Január 26., Hétfő
A hétvégi Gellért-hegyes randink egyenesen tökéletesre
sikeredett. Kissé hűvös volt az idő,
így este felé már fáztam, de ez volt a legapróbb gondom. Konrádnak meg a
hétfő.
A jelek szerint nem sikerült megemésztenie a korábbi tényt, miszerint a téli
szünet elszállt, akárcsak a hétvége és már nyakunkon is volt a második
félév.
Kissé bágyadtan futott be az első órára, nagyjából tíz perces késéssel. Futólag elnézést kért,
majd mellém somfordált és elegánsan levetette magát a székbe.
- Szia! – köszöntem somolyogva.
- Szia – suttogott vissza.
- Elaludtál, Herczeg? - gúnyolódott Krisz jókedvűen a szomszéd padból. Konrád felemelte a fejét,
majd haverjára nézett, amolyan „még egy
szó és kinyírlak” tekintettel.
Felhúzta a fél szemöldökét, pislogott néhányat, majd
szó nélkül elfordult és ismét mereven bámult előre.
Krisz meg Dominik felröhögtek. Még én sem bírtam megállni a
mosolygást. Imádtam a reggeli morcos Konrádot. Rettentően
édes volt olyankor.
- Most, hogy Konrád is befutott, szeretnék megosztani
veletek valamit – szólalt fel a földrajz tanárunk, András bá.
- Herczeghez kötött az infó? – furcsállta a dolgot Krisz.
- Nyilván – dörmögte Konrád, én pedig kedvesen megsimítottam
a karját a pad alatt, mire egy félig hálás, félig álmos mosollyal ajándékozott
meg.
- Végül is, így is mondhatjuk – érkezett végül a tanár úr
válasza.
- Számolt a késésével, igaz? – szórakozott Dominik a második
padból.
- Igen.
- Ez komoly? – röhögött Krisz csöppet sem mérsékelten.
- Azt gyanítom, már minden tanár számol ezzel – jelent meg
egy halvány mosoly a tanár úr szájának sarkában, mire Konrád lehajtotta a
fejét.
- Elnézést kérek – mormogta bűnbánóan.
- Semmi baj, de igyekezz kérlek jobban – intette Andárs bá.
– Az osztályfőnötök ma nem tudott bejönni az iskolába, így engem kért meg,
hogy mutassam be nektek az új osztálytársatok.
Egy emberként fordultunk Dóri megüresedett padjának
irányába. Kivéve persze Konrádot, aki csak a padra fektetett fejjel pihegett.
Dóri hirtelen távozása mindenkit meglepett és némileg
lehangolt. A csapattársunk volt és Vili bá mást sem sulykolt belénk az elmúlt
fél évben, mint azt, hogy a csapat, az összetartás mindennél előbbre
való. Sajnáltuk, hogy Dóri elment, ugyanakkor izgatottak voltunk
az új diák érkezése miatt. Plusz, Dóri nem igazán tartozott a mi
társaságunkhoz, ha szabad így fogalmaznom. A társaságunkon nagyjából Csengét,
Esztit, Konrádot, Dominikot, Kriszt és magamat értem, mégha valójában nem is
vagyunk egy társaság. Azt hiszem, úgy volna helyes, hogy akikkel én jóban
vagyok. Lényeg, ami a lényeg, nem ismertük, vagy beszélek inkább a magam
nevében, nem ismertem olyan jól Dórit, nem voltunk barátnők.
Ráadásul Dóri Krisz csapatában volt, így még ott se nagyon „találkoztunk”.
Kíváncsi voltam, az új diák lány lesz e vagy fiú, milyen poszton játszik majd,
megkeveri e dolgokat, a felosztásokat. Hogy milyen is lesz. Mikor felvettem ezt
a lányoknak, egyöntetűen azt felelték, remélik, hogy valami jó pasi lesz. Azt
kellett mondanom, nem tudok azonosulni ezzel a vágyukkal, ugyanis már van egy
nagyon jó pasi az osztályban, aki történetesen a barátom és nagyon, de nagyon elégedett
és boldog vagyok vele. Erre persze csak nevettek.
- És… Hol van most? – törte meg nagyjából egy perc
elteltével a néma csöndet Csenge.
A tanár úr sóhajtott egy hatalmasat.
- Úgy fest, késik.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése