Váratlan, 69.rész

Vacsora előtt még gyorsan felhívtam apát és tájékoztattam róla, hogy itt vannak a nagyszüleim, így igazán nincs miért aggódnia. Úgy tűnt, valóban megkönnyebbült egy kicsit, de azért a lelkemre kötötte, hogy még minimum egyszer hívjam fel az este folyamán. 

Nagyon örültem annak, hogy ennyire törődött velem. Mióta elköltöztünk innen, a munkába menekült, szinte alig volt otthon. Alig volt mellettem. Tisztában voltam vele, hogy azért csinálja ezt, mert bűntudata van és sajnál engem, amit egyszerűen nem tudta, hogy kezeljen. Azt is tudtam, mennyire szeret. Épp ezért örültem annak, hogy így alakultak a dolgok, mert megint úgy viselkedett, mint régen. Mint egy igazi apa.

Ezeken töprengtem, miközben beléptem a mosdóba, ahol Keatonbe ütköztem, aki épp a kezét mosta.

- Uh, bocsi! – kértem elnézést, amiért nem is kopogtam.

- Nem történt semmi – vágta rá, de közbe fel sem nézett.

Épp távozni akartam, mondván, hogy visszajövök, ha végzett, mikor ismét megszólalt.

- A jövőben azt ajánlom, óvatosabban nyiss rá szegény, ártatlan fiúkra. – Ezen persze elnevettem magam.

- Abban mi volna az izgalom? – sétáltam mellé. Keat már a kezét törölte, így hát megnyitottam a csapot.

- Számomra semmi – célzott arra, hogy neki ez volna az ideális felállás.

- Olyan merev vagy – fröcsköltem egy kis vizet az arcába, mire mint valami robot, felém fordította a fejét és kifejezéstelen arccal meredt rám.

- Szóval merev vagyok – értelmezte a hallottakat, miközben arcán egy-egy vízcsepp gördült végig.

- Bizony – bólogattam hevesen. Keaton továbbra is tárgyilagos maradt, azonban a következő pillanatban én is kaptam egy kis vizet az arcomba. Nevetve törölgettem a homlokom a kézfejemmel, majd ismét támadásba lendültem. Keaton kitért, aztán egy fürge mozdulattal mögém került, megfordított, így immár háttal álltam a csapnak. Csípője kis híján az enyémhez ért. Egyik keze a csuklómat fogta, míg a másikkal elzárta mögöttem a csapot, miközben igazán közel hajolt hozzám. Miután végzett a hatástalanítással nem húzódott el, hanem mélyen a szemembe nézett.

Szabad kezemet felemeltem és óvatosan letöröltem a szeme alatt lefele csordogáló vízcseppet. Ezekután lejjebb tornáztam a pulcsim ujját és végigsimítottam vele vizes arcán. Tekintetét végig az enyémbe fúrva hagyta, hogy megtisztítgassam az arcát, mikor pedig végeztem, elengedte a csuklómat és felemelte mindkét kezét. Tenyerei közrefogták a fejem, ujjai a nyakamra simultak, míg a két hüvelykujja az arcomat simogatta.

- Mennünk kéne vacsorázni – suttogtam elveszve a tekintetében.

- Tényleg mennünk kéne – értett egyet, de nem mozdult meg, ahogy én sem.

Csak álltunk, egymással szemben, testünk összesimult, meleg ujjai finoman és lassan jártak keltek az arcomon fel és le. Éreztem finom illatát és azt is, ahányszor levegőt vett.

- Hogy érzed magad? – érdeklődött nyugodt hangon.

- Konkrétan most? – kérdeztem vissza elmélázva.

- Úgy értem, az otthonodban – pontosított halkan felnevetve. Ez a nevetést magamhoz térített. Annyira szerettem a szívből jövő, jóleső nevetését, hogy arra nem voltak szavak. Annyira ritkán hallhattam és láthattam, hogy tudtam, különleges, mikor nevet.

- Egyelőre sokkal jobb, mint vártam – vallottam be.

- Hiába jöttem volna el? – merengett, elfordítva a fejét.

- Remélem, nem vársz tőlem ellenkezést – mosolyodtam el huncutul, miközben a két karom óvatosan a dereka köré fontam és ösztönöztem, hogy fejét ismét felém fordítsa.

- Kifejezetten az egyetértésedre pályáztam – jelent meg egy apró mosoly a szája sarkában.

- Nagyon helyes – bólintottam az ajkait nézve.

- Gyerekek! Gyertek enni! – kiabált fel Maggie nagyi a földszintről, mire összerezzentem.

Keat elengedte az arcom és készült volna eleget tenni a felhívásnak, de még mindig fogtam a derekát.

- Megyünk? – célzott finoman arra, hogy talán itt lenne az ideje elengednem.

- Mi? Persze. Menjünk – eresztettem el gyorsan, majd lehajtott fejjel követtem őt a konyhába.

Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2017/10/varatlan-70resz.html

Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2017/09/varatlan-68resz.html