Csillaghullás - Kollár Betti történetek: Váratlan, 56.rész

2017. június 15., csütörtök

Váratlan, 56.rész

Wyatt szemszöge

- Helyesen cselekedtél - ölelt magához Royce.

Úgy éreztem, szavai hatására kövek estek le a szívemről. Zay is mindig ezt mondta nekem, és neki is elhittem. El akartam hinni, hogy helyesen cselekedtem. De nem tudtam magam meggyőzni. Egyszerűen nem ment. Keaton azóta a barátom, hogy az eszemet tudom, és tényleg olyan számomra, mint a családom. Mi mind selejtesek vagyunk. Leginkább csak egymásra számíthatunk. Mikor Zay eltávolodott tőlem, úgy éreztem, elveszett egy részem. Nem voltam többé teljes. Ám jött Royce Princeton, aki nemcsak visszaszerezte nekem a részem, hanem kitoldotta egy másikkal is. Magával.

Megjelenésének első pillanatától kezdve az volt a benyomásom, hogy mindhármunk számára megváltást hozhat. Zaynek végre egy igazi barátnőt jelentett, Keaton életében egy lányt, az enyémben pedig. Nos, nekem már azzal segített, hogy visszahozta Zayt és megindított valamit Keatonben.

Azonban, ez nem csak erről szólt. Royce, mint valami angyal jelent meg, és kezdte tudatosan vagy tudatalatt helyrehozni a múltban félrecsúszó dolgainkat. Viszont nem hunyhatok szemet afelett, hogy ő maga mivel küzdhet. Tudom, hogy Keaton tudja. Örülök is neki, hogy Royce nem egymagában küzd, és örülök, hogy Keaton az, akivel megosztotta. Egy újabb lépés előre.

Felemeltem a fejemet a válláról és a szemébe néztem. A szeme könnyes volt, akárcsak az enyém. Megint megcsapott az érzés, hogy nem tudom megvédeni azokat, akiket szeretek. Le akartam törölni a könnyeit, de nem ment. Képtelen voltam felemelni a kezem.

Royce gyorsan megdörgölte az arcát kézfejével, ezzel sikeresen magamhoz térített.

- Mit műveltek? - jelent meg Keaton kettőnk között.

- Wyatt nagyon vicceset mondott - nevette el magát Roycy, amit én sem tudtam nevetés nélkül megállni.

- Mindig vicceset mondok - vontam vállat szórakozottan. Nem mintha Keatet át lehetne ejteni ilyesmivel, de legalább nem az a típus, aki még firtatja is, hanem megérti magától és annyiban hagyja. Így is történt.

- Nekünk nem is vetettek kakaót? - került elő Zay is.

- Véletlen megittam a tiédet is – rögtönzött újfent Roycy, mire kitört belőlem a nevetés.

- Elég hideg van. Nem bírtuk megállni – mosolyogtam rájuk.

- Visszamenjünk?

- Szerintem elég volt mára a korcsolyából – vélekedett Roycy.

- Induljunk haza – bólintottam, és mind Keaton autója felé vettük az irányt.

- Hé, hercegnő! – állította meg Keat a menetet.

- Tessék? – fordult hátra értetlenül Roycy.

- Azt nem kellene elvinned – biccentett Keat a bérelt korcsolyákra.

- Egyáltalán, hogy hoztad ki őket? – nevettem el magamat hitetlenkedve, Roycy pedig csak angyali mosollyal megvonta a vállát.

- Gyere, vigyük vissza – nyújtotta ki kezét Keat, majd megindultak a csarnok irányába. Ámulva figyeltem távolodó alakjukat.

Nem olyan rég mesélte Keat, hogy volt egy egészen komoly vitájuk. Úgy tűnt, azóta nem igazán vannak gondjaik.

- Szóval. Miért bőgtetek itt, az utca közepén? – intézte kérdést nekem Zay. Ennyit a tapintatról. Zaylee nem egy Keaton, az egyszer biztos.

- Néha jó kisírni magad valakivel – kacsintottam rá, majd elkaptam a derekát és szorosan magamhoz öleltem.

Nem szokásom ilyet csinálni, Zaynél érdemesebb azt a taktikát követni, mint Keatonnál, miszerint hagyni, hadd tegye meg ő az első lépést, mikor eljön annak ideje. Annyiszor fogtam már vissza magamat vele szemben, hogy azt megszámolni sem tudom. Most azonban hirtelenjében nem tudtam kifejezni másképp a bennem kavargó érzéseket. Szavakkal nem ment. Valószínűleg ő is megérezhette, mert felemelte jobbját és finoman megérintette a hátamat.

- Mit művelsz? – sóhajtott, de nem húzódott el.

- Ölellek – feleltem.

- Na ne mondd, nagyokos!

Épp visszaszólni készültem valamit, de ekkor két ismerős alakot vettem észre, ahogy kikerülve minket elhaladtak mellettünk.

- Mi van ma mindenkivel? – hallottam Keaton dünnyögését.

- Te is megölelhetnél engem – ajánlkozott vicceskedve Roycy.

- Telhetetlen vagy – csóválta a fejét Keat, én pedig elnevettem magam.