2017. november 2., csütörtök

A vonzás törvénye, 22.rész

Nem sokkal Ace mellett haladtunk el. Tüntetően elfordítottam a fejem, de a szemem sarkából azért láttam, hogy ő leplezetlenül bámult minket. Azonban tekintete nem féltékenységet vagy dühöt tükrözött. Még így is úgy érezte, ő a nyertes. Inkább oda se figyeltem rá, hagytam, hogy Cole hátat fordítson a konyhapultnak és óvatosan lerakjon rá. 
- Maradj itt! - nyomott a kezembe egy pohár sört, majd ellépett előlem, nem sokkal később pedig már eltűnt a szemem elől. 
Ace persze abban a pillanatban mellettem termett és átölelte a derekam. 
- Eressz el! - hámoztam le a kezét magamról. 
- Mi a gond, bébi? - súgta érzékien. 
- A megállapodásban egy szóval sem említettem, hogy ezentúl engedni fogom, hogy letapizz! 
- Azért érek hozzád, mert élvezed - billentette oldalra a fejét, miközben az alsó ajkára harapott. 
Épp mondani készültem valamit, mikor Cole visszaért és lerakta elém a cipőim. 
- Meghoztam a lábbelid, Hamupipőke! - kacsintott rám kedvesen, mire hálásan rámosolyogtam. 
- Köszönöm! 
- Hello, haver! - fogtak kezet Ace-szel, egy olyan fiús ölelés és vállveregetés közepette. 
- Mikor jöttél? - érdeklődött Ace. 
- Kábé harminc perce - pillantott a csuklóján lévő órára Cole. 
- Megoldódott a dolog? 
- Fogjuk rá - biccentett Cole sokatmondó arckifejezéssel. Nyilván egyértelmű volt, miről is van szó. Persze, nem nekem, én egy büdös szót sem értettem az egészből. 
- Muszáj nektek ilyen rébuszokban beszélni? - adtam hangot a felháborodottságomnak. 
- Bocs, bébi - mosolygott rám félszegen Ace. - Horan egész héten nem volt suliban. 
Azt gyanítottam, a Horan Cole vezetékneve. Meg, hogy valószínűleg nem lógott, hanem fontos dolga akadt. 
- Honnan is tudnád ezt, Wilder! - Gyakorlatilag most hallottam először, hogy valaki a keresztnevén szólította Acet. Cole szájából valahogy olyan természetesnek tűnt, annak ellenére, hogy senki nem hívta így. Biztosan régóta barátok. 
Cole kijelentése azt sugallta, hogy pontosan tudta, Ace sem volt bent a hét második felében. 
Ahogy egymás mellett álltak, tökéletes alkalom volt, hogy összehasonlítsam őket. Cole valamivel magasabb volt, puha, világosszőke hajjal, zöld, lágy tekintetű szemekkel, világosabb bőrrel, finomabb, férfias vonásokkal. Ace sötétbarna, erősebb szálú, hosszabb, zselézett hajú, sötét szemű, vad tekintetű. Erősebb, élesebb arcvonásai voltak, sötétebb bőre. Ace sötét inget, míg Cole fehér pólót viselt. 
Azon gondolkodtam, vajon, hogy a rossebbe gyűjtöttem magam köré ennyire helyes fiúkat. Biztos azért, mert részeg voltam. 
Pislogva néztem hol az egyikük, hol a másikuk arcát, de nem szólaltam meg és nem is nagyon hallottam miről beszélnek. 
Ace közvetlenül mellettem a pultnak támasztotta hátát, kezét a térdemen felejtve. 
- Már megint te? - jelent meg Rhett a pult felé biccentve, amin megint én trónoltam. 
- Itt vagyok - vigyorogtam rá, elégedetten lóbálva a lábaimat. 
- Épp rólad volt szó - ölelte át barátja nyakát Ace, hála az égnek elengedve engem. 
- Ugye nem a matekverseny? - forgatta a szemét Rhett, de szemei arról árulkodtak, hogy jól mulat. 
- De bizony. Honnan tudtad? - nevetett Ace jókedvűen, miközben beleivott a sörébe. 
A barátaival olyan másnak tűnt. 
- Az arcodra volt írva. 
- Milyen matekverseny? - kotnyeleskedtem közbe, mert engem megint kihagytak mindenből. 
- Gimi első évében indultunk egy matekversenyen - magyarázta Ace. 
Ez volt találkozásunk óta az első alkalom, hogy elárult magáról valamit, a múltjáról. 
- Ti hárman? - mutattam rájuk meglepetten. 
- Igen - felelte Cole. 
- Utolsók lettetek? - mosolyogtam kedvesen. Nem bántásnak szántam, csak úgy kibukott belőlem. 
Ace a fejét csóválva felnevetett, majd szóra nyitotta a száját, de abban a pillanatban csatlakozott még hozzánk néhány srác, akik koccintani hívták őket. Ace meg Rhett ment is velük a nappali felé, Cole azonban velem maradt. 


2 megjegyzés :