Egy nap, majd talán..., 24.rész

- Na, és hogy tervezed a nagy vallomást? - érdeklődött Lola. 

- Elé állok, és közlöm vele, hogy közel 10 éve odavagyok érte, szóval vagy küldjön el melegebb tájakra, vagy kapja össze magát és szedjen fel, mert ez nem állapot. Ilyen nincsen, hogy együtt alszunk, meg effélék, de mégsem járunk, hogy kidobja értem a barátnőit, de mégsem járunk. Szóval legyen férfi és mondja a képembe, mit akar - lendültem bele indulatosan magyarázva és hadonászva.

- Hm. Talán ezt még átfogalmazhatnád - szólalt meg Lola néhány másodpercnyi döbbent csönd után.

- Lehet róla szó - húztam el a számat, majd felnevettünk.

- Van piros körömlakkod?

- Persze - nyújtottam át a fiókból kiturkált darabot.

- Köszi - vette át, majd nekiállt lakkozni a lábujjainak körmét.

- David a vörösre gerjed? - vontam fel a szemöldököm, mire Lola röhögve megdobott a zoknijával.

- Hülye!

- Most mi van? - hajítottam vissza a zoknit.

- Louis meg a kékre, szóval tessék - adta oda a sötétkék lakkos üvegcsét Lola, én pedig sóhajtva húztam le a zoknim.

- Nem is látja a lábam - merengtem hangosan.

- Ki tudja, mi lesz a vallomás után - vélekedett Lola, amin persze csak a szememet forgattam.

- Mondjuk letépi a zoknim valami olyan szöveggel, hogy "csak akkor jövök össze veled, ha kék a körmöd"? - vigyorogtam.

- Semmi nincs kizárva - bólogatott bölcsen Lola.

- Mi van Daviddel?

- Együtt vagyunk - vont vállat, mintha ez nem lenne nagy dolog.

- Bejött a hűvös stílus? - céloztam a buli előtti beszélgetésünkre.

- Nem tudok neki ellenállni – csóválta meg a fejét.

- Észrevettem – röhögtem el magamat jóízűen.

- Mintha egy láthatatlan mágnes mindig visszahúzna hozzá. Hiába mond az agyam nemet, a szívem egyszerűen nem törődik vele – magyarázta, közben elmélyülten festegetve a lábkörmeit.

- Ilyen a szerelem, nem igaz? – vontam vállat Louisra gondolva.

- Akár a könyvekben – értette egyet Lola.

- És miért mond nemet az agyad? Valami gáz van Daviddel? – kíváncsiskodtam.

- A tied miért mond nemet Louisra?

- Az enyém csak szimplán szeretne megóvni a csalódástól, meg a pofára eséstől.

- Már megint ezek a negatív hullámok – vetett rám szúrós pillantást Lola.

- Bocsi – húztam be a nyakam.

- Tudom, hogy nagyon szereted Louis-t és nem is attól félsz, hogy visszautasít, hanem hogy elveszíted őt, de túl sok ideje tart már ez.

- Én is tudom. De bűn vágyni rá, hogy a fiú tegye meg az első lépést? – pislogtam nagyokat szomorúan.

- Nyilván nem, szívem – billentette oldalra a fejét Lola, megértően mosolyogva.

- Ennyi év után, már azt is megérdemelném, hogy elém térdeljen és könyörögjön, hogy járjunk együtt vagy nem tudom – nevettem el magamat tehetetlenül.

- Kitartó vagy, meg kell hagyni – biccentett Lola elismerően.

- Amúgy is, ha nemet mondana, mindjárt itt az év vége, leérettségizünk és szépen elválnak az útjaink. Könnyebben túl lépnék rajta, ha nem lenne minden áldott nap a közelemben.

- Jenny… - szólt közbe vészjóslóan Lola.

- Talán nem is kellene bevallanom az érzéseim. Talán csak kivárom az év végét, úgyis messzi egyetemre jelentkeztem. Kolis leszek. Kolisok leszünk. Te meg én. Louis meg sehol – kezdtem szövögetni a terveimet a jövőre vonatkozóan.

- Jenny, állj le! Nem menekülhetsz többé! – dörrent rám Lola.

- Nem olyan könnyű ám odaállni valaki elé és bevallani neki, hogy szereted! Hiába tűnsz utána el. Hiába tűnök el. Borzalmasan fog fájni!

- Most is nagyon fájdalmas – mutatott rá Lola bánatosan.

- De – csuklott el a hangom. – De képtelen lennék elviselni, hogy visszautasít.

- Tudom – pattantam fel Lola és mellém térdelt, a hátamat simogatta.

- Annyi év telt már el. Annyi, de annyi. Másra se vágytam, csak rá. Egyszerűen nem menne – hajtottam le a szemem, és potyogtak a könnyeim. Már olyan régen nem sírtam, annyi mindent fojtottam magamba, hogy egyszerűen nem bírtam tovább. 

Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2017/07/egy-nap-majd-talan25.html

Előző rész: 

http://csillagokhullas.blogspot.hu/2017/06/egy-nap-majd-talan23.html