Elszúrtam
a vallomásom.
Nemcsak,
hogy elszúrtam, egyenes tönkrevágtam. Kellett nekem kikiabálnom az érzéseim a
folyosón. Rosszabb már nem is lehetne a helyzet. Leszámítva persze, hogy nem
kaptam kosarat az egész suli szeme láttára.
Még
csak azt sem tudtam, hova rohanok ennyire sebesen vagy éppen miért. Nem értem,
miért kellett eljönnöm. Ha már így alakult, igazán ottmaradhattam volna, valami
olyan laza szöveggel, hogy „ez van, Louis, ez az igazság. Szeretlek”.
Vajon
Louis jött utánam? Nem hallottam, hogy szólongatna.
Most,
hogy már megosztottam vele ezt az aprócska titkot, nem fogom visszaszívni. Az
elég béna lenne. „Csak vicceltem, haha. Nem is szeretlek.”
-
Jenny!
Meg
kellett volna már állnom. Hova a fenébe vágtatok?
-
Jenny!
Legalább
most már könnyebb lesz kitárulkoznom neki, hisz a lényeget már úgyis hallotta.
Igen. Sokkal könnyebb.
-
Az jó életbe, Jenny! Álljál már meg! – ragadta meg a csuklóm Louis és erőteljesen
visszarántott. Megpördültem és szembe találtam vele magam. Dühösnek tűnt.
-
Megálltam – közöltem bután.
-
Épp ideje volt. Hova rohansz? – fújtatott.
-
Magam sem tudom – feleltem őszintén.
Louis
hosszan kifújta a levegőt
és
elengedte a csuklóm. Érintése nyomán finoman bizsergett a bőröm.
Beletűrt
a hajába,
majd összeborzolta
a tarkóján.
Mindig ezt csinálta,
mikor nem tudta, mit mondjon.
Nekem
kellett volna elkezdenem beszélni, de arra is képtelen voltam, hogy kinyissam a
szám.
-
Amit bent mondtál Lolának – szólalt meg néhány perc néma csönd elteltével
Louis. Szorosan behunytam a szemem és összeszorítottam a szám.
-
Szeretlek – nyögtem ki és szerintem engem lepett meg a legjobban, hogy csak úgy
kimondtam.
Louis-nak
tágra nyílt a szeme és csak bámult rám.
-
Igen. Szeretlek – bólogattam, mint valami hülye, aki magának is bizonygatja az
igazát. – És nem barátként. Szerelemmel szeretlek, már nagyon, nagyon, nagyon,
nagyon régóta.
Ennél
bénább vallomást, ha akartam, se tehettem volna. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon
bénára sikeredett.
-
Jenny… - lágyult el a tekintete. Egy másodpercig úgy éreztem, sajnál, ezért
inkább folytattam.
-
Gyakorlatilag, azóta szeretlek, hogy megismertelek. Nem akartam tönkretenni a
barátságunk, ezért nem mondtam semmit. Meg persze azért sem, mert egyértelmű volt, hogy te
nem érzel
így.
Hisz ott volt Mer, meg minden – hadartam.
-
Jenny – lépett közelebb Louis.
-
Persze, egy kicsit mindig reménykedtem, hiszen annyi mindent átéltünk. Neked
mindig fontosabb voltam, mint a barátnőid és voltak
pillanatok –
csuklott el a hangom. – Voltak pillanatok, mikor biztosra
vettem, hogy tetszem neked.
Louis
még közelebb lépett.
-
Jenny.
-
Együtt aludtunk, fogtad a kezem, megöleltél. Úgy éreztem, nekem nem kell ennél
több. Mármint, nyilván kellett, de érted. Így is jóval többet kaptam, mint egy
mezei barát. Ezért boldog voltam melletted. Mégha nem is jártunk együtt. Azt
gondoltam, ez még mindig jobb, mintha a vallomásom elrontana köztünk mindent. A
barátságunk.
-
Jenny. Hagynál szóhoz jutni? – számolta fel Louis a maradék távolságot köztünk.
-
Nem! – támasztottam a kezem a mellkasához. – Be akarom fejezni. Olyan régóta
tervezem, hogy elmondok neked mindent, de mikor odajutottam, sosem sikerült.
Most viszont lassan vége a sulinak, külön egyetemre megyünk.
-
Úgy tudom, felvettek a Williamsre – szólt közbe.
-
Igen, de még lehet változtatni a sorrenden. Mindenhova felvettek.
-
Engem is felvettek a Williamsre – mondta Louis, mire megugrott a pulzusom.
-
És odamész?
Egy
örökkévalóságnak tűnt
a válasza.
-
Az attól függ – simította a fülem mögé az egyik elszabadult hajtincsem.
-
Mi-mitől?
– fújtam ki az eddig benntartott levegőt.
-
Tőled.
-
Tőlem?
– hökkentem meg. – Mármint, úgy érted, ha nem odamegyek, akkor te igen? Ez
azért nagy szemétség lenne a részedről. Legalább, ne mondtad
volna. Attól
még,
hogy vallomást
tettem neked, még
nem kell változnia
a dolgoknak. Nekem jó, ha marad minden, ahogy eddig volt.
-
Az ég szerelmére, hallgass már egy percre, Jenny! – dörrent rám nevetve Louis,
azonban a következő
pillanatban nyoma sem volt a mosolyának. Behúztam a nyakam.
- Én is szeretlek. Már nagyon, nagyon, nagyon, nagyon régóta –
nézett mélyen a szemembe, kezei átkarolták a derekam és magához húztak. –
Olykor éreztem, hogy többet érzel, de nem voltam biztos benne, mit is akarsz. Ráadásul
nagyon jól titkoltad az érzelmeid. Hiába fogtam meg a kezed vagy öleltelek meg,
aludtunk együtt. Nem láttam rajtad különösebb változást.
- Mesterien titkoltam az érzéseimet – bámultam rá bambán.
- Az biztos – nevetett fel, majd még közelebb vont magához. –
Szeretlek, Jenna Walters. Nagyon szeretlek – suttogta a fülembe és szorosan
megölelt.
Egyik kezem önkéntelenül is a hajába siklott, míg a másik a hátára
simult. Alig hittem el, amit mondott. Alig fogtam fel. Szeretett. Szerelmes
volt belém.
- Én is szeretlek, Louis Black.
Louis elengedett, egy pillanatra elhúzódott, hogy a szemembe
nézhessen. A következő
minutumban pedig már szája az enyémre tapadt.
ÚRISTEEEN*----* NAGYON JÓÓÓÓÓ <3
VálaszTörlésKöszönöm!! ❤❤
TörlésTüzijáték a végéreeee! 😍😍😍
VálaszTörlés😍😍😍
TörlésVégreee��❤
VálaszTörlés💛💛💛
Törlésjujjjj nagyon jó lett:) :) :) várom a folytatást *-*
VálaszTörlésKöszönöm szépen!! 💚💚💚
TörlésÁááááááá! ������❤❤❤
VálaszTörlésááááááá!!Nagyon várom a kövit!:))
VálaszTörlés💜💜💜 Elkéstem a válasszal, mert közbe már kijött az utolsó rész 😁
Törlés