Halk kopogást hallottam az ablakom felül, ami alaposan kirángatott
a gondolataim közül. Gyorsan kinyitottam az ablakot, majd arrébb álltam, hogy
Leif bemászhasson a szobámba. Kecsesen landolt, én pedig becsuktam az
ablakot.
- Szia, bébi! - kapta el a derekamat és nyomott egy gyors csókot a számra, majd
a füléhez emelte a telefonját.
- Bent vagyok - adta le a drótot a vonal másik felén lévő
embernek vagy éppen embereknek. Valószínűleg Jaredéknek.
Felvont szemöldökkel bámultam rá a folytatást vagy épp a magyarázatot
várva.
Leif viszont szándékosan nem mondott semmit, csak elterült az ágyamon, ujjait
összekulcsolva a tarkója alatt.
- Leif?
- Hm?
- Miért közvetítetted a bejutásod? - kérdeztem nevetve, mire ő
is elvigyorodott.
- A srácok hoztak ide, és gondoltuk, ha mondjuk kirakod a seggem, akkor
hazadobnak - magyarázta.
- Minden világos - bólogattam megindulva felé.
- Plusz Jared itt szobrozik az ablakod alatt - röhögte el magát, mire
megtorpantam.
- Mi van?
- Szeretne bocsánatot kérni - könyökölt fel Leif, biztatóan rám
kacsintva.
- Miért csak most mondod? - indultam meg az ablak irányába.
- Megérdemelt egy kis büntetést - vont vállat Leif, miközben ismét kitártam az
ablakot.
- Ja, mert marha nagy büntetés az ablak alatt ácsorgni - ugrotta át az
ablakpárkányom Jared és már ő is bent volt a szobámba.
- Inkább üsselek meg? - érdeklődött kedvesen Leif,
felemelkedve a matracról.
- Felejtsük el - legyintett Jared hátrébb lépve egy aprót.
- Oké - emelt fel a kezeit Leif, majd visszaereszkedett az ágyra.
- Ne haragudj, hogy felzaklattalak, Syd - fordult hozzám Jared.
- Nem gáz - legyintettem.
- De. Tudhattam volna. Nem szabadott volna erőszakoskodnom -
ellenkezett magát ostorozva.
- Tényleg nem gond - bizonygattam.
- Akkor játszol? - csillant fel a szeme reményteljesen.
- Nem - nevettem el magamat.
- Jó. Akkor legalább leszel az edzőnk? - vigyorodott el.
- Ha ragaszkodsz hozzá - mosolyodtam el a fejemet ingatva.
- Arra gondoltam, beszélek Hooverrel is – töprengett
hangosan Jared, megvakarva a tarkóját.
- Most jött el az ideje, hogy lelépj – közölte Leif, majd
felállt és ablak felé irányította haverját.
- Most miért? Ez lesz ezentúl a módi, hogy levegőnek
nézzük és nem beszélünk vele? – ingatta a fejét Jared, aki sokakkal ellentétben,
tisztában volt a múltbáli történésekkel.
- Tőlem aztán azzal beszélsz, akivel akarsz – vont vállat nagy lazán Leif, de
éreztem, hogy van benne egy kis idegesség. Bármit is mondott, zavarta, hogy
Jaxx visszajött.
- És tőled aztán a csapatba is
bevehetem? – vigyorodott el Jared félig már az ablakpárkányon állva.
- Az edzőnőt kérdezd – passzolta át
nekem az idézőjeles labdát Leif.
- Szükségünk van rá, igaz? – húztam el a számat beleegyezően.
Láthatóan Leif nem örült a válaszomnak, bizonyára
biztosra vette, hogy nemet mondok. Ezzel szemben Jared lelkesen tapsikolni
kezdett, aztán elégedetten elhagyta a szobámat.
- Biztos vagy benne? – lépett mellém Leif és megsimította a
karom.
- Jaxx tehetséges, így a csapat érdekében tag lehet –
bólintottam, Leif pedig félrebillentette a fejét.
- Nem ez a része érdekelt.
- Nézd – sóhajtottam. – Engem nem különösebben érdekel a
jelenléte.
- Persze, hiszen te sose hibáztattad őt
– kezdett begurulni Leif.
- Te viszont annál inkább – csúszott ki a számon.
- Még szép, Sydney! Nem tudom, emlékszel-e, kinek a
hibájából ilyen a csuklód! – ragadta meg a kezem és a levegőbe
emelte, hogy jól lássam a hegeket.
- Leif…
- És kinek a hibájából kellett abbahagynod a hokit!
- Leif…
- A rohadt életbe, Syd! – engedett el Leif, és hátat
fordított nekem.
Egy pillanatig néztem a hátát, ahogy idegesen végigsimított a
haján, aztán közvetlen mögéléptem és átöleltem a derekát.
- Igazad van – suttogtam.
- Ne haragudj – vett egy mély lélegzetet és megfordult, majd
magához szorított.
- Szeretlek, Leif.
- Én is szeretlek, Syd. De még mennyire.
Syd és Leif
:33 omg😍😍
VálaszTörlés