszolta mosolygós szemekkel, az arcára
volt írva, mennyire jól szórakozik.
- Ja, oké - bólintottam, és hagytam, hogy összekulcsolja ujjainkat. - Akkor te
mit kerestél itt?
- Csak erre jártam - közölte, és már a folyosó végéről
kiszúrtalak.
- Tiszta szerencse - dünnyögtem, Konrád pedig nyomott egy puszit a fejemre.
(Tudom, hogy ezek nem ők, csak nagyon
illett a gif)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése