Anya
és Maggie nagyi saját családi specialitásukat, a paradicsomos, sajtos
csirkemellet készítették el vacsorára. Imádtam és ezt mindketten tudták jól.
Nagyi mindenképpen.
Keaton
mellettem foglalt helyet és illedelmesen megköszönte az elé rakott ételt.
-
Milyen a suli, Royce drágám? – érdeklődött nagyi szemből.
-
Nagyon klassz, nagyi – mosolyodtam el, de aztán lehajtottam a fejem. Anya jelenléte
valahogy azt éreztette velem, nem kéne ilyen boldognak lennem. Még nem.
-
Vannak barátaid, ugye? Persze, ezen a jóképű fiatalemberen kívül
– kacsintott rám huncutul nagyi.
-
Igen, vannak – bólintottam már jóval komolyabb arckifejezéssel.
-
Sikerült beilleszkedned? Úgy tudom, az egy kicsi városka. Biztos mindenki ismer
mindenkit – áradozott nagyi.
-
Így igaz. Nem egy Miami vagy egy New York – értettem egyet, feltekerve egy kis
tésztát a villámra.
-
És te, Keaton? Mióta élsz ott?
-
Ott születtem – nyelte le a falatot Keaton.
-
Törzsgyökeres vagy, igaz? – szólt közbe papa is jókedvűen.
-
Valahogy úgy, igen.
Egyszercsak
Kav lerakta a villáját és felpattantam.
-
Végeztem. Köszönöm a vacsit – indult a szobájába. Tányérja valóban üres volt.
-
Kavin Bow! – szólt rá anya, mire Kav megtorpant. – Hova sietsz?
-
Tegnap vettem egy új játékot, szeretném folytatni – magyarázta Kav.
Nem
tudta elkerülni a figyelmem, hogy a vezetékneve anyáé, nem pedig az édesapjáé.
Három évvel ezelőtt
még
a Kavin Joels nevet viselte az apja után, mert hiába vált el anya és az első férje,
abban egyeztek meg, Kav Joels marad. Vajon mi történhetett?
Keatonre
pillantottam. Pontosan tudtam, hogy ő is észrevehette a
dolgot, hiszen mindig annyira gyorsan járt az esze.
-
Mesélj egy kicsit Roynak a suliról. Kav most kezdte a gimit – magyarázta nagyi.
Igazából tudtam róla, mert olykor átböngésztem az öcsém facebookját, hogy
megtudjam, mi van vele.
-
Idejársz a South High-ba?
-
Igen – szorította össze a száját Kav. Én is oda jártam kilencedikben. Landon is
ebbe a gimnáziumba járt. Csodálkoztam, hogy Kav nem keresett inkább valami
mást.
-
Kav, meséld el, micsoda kupát nyertetek a múltkor! – bátorította nagyapa.
-
Miféle kupa? Foci? – mosolyodtam el.
Kav
mindig is imádott focizni, annak ellenére, hogy legnagyobb példaképe, a bátyja
kosarazott. Mindig is örültem neki, hogy másik sportot választott, így nem
kellett akaratlanul is Landonnal versengenie.
-
Igen. Legyőztük
az összes
New yorki gimit – büszkélkedett Kav egy kicsit feloldódva.
-
Gratulálok!
-
Köszi – eresztett meg egy halvány mosolyt.
-
Na, menj csak játszani – eresztette el nagymama, ami következtében persze Kav
se szó, se beszéd nélkül felrohant az emeltre.
Meg
szerettem volna kérdezni, hogy vannak ők, mi van velük,
de nem volt merszem.
-
Hogy-hogy eljöttél hozzánk, Keaton? – érdeklődött kedvesen mama.
Bármit
is válaszol Keat, ebből
nem jöhetek
ki jól.
-
Szerettem volna megismerni Royce családjával – felelte Keaton rezzenéstelen
arccal.
Mi
van?
-
Ez igazán édes tőled
– csapta össze két tenyerét mama.
-
Elnézést kérek, amiért ilyen váratlanul toppantam csak be – hajtott fejet
bocsánatkérően
Keaton.
-Ugyan,
fiam! Örülünk, hogy megismerhetünk! – szedett még egy kis tésztát a tányérja
nagyapa az asztalfőn.
-
Köszönöm!
Én
köszönöm.
Következő rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése