Vacsora előtt elindultam egyedül, hogy körbejárjam a házat. Vagy legalább
csak az emeletet. A legtöbb minden úgy nézett ki, mint három éve, mikor
elmentem. Nem sok minden változott. Az, hogy a szobám is megmaradt, arra utalt
számomra, hogy anya talán idővel elkezdett megbékélni a dologgal. Velem.
Azon kaptam magam, hogy Landon szobája előtt ácsorogtam. Önkéntelenül tévedhettem ide a nagy agyalásban.
Nagyot sóhajtva tettem a kezem a kilincsre.
- Az én házam, a te házad!
Mától egy család vagyunk!
Tisztán emlékeztem a szavaira, amivel köszöntött, mikor apával
beköltöztünk. Akkora mosoly volt az arcán, amivel az egész világot jókedvre
deríthette volna. Nagyon hiányzott.
Lenyomtam a kilincset és beléptem a szobába, gondosan becsukva
magam mögött az ajtót.
A szoba szinte érintetlen volt. Hatalmas tisztaság és rend
uralkodott mindenütt, a mi furcsa érzés volt, hiszen Landod szobája mindig
oltári kupis volt. Anya biztosan minden héten kitakarított itt is, de ettől függetlenül
mindent meghagyott.
Végigsimítottam a szekrény sarkát, ahol egy kicsi darab le volt
törve. Emlékeztem, hogy Landon beverte a könyökét, mikor ádáz kosárcsatát
vívtunk a szobában. A kis minipalánk most is fel volt szerelve a szemben a
falra, mellette egy kis kosárkában sorakoztak a kis szivacs kosárlabdák,
amikkel mindig játszottunk. Nekem is volt otthon néhány.
A tükrös ruhásszekrényén néhány matrica volt felragasztva, amik
egészen kölyök kora óta ott feszítettek. Kihúztam az ajtót és mélyen beszívtam
a belőle kitörő friss
illatot. Keresgéltem egy keveset, mígnem
megtaláltam a kedvenc pólóját, a kopott szürke pólót, amin elöl, jobb felül egy NBA-s lógó volt. Nagyon szerette ezt a pólót. Kivettem a szekrényből, majd
gondosan visszahúztam az ajtót. Óvatosan kihajtogattam a
pólót és az arcomhoz emeltem. Beleszimatoltam és sóhajtva az ágyára ültem.
- Miattam veszítettünk –
szipogtam az ágyban fekve, teljesen magamra húzva a takarót.
- A kosárban nincs olyan, hogy
egy valaki miatt, Törpicsek – foglalt helyet mellettem Landon.
- De kihagytam az utolsó
kosarat! – ellenkeztem könnyes szemmel, a sírás határán.
- Ahogyan előtted kihagyott egy csomó más
mindenki is. Ez egy csapatsport, tudod? Egy mindenkiért, mindenki egyért –
magyarázta, megpróbálva lerángatni rólam a takarót.
- Most biztos nem vagy büszke
rám – szipogtam, minden erőmmel a takarót tartva.
- Mindig büszke leszek rád. Tégy bármit, Törpicsek – ígérte, ezzel meggyőzve engem, így engedtem neki.
- Tényleg? – pislogtam nagyokat.
- Igen – mosolygott kedvesen
és bíztatóan.
- Ígéred?
- Ígérem – nyújtotta a kezét,
hogy megpecsételjük kisujjesküvel.
- Legközelebb biztosan bedobom
az utolsó kosarat! – jöttem lázba és harciasan felugrottam.
- Úgy lesz, Törpicsek –
bólintott Landon.
Eleinte utáltam ezt a becenevet. Pont azért, mert találó volt és
illet rám. Mikor ideköltöztünk eléggé kicsi voltam, fiatal és borzasztóan
alacsony. Elég későn indultam meg a növésben és ezt Landon nagyon mókásnak tartotta. Idővel
azonban megszerettem a becenevet, mert mindig olyan szeretetteljesen tudta
mondani, sosem bántóan.
- Mit művelsz? – rángatott ki a gondolataimból Kav, aki az ajtóban
ácsorgott. Ijedten ültem fel az ágyban.
- Ne haragudj, hogy bejöttem és felforgattam a szobát! – pattantam
fel, sietve kezdtem visszavinni a pólót a szekrényhez.
- Semmi baj. Én is be szoktam jönni – állított meg Kav, majd
belépett és becsukta maga mögött az ajtót. – Csak anya ne tudja meg.
- Nem engedi, hogy be gyere? – pillantottam szomorúan az öcsémre.
- Nem nagyon szereti, ha itt vagyok. Nem szól érte, de tudom, hogy
zavarja – vallotta be Kav, majd leült mellém az ágyra.
- Mit szoktál itt csinálni? – kérdeztem.
- Néha csak ülök és gondolkodom, máskor itt tanulok vagy ilyesmi –
vont vállat. Tudtam, mennyire fontos ez neki.
- Sajnálom, Kav –
hajtottam le a fejem.
- Nem a te hibád,
Royce. Sosem volt az – felelte, de nem nézett rám.
Teljesen letaglózott,
amit mondott, hisz mindig engem hibáztatott. Nem kért bocsánatot emiatt, de
gyakorlatilag beismerte, hogy talán nem volt teljesen helyes mindenben engem
vádolnia. Nem bántam, hogy csak ennyit mondott. Ez is több volt, mint amit az
álmaimban reméltem volna.
- Kav…
- Nyugodtan tartsd meg
azt a pólót. Tudom, mennyit jelent neked – állt fel, majd a választ meg sem várva
elhagyta a szobát.
Imádom.. hamar a kovit..
VálaszTörlésNincsenek rá szavak hogy mennyire imádom!!♥♥ Ez az első kedvencem! Nagyon szeretem ezt a történetet úgyhogy minél hamarabb amint csak tudod folytatást!!♥♥♥
VálaszTörlésEgyik szemem sír,a másik nevet...IMÁDOM❤❤
VálaszTörlésImádom remélem hamar lesz folytatás!!!����������❤❤❤❤
VálaszTörlés