Konrád nagyjából 15 perces késéssel érkezett meg, amit már a
tanár úr sem tudott jó szemmel nézni.
- Elnézést kérek! – Konrád ezúttal tényleg bűnbánónak tűnt.
- Kénytelen vagyok figyelmeztetőt
írni a szüleidnek – ingatta a fejét a tanár úr, Konrád pedig levetette magát
mellém.
- Csoda, hogy még csak most ír figyelmeztetőt
– súgtam neki, mire halkan
felnevetett.
- Ugye? Szerintem is.
- A szüleid nem lesznek mérgesek?
- Meglepődni nem fognak, az egyszer biztos – kapott elő egy füzetet Konrád.
- Bevallom, már nem rajongok a késéseidért, de lenyűgöz, mennyire nem vagy idegbajos – ismertem el a táblát figyelve.
- Aki idegbajos, kevesebb ideig bírja – vont vállat Konrád.
- Ez igaz, de vannak szegény, halandó, átlagos emberkék,
mint például jómagam, akik bizonyos helyzetekben egyszerűen
nem tudunk nem idegbajosak lenni.
- Értem.
- Bár számodra ismeretlen az érzés – egészítettem ki kurta
kis válaszát.
- Van, hogy aggódom én is – bólintott.
- Mondjuk, mikor a karjaidba ájulok? – húzódott huncut
mosolyra a szám.
- Mondjuk – sandított rám.
- Elégedett vagyok.
- Régen rajongtál a késésemért? – tért vissza a
kijelentésemre Konrád.
- Eleinte menőnek tűntél és lazának – húztam el a számat.
- Már nem vagyok menő? Lazának tuti laza vagyok – társalgott Konrád magával meg velem.
- Menő vagy, csak nem emiatt. Késni nem menő
– fintorogtam, mire Konrád egy fürge de kimért mozdulattal végig húzta az ujját
az orromon, kisimítva a ráncomat.
- Ne haragudj – mondta, mikor elengedett.
- Miért kérsz bocsánatot? – suttogtam értetlenül.
- Igyekszem nem késni – mondta, de nem nézett rám.
- Észrevettem – mosolyodtam el és összefontam ujjainkat a
pad alatt. – Ez így nem lesz jó – konstatáltam, hogy én ülök belül, így pont a
jobb kezemet fogja.
- Miért nem? – pislogott rám ártatlanul.
- Így nem tudok írni – próbáltam kihúzni a kezem a
szorításából, de nem engedte.
- El szeretnéd engedni a kezem? – biggyesztette le a szája
sarkát, nagy szemmekkel nézve rám.
- Ez a kutyamenhely ábrázat nálam nem jön be – ingattam a
fejem, próbálva szilárdan tartani magam, nehogy kitörjön belőlem,
mennyire cukin is néz ki.
- Én csak nézlek.
- Ne nézzél. Engedd el a kezem – próbálkoztam tovább.
- Nem akarom!
- Én meg igen!
- Tényleg ezt akarod?
- Muszáj – pontosítottam szórakozottan, mire halkan
felnevetett.
- Luca, Konrád! – szólt ránk a tanárúr. – Csendesebben, ha
kérhetem.
- Elnézést! – húztam be a nyakam, miközben végre
kiszabadítottam a kezem Konrád szorításából.
- Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy megint zavarod az órát – súgta
nekem Konrád, mire megint elfintorodtam.
- Bagoly mondja verébnek – vágtam vissza.
- Veréb meg mondja a bagolynak – húzódott ravaszkás mosolyra
a szája.
- Na, hagyjál figyelni. Jegyzetelj! – parancsoltam rá, mire
engedelmesen kinyitotta a füzetét és megragadta a tollát.
- Igenis, asszonyom!
Előző rész:
😍😍😍 Folytatást!!:))
VálaszTörlés