Hóesés

2017. augusztus 7., hétfő

Újra itt, 13.rész

Hunter
„A hiánytól a szív csak még jobban reménykedik.”
/Richelle Mead/

Bassza meg!
A kezem ökölbe szorult, mikor megértettem, mire is céloz Ave. Akarata ellenére elhurcolták a szülei és haza sem engedték, míg nem betöltötte a tizennyolcat és már nem rendelkezhettek felette. Ave pedig nyomban haza is jött.
Bassza meg!
Mikor akkor sem sikerült lenyugodnom, mikor becsörtettem a házba. Hála az égnek Logan nem volt otthon, franc tudja, merre kószálhatott, de nagy mázlija volt, hogy nem találta szembe magát velem.
Felmentem a szobámba és vettem egy mély lélegzetet.
Azt hittem. Azt képzeltem, hogy ha megtudom, ő is szenvedett távollétében, jobban fogom magam érezni. Hát ez jó nagy hülyeség volt a részemről.
Hiába telt el annyi év. Olyan kicsik voltunk még, mikor elváltunk. Nem is értem, mire ez a nagy felhajtás a bensőmben. Persze, hiányzott meg minden, de csak fel kellett volna dolgoznom ezt ennyi év alatt.
Talán tényleg nagyon félresiklott bennem valami.
Újabb mély lélegzet.
Hűtsd le magad, Legend! Avery már itt van. Élvezd ki, ahelyett, hogy itt nyávogsz.
Talán beszélnem kellene Mrs. Thomlisonnal. Hallom a hangját a fejemben, ahogy azt mondja: „A fiatal kori csalódás okozza a magatartás béli problémákat. Egy gyerekkorban meghatározó személy elvesztése egy életen át is kitarthat.” Mégsem kellene elmennem. Magamtól is tudom, mit mondana.
Hiányzott Avery. Pokolian hiányzott. Eleinte minden egyes napon. Vártam, hogy hazajöjjön, hogy kidugja a fejét a szomszéd ház ablakán és kipirult arccal, csillogó szemmel, óriási mosollyal szólongasson. Ahogy teltek múltak a napok, hónapok, évek, lassan megbarátkoztam a dologgal. Nem agyaltam többé rajta, elhatároztam, hogy tovább lépek a dolgon. A többiek is ezt tették. Hisz nem jött haza.
Azonban, mikor megjelent a bárban, megint a kis hősszerelmes, tizenkétéves Hunternek éreztem magamat és ezzel az érzéssel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Haragudni akartam, de nem ment, mert a szívem mélyén pont egy ilyen magyarázatban reménykedtem, miszerint ő is úgy szenvedett, mint mi. Mint én.
Fürgén lezuhanyoztam, felkaptam egy tiszta pólót meg egy farmert és már indultam is a szomszédba. Becsöngettem és nem sokkal később Avery ajtót is nyitott.
Abban a pillanatban, hogy megláttam, elkaptam a derekát és magamhoz húztam. Kijárt nekem ez az ölelés. Karjait a nyakam köré fonta, fejét a vállamnak támasztotta. A jelek szerint neki is kijárt már.
- Alig múlt el hat – jegyezte meg halkan, amin persze elnevettem magam. – Hogy-hogy máris itt vagy? Minden rendben? Ugye Logan nem bántott? – éreztem, ahogyan megfeszül egy minutum erejére.
- Hiányoztál – eresztettem el egy picit, hogy a szemébe tudjak nézni.
Egy másodpercig összezavarodottnak tűnt, de aztán megértette, nem az elmúlt negyed órára értettem, hanem elmúlt hat évre.
- Te is hiányoztál nekem – simította meg kedvesen az arcomat. – Nagyon.


Következő rész:
Előző rész:

6 megjegyzés :

  1. <3 <3 <3 Imádom >**<

    "Nem is értem, mire ez a nagy felhajtás a bensőmben." Drágám, ezt hívják úgy hogy szerelem! Imádom! Hunter éa Avery olyan cuki együtt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örömmel hallom, hogy imádod!! 😊😊😚

      Törlés
  2. Ez (is) túl jó 😍 Folytatást! 😍

    VálaszTörlés